Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-07-13 / 28. szám

és erkölcsi életünk tényezőitől, - lelkésztársaim, a tanitók és egyházi elöljáróktól, hogy tiszteikben híven, igazán és pontosan eljárjanak. Hogy vallásos, erkölcsi életünk felvirágoztatása céljából elsőben is az elemi népiskolákban kell jó alapot vetnünk, minden kétségen kivül áll. És e részben legyen szabad azon tapasztalaton épült, a gyakorlati életből merített s tényekkel illustrálható meggyőződésemet kimondanom, miszerint az iskolának a tanitó a lelke, s az iskolai tanács — melynek egyik tagja, elnöke a lelkész — az őrszelleme, jó geniusa. Nem tagadom, mert naponta észlelem, hogy temérdek akadálya van az elemi iskoláztatásnak, t. i. a szülők éretlensége a tudomány becse felfogásában, ennélfogva a hanyag iskoláztatás, a nép szegénysége, tankönyvek hiánya, a tanítói kar csekély díjazása, mely miatt egész kedvvel és szorgalommal nem végezheti — anyagi nyomasztó helyzete miatt — hivatala teendőit: de ha őszintén szólok, ki kell mondanom, hogy a tanitó szorgalma, ügyessége, megnyerő modora megnépesíti az iskolát; egy kevés időáldozat, magyarázási kedv és szorgalom pótolja nagy részben a tankönyvek hiányát: mig ellenkezőleg a hanyagság, rosz modor elriasztja a gyermekeket az iskolától, elkedvetleníti a szülőket gyermekeik iskoláztatásától. Más részről a helybeli iskolai tanács őrködése, felügyelete jó részben megszünteti a nevelés akadályait, s a képzett, szorgalmas tanítóra jótékonyan hat, a hanyagot pedig kötelességtelj esi tésre serkenti : mig ellenben az iskolai tanács hanyagsága, közönyössége zsibbasztólag, bénitólag hat a szorgalmas tanítóra, a hanyagnak pedig a csavargásra, mellékes foglalkozásra tág mezőt és tért nyit. Én hát, mint az egyházmegye egyházai s iskolái felügyelője a midőn elnöki tisztemből kifolyólag a gyermekek iskoláztatása ügyében a kellő intézkedést mindenkor megteendem, — mind a tanítóktól, mind az iskolai tanácstól elvárom, hogy kötelességérzet legyen bennök, — a tanitók tanítsanak, az iskolai tanács felügyeletet gyakoroljon; s gondom lesz reá, hogy a szorgalmas és kitűnő tanitók jutalmaztassanak, a hanyagok szigorúan fenyíttessenek. Es a mennyiben többen vannak e. megyénk tanítói között, kik képezdei tanfolyamot nem végeztek, némelyek még póttanfolyamon sem voltak, — de a legképzettebbeknek is szükségök van reá, hogy vagy az elmélet, vagy a gyakorlat terén gyarapítsák ismereteiket: óhajtandónak, sőt szükségesnek látom, hogy mint a más egyházmegyékben régi idők óta gyakorlatban van, e. megyénk tanítói időnkint értekezleteket tartsanak és ott a tanügy terén szerzett ismereteik és észleleteik felett eszméiket kicserélvén, mintaelőadások s gyakorlati tanítás felmutatása által magokat képezzék. A vallásos erkölcsi élet másik főtényezője s vezére a lelkész. Miként az iskoláról mondottam, ugy az egyházról is ki kell mondanom meggyőződésemet, hogy kevés kivétellel: a milyen a lelkész, olyan az egyház. Ez nem azt teszi, hogy az elsülyedt egyházat a lelkész rögtön felemelheti, a közönyöst azonnal lángra gyulaszthatja, lelkesedésre ébresztheti, az elszegényültet mindjárt felgazdagíthatja, a békétlent, rakoncátlankodót tüstént csendessé teheti: hanem csak azt, hogy a lelkész több évi lelkiismeretes működésének meg kell látszani a hívek vallásos erkölcsi életén, sőt anyagi állásán is. A lelkészi hivatalnak 3 nagy fontosságú működési tere van, u. m.: a szószék, a hívek lelki gondozása, hallgatóinak társalgás s velők erülközés általi épitése és az egyházkormányzat. A lelkészi hivatal egész körét csak az tölti be egészen, ki mindenik téren sikeresen működik. A szósz é k e n i működés ellen legkevesebbet lehet szólani, mert e részben panaszok legkisebb részben merülnek fel • a hívek szószékrőli tanítása nem hanyagoltatik el, a hitigazságok, erkölcsi elvek kifogástalanul hirdettetnek ; s legyen bár valaki orthodox vagy modern, épületes beszédeket tarthat; s részemről, bár a józan haladás barátja és híve vagyok s a protestantismus fő jellemvonásának a haladást, a tudomány vívmányaival való kibékülést tartom, — a reformatiót befejezett műnek nem állitom, — a stabilismust, magunknak a régi hitvallásokkali körülsáncolását a katholicismus felé gravitálásnak mondom, s a régi dogmákhozi merev ragaszkodást tarthatlan positiónak s igy az azok megvédésére fordított erőt és időt elveszettnek vélem: mindezek dacára csak a két szélsőséget tartom kerülendőnek, t. i. : a korszellem által túlszárnyalt vakhitet és a botrányt okozó s a vallá&os kegyeletet lerombolni akaró, rohamos haladást erőszakoló modernismust. E két szélsőségen belől széles mező nyílik előttünk a haladásra s a hitbuzgó lelkész mindkét nézet mellett megmutathatja, hogy : »cselekedeteiből ismerhető meg hite.a

Azonban már a lelki gondozás terén sokkal több kívánni való van. Folytonos éberség ; az iskolára s a hivek erkölcsi életére való szakadatlan felügyelet, a megnyerő modor, szelid bánásmód sok erkölcstelenség, vallástalanság, közönyösség, áttérés, vadházasság és soknemü társadalmi bajoknak elejét veheti. De mindenek felett az egyházkormányzat mezeje az, hol legtöbb hiányra találunk. A papi bölcseség ugyan minden szabály nélkül kijelöli az irányt, melyben működnie kell e téren: de ezt, mint külön tudományt nem tanítják a lelkészképezdékben, — csak is az élet, a tapasztalat, az idő annak tanítómestere, — s igy kivált az ifjabb pályatársak nem mindig tudják e részben kellőleg tájékozni magukat. Ennél fogva nézetem az, hogy mind a három ága és köre a lelkészi hivatalnak elengedhetlenül követeli, hogy önképzésünk, a testületi szellem ébresztése, élettapasztalataink kicserélése végett a lelkészi értekezleteket időnként meg kell tartanunk s az egylet könyvtáraiban létező jeles irodalmi műveket használnunk, hogy a haladás rajtunk mind elméletileg, mind gyakorlatilag észlelhető legyen. A mi a vallásos és erkölcsi élet harmadik fontos tényezőjét, az egyházi elöljáróságot illeti : ennek is fel kell fogni hivatását s kötelességét teljesíteni. Minthogy méltó a munkás a maga jutalmára, s illő, hogy a bel-