Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-06-15 / 24. szám

nem tenne, de mint annak rendje szerint meghozott törvény előtt meg kellene készséggel hajolnunk. Azonban Trefort miniszter ur a közoktatási rendszer törvény által történendő megállapításáról tudni sem akar, sőt a közelebb lefolyt budget-tárgyalás alkalmával egyenesen kimondta, hogy ő a középtanodai oktatásról, mely folytonos fejlődésben van, törvényt alkotni veszedelmes dolognak tartja, minélfogva azt rendeleti u t o 11 kívánja s z abá 1 y 0 z 11 i; ellenben szükségesnek látja az állami főfelügyeletnek törvény által leendő szabályozását. E szerint hát a főfelügyeletnek szabályozása csak a végett történnék, hogy módjuk legyen a kormány közegeinek meggyőződni arról, váljon iskoláink pontosan végrehajtják-e a mit ő excellenciájának tetszik megrendelni, mi látni való, iskoláinkat egyenesen a miminiszter kegyelmétől tenné függőkké. Hogy ezt nem akarjuk, hogy törvénytől és nem e 111 beikegy elmétől akarunk függni-, im ebből áll ami vaskalaposságunk. Azt mondják, túlságos dolog felelős kormány mellett miniszteri önkénytől tartani. Megengedjük. De mikor, mint jelen esetben, a törvényhozó testület jóváhagyása a minisztert rendeleti uton való intézkedésre szabadította fel, mi jelentősége marad akkor a felelősségnek ? Távol attól tehát, hogy mi a tanügy alkotmányos fejlődésének ellenzéki fogásokkal nehézségeket akarnánk útjába vetni, inkább azt követeljük, hogy szabad folyamatját a kormány kerülő utakon meg ne akaszsza. Tegye meg a miniszter kötelességét, terjeszsze be a közép "és felsőbb iskolák rendezéséről szóló törvényjavaslatot, s ennek kapcsában határozza meg a főfelügyelet módozatait annak rendje szerint, és tapasztalni fogja, hogy mi, mint a haladó institutiók emberei sokkal jobban szeretjük a szabadságot, sem hogy annak biztosítékait visszautasítani csak eszünk ágába is jutna. Ennyi annak magyarázatára, hogy a pontozatokat közönségesen a pátens második, gonoszabb kiadásának mondják. Röviden és egyszerűen szóltunk, mert az igazságon kivül nem lévén semmi hátsó gondolatunk, azt hittük hogy nem sziikéges hosszasnak lenui és ékes szavakat keresni akkor, mikor a puszta igazság legmeggyőzőbben szól. „Simplex est dictio veri" mondja a régi axióma. Most az ügy tisztázása érdekében legyen szabad az enquéte-ről megjelent értesítésekre vonatkozólag némely helyreigazításokat tennünk. A fenforgó kérdés eszméje a mily szerencsétlen órában fogantatott, oly fatalis volt nyilváuulásának minden mozzanata. Mikor a pontozatok az egyházkerületek felügyelőinek azzal küldettek meg, hogy azokat belátásuk szerint a superintendensekkel és más egyházi férfiakkal bizalmasan közöljék: mi is olvastuk volt, de nem éreztük magunkat feljogosítva a bizalmas uton velünk közlött okmány közzétételére, s ime pár nap múlva a napilapokban olvashatták azt, mi nyilván nem a nagy közönségnek volt szánva. Később vettük a tudósítást, hogy az értekezletre az egyház fejei: superintendensek és gondnokok, illetőleg felügyelők hivattak meg. Akkor ismét azt híresztelték a lapokban, hogy a meghívott evangelicus egyháztagok nem fognak megjelenni, és mégis, midőn f. hó 5-én az értekezlet megtartatott, mind a három testvérfelekezet meghívottjai jelen voltak és nyilatkoztak. Deezzela „tévedések játékáu

-nak még nem lett vége. Az enquéten megjelent férfiak (a lapokban jelen voltnak mondott b. Kemény Gábor nem volt ott) a dolog sima lefolyását óhajtván, jobban szerették volna, ha animositás nélkül bár, de a szót nem igen válogató férfias nyíltsággal tett nyilatkozataik azon bizalmas körben maradnak, a melyben ejtettek. Ehhez képest mi, bár módunkban volt az ü^y főbb momentumait körülményesen közölhetni, tartózkodtunk attól. Azonban a mit mi jól értesülve nem tettünk, azt a napilapok másod kézből vett értesülések alapján tették meg, oly képét adván a dolognak, mely a valóságnak sok tekintetben meg nem felelő. Ennek folytán nekünk kötelességünkké vált a dolgot tehetségünk szerint helyreigazítani, a mit ugy hiszünk leghelyesebben teljesíthetni, hogy legalább a főbbszereplőknek beszédeit ugy közöljük, a mint azok eleve elgondolva, concipiálva és elmondva voltak. Trefort miniszter üdvözülvén a megjelenteket ős elibek terjesztvén az ismert pontozatokat, felszólitá a szintén jelen volt Szász Károly tanácsos urat azok felolvasására. Ekkor b. Vay Miklós szólalt fel legelőször s megköszönvén a miniszter úrnak jó szándékát, miudenekelőtt azt a kérdést kívánta eldöntetni, ha váljon bele ereszkedjenek-e a felolvastatni szándékolt pontozatok tárgya-