Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-19 / 3. szám

választja a községi népiskolatanítót a felekezeti népiskola tanítótól. — És épen ezen két tétel összeférhetlensége támasztotta bennem fent írt azon kérdésemet: „Hogy ezen törvény-cikkek tulajdonképen kikre tartoznak?" Igen! Mert hogy csak a kötelesség teljesítése háruljon ránk különbség nélkül tanítókra a megírt törvény-cikkekből, míg a hol segélyezésről szól, elutasíttatnak a felekezetiek, nézetem szerint csakugyan nem lehet; mert ez igen sajátságos magyarázata volna a törvénynek. Vagy kötelező a törvény — úgy a mint van — v

&gy nem? — Ha igen, akkor nemcsak a kötelesség teljesítése, hanem a segélyezés is illeti a felekezeti tanítókat, ha pedig nem kötelező, akkor épen úgy nem illeti a kötelesség teljesítése, a mint nem illeti a községektől való segélyezés. Ez nézetem szerint épen oly tisztán jogi oldala a kérdésnek, mint midőn ugyancsak a fent idézett szerkesztői üzenet így szól: »Ez szerintem a kérdés tisztán jogi oldala," De, hogy ezen jogi oldalt közelebbről megtekintsük, olvassunk el ugyan a fent címzett számban egy ne- j hány pályázati hirdetést: „1. Rékas községében a 11. leány-osztály tanítójának állásával össze van kötve az ismétlő leány-tanoncok i ingyen tanítása.® »2. Pohorellára egy segédtanító kerestetik, kötelessége : alsó három vegyes osztályt, valamint az ismétlők felét önállóan tanítani.* „3. Kis-Tata. Tanítói állomás üresedésben van. Jövedelem : Tandíj 30 tanonc után 30 frt., ismétlőktől 4 — 5 frt stb/ Hogy ezen állomásokon elvitázhatlan kötelessége a tanítóknak az ismétlő iskola vezetés, — ez tény ; mert ki van mutatva mi a teendője. De vájjon iig}*- áll-e a következőknél ? : Komárom megyei Für községben. Tolna megyében kebelezett Paáni hitközségben. Szabolcs me- , gyében létező Uj-Vencsellői anyaegyház községben stb. hol egy betűvel sem említtetik az ismétlő iskola vezetés. 1 Hogy ezen állomásokon is, midőn helyét már elfoglalta az illető egyén, kötelességének erőszakolják az ismétlő iskola tanítását, ez már megint, igen furcsa jogi követelés; — mert hiszen régi közmondás: „Szegődött bér, osztott konc.* Vájjon kötelessége-e a gymnasiumi tanároknak a bölcsészeti vagy hittani folyamon tanítani — ha az előre ki nem jelöltetett — pedig hát ez épen oly kiegészítő része a gymnasiumnak, mint a szerkesztő úr elvitázhatlan ismétlő iskolája a népiskoláknak. Egyébiránt hogy maga a törvény is különbséget tesz az ismétlő és mindennapi iskola vezetése közt, világosan mutatja az 50. §. mely így szól : »A 12-ik évet betöltött s általában azon gyermekek, kik a mindennapi iskola egész tanfolyamát bevégezték, az ismétlő iskolába kötelesek járni. Ha ugyanazon helységben hítfelekezeti vagy egyéb népiskolák is volnának, melyekben csak hat évi tanfolyam van, azon iskolákból kikerült gyermekek is 15-ik évök betöltéseig kötelesek a községi ismétlő-iskolába járni." Hát nem felteszi-e ez, hogy a felekezeti iskola csak hat évi tanfolyamú ? s hogy ily esetben a község külön fizetéssel tartozik a tanítót az ismétlő-iskoláért dijjazni ? — Illetőleg, nem a felekezet, hanem a község által dijjazott tanító kezelése alá tartozik az ismétlő-iskola vezetése. — S miként tartoznék a felekezeti tanító, ki a tanítás mellett egyházi terheket visel vagy is kötelességeket végez, — mondom, miként tartoznék azon dijjért, melyet századok óta fizetnek az egyházak — s melyet akkor alapítottak meg, midőn még ismétlő-iskolának híre se volt — ismétlő iskolát is tanítani. Sem egyik, sem másik felekezet nem hozta be az ismétlő-iskolákat, sem a tanítói értekezleteket, hanem behozta azt az 1868; évi népiskolai törvény és így hogy olyan nagyon tiszta jogi kérdés volna az ismétlő-iskola vezetés még ott is, hol a tanító meghívásakor erről szó sem volt, azt már méltóztassék megengedni, hogy kétségbe vonjam. De legyen felekezeti különbség nélkül minden a törvényben megirt kötelesség múlhatatlan teljesítése a tanítóknak dolga, készséggel viselendjük. Csak arra bátorkodom kérni a Szerk. urat, hogy: ugyan ekkor, ha némi parányi részben segélyezést igér a törvény, azt is élvezzék minden felekezeti különbség nélkül a tanitók. Es ez, úgy hiszem, szinte igen jogos oldala a dolognak. S minthogy még ez sok helyen nem úgy áll, ismételve kérem a Szerk. urat, valamint minden hivatalos közeget: méltóztassék becses figyelmüket az ilyenekre is kitér jeszleni. HAGYMÁSI PÁL, ref, tanító, a, mezőkeresztest tanítóikor elnöke. TÁRC A. A ref. segédlelkészok érdekében. Régi tárgy, régi nóta; de hallgat is róla a krónika régóta. Pap, kathedra, papi ruha, üres templom, fizetésminimum csépelve vannak egész az unalomig. A „verbi divini minister* kér, kiált, panaszolkodik tractuson és sajtóban egyaránt, hogy a conventió kevés, ami van is nem egyéb mint gizgaz, rostaalja, ocsú. A vén pap kesereg, mert a nyáj züllik, a vallás-erkölcsi élet teng, pang, hanyatlik, a földöntúli szent vágy és szomjúság kialudni készül. Reetor, preorans, preceptor memorandumot penderít, könyörgést szállít a zsinathoz léghajón, hogy végre valahára könyörüljön más az ő lenézett falkájukon is. Csak a „verbi divini ministri minister" (alias capellanus) hallgat. Annak nincsen semmi baja. Ugyan mi is volna ? Se nem szánt, se nem vet, se nem rustikál, mégis táplálja az isteni gondviselés mint az égi madarat. Aztán övé az egész világ, lakadalom, disz-