Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-06-15 / 24. szám

lásába; mert, ha nem, akkor kár volna a felolvasást megkísérteni; maga részéről határozottan kimondván, hogy ő semmi tárgyalásba nem kiván bocsátkozni, s bármit határozzon is a többség, ő véleményt mondani nem fog. Nem veszi ugyan kétségbe a kultus minis zt e r jó szándékát — mert hiszen az előttük fekvő okirat nem az összes minisztérium nézetének nyilvánítása még — sőt elismeri, hogy lehetnek abban jó intézkedések ; de nem ez az útja megtudni a protestánsok óhajait, kivánatait, esetleg követeléseit. „Én — mondá — ide mint fő gondnok lettem meghivatva, mint ilyen én egyházkerületemnek mandatariusa vagyok — annak nevében tehát nem szólhatok. Adja kezembe a minisztérium azt, a mit kivitetni célszerűnek lát, s én azonnal egybehívom az egyházkerületi közgyűlést s ennek határozatával kezemben kész vagyok minden órán visszatérni Budára s érvényesíteni megbízóim akaratát. Egyébiránt a pontozatok nem is olyanok, melyek avagy csak kiindulási pontjául is szolgálhatnának a célba vett tanácskozásnak ; azoknak nincsen tárgyuk, — s ily általános theoretícus elvek mellett bekövetkezhetnék, hogy minisz teri rendeletek alá engednénk sodortatni autonom jogainkat. * „Ha vannak kihágások egyes esetekben, korlátozza azokat a kormány hatalmánál fogva ; de azért, mert más hitfelekezetek államellenes cselekvényeket követnek el, minket ne helyeztessenek gyámság alá. Nincs széles e hazában egy kálvinista sem, ki testestűi-lelkestül magyar ne lenne — kálvinistának és magyarnak lenni egyet teszen, innen vallásunkat a nép magyar vallásnak nevezi „En tehát ismétlem, hogy a pontozatoknak még csak felolvasását sem kívánom; hanem óhajtom, hogy e fontos ügy, melyről elismerem, hogy törvény által kell rendeztetnie, autonom jogaink megőrzése mellett velünk a maga utján — a superintendentiákhoz utalva — közöltessék.* Er re Tisza Kálmán szólalt fel, annak épen ellenkezőjét hangsúlyozván, mint a mit a lapok szájába adnak, és nem csak hogy a pontozatokat az egyházkerületi közgyűlésekhez utasíttatni nem kivánta, inkább épen az ellen szólott, kiemelvén, mily különös eljárás volna, ha a minisztériumot, mikor törvényjavaslatot terjeszt a ház elibe, arra köteleznék, hogy azt elöljáróban minden illetőkkel közölje s azok hozzájárulását eszközölje. Egyébiránt kijelentette, hogy a főfelügyeleti jog szabályozásáról alkotandó törvény az ő gondolata, mert csak úgy hiszi elejét vehetni azon államellenes üzelmeknek, melyek pl. az ág. hitv. evangelicus felekezeti középiskoláknál is nyilvánultak. Tisza után Török Pál ekkép szólott: Nm. miniszter úr! Tanulmányoztam az európai államok viszonyát egyházaikhoz s jogait a tanügyre nézve; tanulmányoztam az egyházak viszonyát a kebli tanintézetekhez; és fölismertem, hogy egész Európában nincs az egyház és iskola között oly szoros viszony, mint a magyarhoni prot. egyházban. Itt az egyház édes anyja az iskolának, az iskola édes gyermeke az egyháznak. Ezek összeforrtak, összenőttek. A gyermek hálaérzettel függ édes anyja, az egyház, nyakán, mert ez által ápoltatik, tápláltatik: az anya viszont szeretettel öleli keb lére gyermekét, mert ebben él. A magyarhoni prot. egyházak a népiskolákra évenként milliókat fordítnak saját vagyonukból, a felső tanintézetekre évenként 800,000 frtot áldoznak ; mindezt az állam javára is és segítségére, mintegy az állam helyett. Az iskola a prot. egyháznak szemefénye lévén, a ki azt nem kíméletes kezekkel érinti: a szerető, a féltékeny édes anya gerjedelmével találkozik. Itt most a felső tanintézeteink fölött gyakorlandó állami felügyelet meghatározásáról s részletezéséről, illetőleg a szintén száz éves gyakorlat megmásitásáról van szó, s okom van vélni — mivel ez enquéten egyedül superintendens s főgondnok urakat látok — hogy a nm. minisztérium a prot. egyházak részéről azok hozzájárulásával szándékozik meghatározni az állami felügyeletet, annak részleteit s gyakorlásának módját. Ha nm. miniszter úr a római kath. püspököket hivná egybe, valamely egyházi ügyben intézkedés végett; azokkal érvényesen s véglegesen határozhatna; mert ők az egyház fejei, a kik akaratának az alsóbb papi rendek, az egyh. szervezet és kánonjognál fogva meghódolui tartoznak ; a községnek pedig semmi szólója a dologhoz. Nálunk az egyh. intézmény ezzel merőben ellentétes, mi nem nyilatkozhatunk az egyház képviseletében. Nálunk, a Geleji K. 91-ik kánon szerint, a püspök nem valamely hatalomvagy rangfokozattal, hanem egyedül a sorrendben elsőbb másoknál ; nálunk ugyanazon kánon megszabja, hogy a püspök kivált a fontosabb ügyekben magán tetszéséből semmit ne tegyen, hanem mindent az esperesek és az egész gyűléssel folytatott tanácskozás utján ; tiszte pedig az, ho^y az egyháznak ősi szabadságát és mentességét mindennemű jogos mód és eszközökkel védelmezze. Minthogy mi e kánonok megtartására esküvel kötelezettek vagyunk : nem lehet, nem szabad a fenforgó ügyre s elénk adott pontozatokra nézve tárgyalásba bocsátkoznunk, hanem átveszszíik ezeket ad referendum. Egyébiránt átalánosságban megjegyzem, hogy oly államokban, milyen a mienk is, a hol az állam és egyház közötti viszony nincs megállapítva ; a hol nincs szabályozva mennyiben illeti a nevelés és oktatásügy az államot, mennyiben a szüléket, az egyházakat, a tanintézetek alapitóit s fentartóit ? a hol nincs meghatározva a hitfelekezetek közti kölcsönös viszony, sem az egyházaknak iskoláikhoz való viszonya: ott nem lehetséges szabatosan meghatározni, mire terjed ki a felügyeleti jog? miként ágazik az el ? ki által s miképen gyakoroltassék ? Ott, nálunk is, az alap- s irányelv csak az : Felügyelni s őrködni a kormánynak, hogy államellenes, az állam fennállását s jóllétét veszélyező irányok s áramlatok meg ne induljanak, ily tettek el ne követtessenek. De hiszen ez ellen biztosítva vagyunk szigorú törvényekkel, másokkal, mint a felsőbb tanintézetekre vonatkozó felügyeleti tervelt pontozatok. Továbbá, oly államokban, a hol a 48