Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-06-01 / 22. szám
átkutató szellemének merész röptével az isten s égen is túlszálljon: mégis a domináló rendszerek hivatalos közegei Isten nevében emelék fel az irtó bárdot az uj eszmék bajnokai ellen ; a szellemi kiskorúság járszalagán vezetett nép még csak meg se mert moccanni, vagy legalább lelki ámultában és bódultában azt gondolta, hogy itt óriások harca védelmezi a megtámadott egeket, az ostrom alá vett Istent, és az ő szent oltárait a szabad eszmék szárnycsapásai ellen, pedig hát az egész harci - zaj csak az éléstárban megzavart s az önérdek sörélesztőjétől oroszlánokká dagadt egerek undok lármája volt. Igenis az önérdek, nem a vallásos szent buzgalom vezette mindazon szent férfiakat, kik az inquisitio vértényeivel írták fel nevöket a történelem lapjaira; HuSsz János azért hurcoltatott a lángok közé, Wikleff hamvai azért bocsáttattak szélnek, a magyar protestáns papok azért hajtattak gályarabságra, mert azt gondolták a szent férfiak, hogy ha jól hozzá nem látnak a védekezéshez, hát igen könnyen megtörténhetik még az is, hogy a reformál io világujitó szelleme a ^neggyőzódés, a lelkiismeret szabadságának teréről, az egyházi vágyónké rdés terére is át fog csapni, ;s a közörökségből zsinór szerint követeli majd ki a magáét, mint olyan jussát, a melyet az apák tettek egykor a fiaknak minden megszorító kikötések és feltételek nélkül; ily áramlattól, a tömeges áttérések ama napjaiban méltán lehetett tartani. Tartottak is. Ezt matatják az üldözések, melyek az uj tan követői ellen fo-4 ganatba vétettek; már pedig ezek ellen a hitet és vallást védelmezni csak nem kellett, mert hiszen ők magok a hitelvek és eszmék tisztítását, javítását tűzték ki magoknak célul; mit védelmeztek tehát ezek ellen az üldöző szent férfiak ? a hitet, az oltárt bizonyára nem, az Istent sem, mert az tökélye magaslatán az alacsony férgek védelmére soha-soha nem szorul ; mit védelmeztek hát mégis? Hát bizony nem mást, mint az éléstárt, a felhalmozott kincseket, a sine cura életet, avagy egy szóval, a hierarchicus ural mat és önérdeke t. És higye meg a nyájas olvasó, a világ és az emberek ilyenek voltak ám akkor is, mikor a Jézus Krisztus az uj eszmék lobogóit legelőször kibontá s meginditá a lelkeknek ama titkos forradalmát, melynek legelső lángcsapása az első pünkösd ünnepe, az első keresztyén egyház megalakulása, Péter hatalmas szónoklatára az első három ezer lélek megtérése volt. Örökre szép s esudás napok lesznek azok. — Egy felől ott áll a judaismus és paganismus hatalmas védváraival, gazdag papjaival, füstölgő oltáraival; más felől ott áll a mestert gyászoló tanítványok félénk serege. Egy felől egy avas világ, más felől egy keletkező szellemi csira. Tizenkét igénytelen férfiú veri, döngeti az avas világ kapuját, tizenkét ember képez homlokzatot egy egész világ ellen. Mi lesz itt?! A szellemi csira még nagyon gyenge ; a talaj termőképessége még egészen ismeretlen ; tizenkét ember igen parányi sereg ahoz, hogy egyezredéves világ áramlatán megfékezve, a Krisztusi eszméknek medret ásson, az alvó népszellemre szárnyakat, rakjon, az uj eszmék számára felszántogassa a talajt azon a földön, melynek minden rögében, minden barázdájában, a nép a megvakított emberiség ferde fogalmainak, téveszméinek mérges maszlagai tenyésztek és virultak. Mi lesz itt?! Megfelelt rá a pünköstnek jeles napja, amidőn fent idézett pünkösti énekük szerint szent Lélek Isten küldeték, erősíteni sziveket az apostoloknak. Hallott nagy szélnek zúgása, látszott lángoknak formája, szállá az ő fejekre nagy hirtelenséggel. Vallásos szent költészetünk ily szavakban rajzolja azon csudás átalakulást, mely az apostolok és a hivők lelkén a pünköstnek jeles napján által ment, s lehet mondani, sok százak és ezerek keblét elfoglalta akkoriban. Zugó szelek szárnyain, mennyből hulló lángesőben szálltak alá a földre az uj eszmék. Tíízbe lángba látszott borulni az egész világ, vagy legalább a földnek azon része, melynek légkörét először érinték a szent eszmék szárnyai, m i d ő n a szent sereg, első bevonulását tartotta az emberiség lelkébe. A merengés szárnyai vissza röpítik a mi lelkünket e napon ama csudás korba, a pünkösdnek ama jeles napjára, midőn az isteni eszmék a legelső nyilvános diadalt aratták a világon ; szent áhítattal tekintünk fel ama fénylő alakokra, a kik, Renán szerint, tudtak hatni, alkotni, teremteni; mig mi e sivár korban, alig vagyunk képesek csak ephemer y becsű foltozgató reparátióval fenntartani az ő remekalkotásai kat. Ott vannak pusztuló, vagy a szegénység okozta tesped és rabbilincsei között sinlődöző egyházaink, ott vannak szerte széjjel a haza téréin. Alig gondoskodik róluk valaki, vagy legalább nem ugy és