Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-06-22 / 25. szám
Ha már most alapokát keressük e bajnak, azon felül, a mit már fentebb jeleztem, kétségkívül abban kell megtalálnunk, hogy ezen a vidéken sem róm. kath., sem protestáns ekklézsiák sehol sincsenek, kivált a reformált vallásúak valóságos elhagyatottságban élnek. Legközelebbi, illetőleg legutolsó ref. egyházközség a szigeti. Ez is 10—12 mértföldnyire van. Ugy, hogy a szegény embertől kivánni sem lehet, mikép roppant költség- és fáradsággal kálvinista papot hozzcn valami keresztelési, esketési vagy temetkezési ünnepélyhez. De a szigeti szegény, sok megpróbáltatáson átment ekklézsia papja nem is igen mehet ilyen napokig tartó útra ; mert egy maga lévén, folyvást résen kell otthon állnia. Szóval sok mindenféle akadálya van annak, hogy a derék és nagyszorgalmu lelkész el nem láthatja mind azt az egy-két szerteszét élő prot. vallású egyént, a kik aztán a kézügyben levő gör. kath. paphoz fordulnak, annak a templomába járnak, vele ünnepelnek s lassanként hiveivé is lesznek. Bizony ez és az ehhez hasonló körülmények megérdemelnék, hogy ne csak egyházi hatóságaink, hanem maga a magyar kormány is fordítana reá egy kevés figyelmet. Minden egyes magyar emberért kár, a ki elzüllik. Széchényi még a halálra ítélteket is tnegkegyelmezendőknek mondta, mert kevesen vagyunk ; hát ezeket a szegény embereket, a sors szeszélyének e dobált lapdáit nem lehetne és kellene-é megmenteni eredeti állapotuk és x-endeltetésöknek ? Meglehet és meg is kell őket menteni : figyelem és utánlátás által. Csak az ember ne bizza magát és övéit egészen a véletlenre; csak az egyház ne várja tétlenül az elszéledt juhok visszatérését; csak az állam és közegei ne akkor kapkodjanak, mikor már a gyertya körmökre égett: akkor sok dolog visszazökken a rendes kerékvágásba, sok pedig ki sem ugrik soha abból. VISKI K. BÁLINT. BELFÖLD. Böngészet a prot. egyházi élet tarlóján. Egy pap választás. Dohányfalván papválasztás történt. Még pedig megtörtént olinos botoknak forgatása és fejeknek beveretése nélkül; s mivel az alkotmányos aktusnak ezen megszokott sallangjai hiányoztak : én arra a gondolatra vetemedtem, hogy ez a választás talán nem is érvényes. Ha azonban olmos botoknak nevezem azokat a súlyos rágalmakat, melyekkel egyik párt a másik párt jelölj ét, azután pedig egymást is erkölcsileg fejbe verni törekedett: akkor az alkotmányos aktus sallangjai egyáltalán nem hiányoztak, ergo : a választás érvényes. De elől kezdem, s azután megbeszélem szépen sorjában ezt a különben igen egyszerű történetet. Dohányfalva az én lakóhelyemtől nem valami nagy távolságra esvén, el-kirándultam a magam költségén, az az, gyalog, hogy tapasztalataimat bővítsem, hogy szem • tanuja legyek annak, mikép gyakorolja prot. népünk e más felekezetek által oly igen irigyelt jussát. No meg az a csalfa remény is kecsegtetett, hogy hátha valamikép a dohányfalvai presbyterium kegyeibe találok jutni, s megválasztatom nem ugyan a papságra, hanem a választást követő ebédre. Mert valljuk meg, hogy alkotmányos életünkben nem kis szerepet játszik a gyomor. El-kirándultam tehát, s még a választás napját megelőző estvén odaérve, tapasztaltam, hogy a választó közönség három pártra van oszolva. Egy nagy párt kardoskodik A mellett, egy kisebb B mellett, egy legkisebb C mellett. A nagy párt, ereje tudatában, magas gőggel fitymálja a kisebb párt jelöltjét. Olyan papot akartok választai.i, mondának, ki még a Miatyánkat is ugy olvassa ? Hát ti inilyet akartok ? replikáz a kisebb párt, — olyat ugy-é, ki a minap is megtérdelte a Miatyánkot, mikor ezt mondta, a mi mindennapi kenyerünket edd meg. Éljen C ! közbekiált a legkisebb párt, nincsen olyan pap a taraktusban! Mekelce — olyan szakála van mint a született kecskének, mondja hangos kacajjal a nagy párt. Tán még szarva is! tódítja a kisebb. Ezek még nem olmos botok, tisztelt olvasó, — s ha az élcelés hasonló hangon folytattatnék továbbra is, keveset vagy semmit sem ártana a jelöltek lelkészi tekintélyének, erkölcsi hitelének. De ez ártatlan élcet követi ártalmas, a durvát otromba, s az ezek miatt ingerültségbe jött, mondhatni felbőszült pártok végre kegyetlenül megdobálják egymás jelöltjét a mindenünnen felkapkodott rágalmak undok sarával, azután pedig neki esnek saját magok és családjaik becsületének, s ugy megolmosbotozzák egymás jó hírnevét, hogy a közöttük s családjaik között e miatt támadt elmérgesült harag eltart évekig. Van rá példa, pedig nem egy, hogy eltart a sírig. Ezek azok az olmos botok, melyek ütésének sebe meglátszik és sajog annak a gyülekezetnek testén, hosszú időn keresztül, s melyeket az elválasztott lelkésznek nem mindig sikerül begyógyítani, kivált ha a gileádi balzsamot jól használni nem tudja. Midőn tiz papválasztási eset közül legalább négyben ezt a felfordult világot látom, egymás után merül fel aggódó lelkemben többféle kérdés, melyek közül szabad legyen ezúttal csak egyet feltennem. T. i. immár jó ideje annak, hogy a papválasztási törvény dühöng, a dunamelléki egyházkerületben körülbelől 20 éve ; két évtized pedig nagyon elegendő arra, hogy valamely intézménynek practicus értéke kitűnjék, kérdem tisztelettel, hogy : mit nyertünk vele? Népünk talán buzgóbb, kegyeletesebb, áldozatkészebb, egyházához és vallásához ragaszkodóbb ? A lelkész állása tiszteltebb, szilárdabb, nimbusza fényesebb ? Nem ! Es tízezerszer nem ! A templomkerülés, egyház és vallás iránti közöny legtöbb helyütt divatba jött; a buzgóság, kegyelet és áldozatkészség pedig kiment a divatból. A lelkész és gyüleke-60