Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-06-29 / 26. szám

országos törvényekkel az államkormánynak utóbbi időkben is számos sérelmi esetekben tanúsított magatartása*: van szerencséje alólirott bizottságnak, a mennyire azt az idő rövidsége megengedte, tiszteletteljesen a következőkben válaszolni: Protestáns önkormányzatunk az 1606-ik évi bécsi 1622. évi, nikolszburgi, 1645-ik évi linci békekötések articulusain, s az 179% XXVI. t. c. 1848 XX t. c. 1868. LIII t. c. alapszik. Tekintve azon körülményt, mely szerint az 17 9 °/x

-ki t c. hivatolt békekötéseket követő időkben több sérelmet szüntetett meg, mely az államkormányok változó politikája miatt sújtotta prot. önkormányzatunkat, azon korban, kétségkivül közrehatott arra, hogy a koronként nyugtalanított kedélyek lecsillapuljanak; azonban, ha a békekötések articulusait figyelembevesszük, lehetetlen azon véleményt ki nem fejeznünk, miszerint az 179°/i t. c. a korábbi békekötések ránk vonatkozó articulusaitól is már sérelmes eltérést mutat, melyet tehát majd ha a vallásszabadság fontos kérdése országgyűlési tárgyalás alá kerül, alkotmányos viszonyaink tekintetbe vétele mellett megváltoztattatni, illetőleg a vallásügyb n hozandó s a mai kor követelményének megfelelő tör- i vény által biztosíttatni, éppen nekünk protestánsoknak lesz kötetességünk az ország törvényhozásától sürgetni. Hogy ezen lépést tegyük, arra az 1606-ik bécsi békekötés 1-ső articulusának záradéka: „ut Religionis exercitium, tam Baronibus, Magnatibus, Nobilibus, quam etiam liberis Civitatibus, ac universis statibus et ordinibus Regni, in suis ac Fisci bonis item in confiniis quoque regni Hungáriáé, militibus ungaris, sua cujusqua Religio et confessio : nec non oppidis et villis, eam sponte aceeptare volentibus, ubique liberum relinquatur; nec quisquam omnium, in liberó ejusdem usu ac exercitio a quoquam impediatur. Quin imo ad praeeavenda inter Status et Ordines aliqua odia et dissentiones ut qualibet religio, suae professionis superiores, seu superinten- ! dentes habeat, statutum est*, mely a következő békekötések által megerősíttetett, nemcsak jogot ad, de azon kötelességet is ránk rójja, hogy zivataros időkben, őseink által kard élén szerzett törvényes biztosítékainkat a mai békésebb viszonyok között alkotmányos uton törvényhozásilag igyekezzünk újból ne csak biztosítani, hanem a mai fejlettebb viszonyok követelményei szerint olymódon átalakíttatni, hogy míg egyrészt régi biztosítékainkból ki ne forgattassunk, addig másrészt prot. önkormányzati alkotmányunk, szilárd alapon biztos fejlődésnek indulhasson. De mivel autonomiánk egyenesen egyházunkra vonatkozó része, érdemlegesen ujabb időben meg nem támadtatott, s az államkormány s illetőleg egyéb felekezetek részéről keresztelési, esketési, vegyes házassági és áttérési esetekben tapasztalt súrlódások némi részben már eddig is ugy tekinthetők, mint legtöbbnyire rendőri uton ehntézhetők, alolirott bizottság, autonomiánk másik felének, t. i. iskoláink szabadságára vonatkozó részének, különösebb taglalását látja szükségesnek, annyival inkább, mivel az állam főfelügyeleti jogát egyházi ügyeinkben nem látja egyébben körvonalozhatónak, mint abban, a mit az 1858-ki erdélyrészi Szilágy-Somlyón tartott közgyűlés is kimondott, mely szerint az állam kormánya statútumainkat átvizsgálhatja, s minket bárhonnan jöhető megtámadások ellen tartozik védelmezni, mely felfogást a bizottság annyival is inkább magáévá tehette, miután az igazi szabadelvű törvényhozás, az állam kormányát, az egyházzal szemben csakis a rendőri ellenőrzés jogával véli felruházhatónak, elvitázhatlan joga levén az államnak arra, hogy ellenőrizze a felekezetek egyházi életét annyiban, amennyiben netalán alkotmány és haza ellenes irányt vehet az, különösen hazánk nemzetiségi vidékein. S az államhatalomnak ily rendőri ellenőrzési jogába annyival inkább belenyugodhatunk, mivel minket, mint magyarországi reformált egyházat, míg a kormányzat magyar és alkotmányos lesz, haza és alkotmányellenes üzelmekkel, mint eddig, úgy ezután sem vádolhat senki, mivel a mi protestáns autonomiánk éppen a magyar nemzet és magyar haza szabadsági törekvéseivel, súlyos alkotmány küzdelmeivel, a legszorosabban egybe van forrva. A mi azonban autonómiánknak iskoláinkra vonatkozó részét illeti, mint már kifejeztük, szigorúbb taglalás alá kell vennünk, annyival inkább, mivel az alkotmányos korszak megnyílta olta, éppen ezen a téren sok zaklatásnak vagyunk kitéve, pedig még nem feledhettük el azon időszakot, midőn prot. tanintézeteink élete felett az absolut kormány intézkedett; mert noha igaz ugyan hogy felekezetünk akkoriban az absolut kormány ellenében hatalmas erőt fejtett ki, mind az által lehetetlen fájdalommal nem emlékeznünk arra, hogy a rendeletek általi folytonos zaklattatás idejében, legjobb erőnket az ellenök irányzott folytonos védekezés küzdelmeire kelle fordítanunk. A szomorú napok példáin okulva ma már nem tehetjük ki magunkat a miniszteri rendeletek eshetőleges egyoldalúságának azért, mivel mi, ha közép- és főiskoláink viszonya az államhoz az országgyűlés által törvényes uton fog szabályoztatni, a szentesitett törvénynek engedelmeskedni fogunk, mivel föl nem tehetőnek gondoljuk azt, hogy a közép- és főiskolákról alkotandó törvény ránk nézve sérelmes intézkedéseket tartalmazhasson. Nem tehetjük ki magunkat miniszteri rendeletek által való koronkénti zaklattatásnak azért, mivel szomorúan tapasztaljuk, hogy még alkotmányos miniszter is tévedhet olyan útra, melyen elkerülve a törvényhozást iskoláinkat törvényen kivül oly terhek viselésére kényszeríti, melyeket éppen nem gazdag felekezeti tanintézeteink meg nem bírhatnak. Nem tehetjük ki magunkat a miniszteri rendeletek szeszélyeinek azért, mivel éppen napjainkban tapasztaljuk, hogy azon rendeletek néhány év alatt oly módon változhatnak meg, hogy végre önmagoknak is ellene mondanak, a mint ez a jogakadémiák szervezésével történt, melyeket e. kerületeink — 1874-ben, midőn a közoktatási miniszter úr rendeletileg meghagyta, hogy azok hét hónap alatt újra szervezendők — a miniszteri rendelet értelmében