Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-04-06 / 14. szám

figyelemmel egyleteink működését (alapszabályok izmos codexeit); sajnos mindenütt, minden téren, minden zugban az idegenszerűség lebellete érzik. Mindenütt nemzetünk szabad szellemének sasi'öptét akadályozó rendszerességre törekszünk s rendszerek elmélete szerint akarunk munkálkodni. A ki nem hiszi, mennyire behatott szivvériinkbe a németesedés, vegye kezébe a „Házi Ipar Lapjának" ez idei első számát s látni fogja, mily épületes pliilosophiai definitiókat tudunk adni a esizmák, cipők és papucsokról is. Ki mondhatná, hogy nem vagyunk tudományos nemzet s hogy nem szeretjük a theoriákat ! Es e lapot a mi független nemzeti kormányunk adja ki. Gyermekkerteink nem kertek, hol a zsenge gyermeknek alkalom nyújtatnék egykorú társakkal s célszerű játékszerekkel szerető gond felügyelete alatt mutatni; hanem iskolák, hol őket betanult drámák előadására, felnőttek által Íróasztal mellett kigondolt s komoly célú játékokra kényszeritik, hogy minél előbb lesuroltassék róluk a természetszerüség üde hamva. Mit tudunk nekik adni helyette ! ? — Iskoláink nem nevelő intézetek, hanem műhelyek, hol ifjaink éles elméjű s nagy tudományú gépekké kovácsoltatnak, mikben minden képesség kitűnő tökéletességre fejlett, csak a mi nélkül erkölcsi lény nem képzelhető : a szabad akaraterő csenevészett el. Csudálkozhatunk-e, ha ily nevelés mellett lélekfenség és nemes gondolkozásmód helyett mind gyakrabban és gyakrabban találkozunk philisteri közönynyel és mephistói kedélyességgel ? Ne értsenek félre hazám nevelői. Nem állitom, hogy magukban véve rosz tulajdonok azok, melyeket mi a jó németektől elsajátítunk; de az kétség-leien, hogy minden egyéni szervezetbe más és másféle tulajdonok illenek bele, s fejlődhetnek magának az egyéniségnek előnyére. A német atyafi, lehet egészen jól érzi magát azon elméleti világban, melybe őt nevelői bevezették ; de a magyar nép minden életnyilatkozata hadat üzen a rendszerek merevségének. Az is igaz, hogy e nagy mindenség lényeinek alapos és mértékletes csoportosítása által a gyermeket magasabb szellemvilágba emeljük, mi az emberi méltóság érzetének fejlődésére igen nagy hatást gyakorolt. De az emelkedettség csak akkor nem lesz káros a gyermek lelkére nézve, ha az a mindennapiság körében előforduló lényeknek minél bővebb, minél sokoldalúbb ismeretén alapszik ; más szóval ha nem veszti el lába alól a földet. Azt sem állitom, hogy tisztán tudományos élet fejlődése nem volna nálunk is nemzeti mívelődésünknek egyik első és elkeriilhetlen feltétele. De mikor általánosan el van ismerve, hogy népünknek nem természete az elvont gondolkozás és rendszeresítés, mikor általában nem nagy hajlamunk van a mélységes és rengeteg tudományosságra : akkor alkalmasint nem helyes, nem célszerű az az irány, mely bennünket főképen csak tudósokká akar nevelni. Pedig sehol sincs más fajú iskolák számához mérve aránylag annyi tudós iskola, mint itt. (Vége következik.) SAS JÁNOS. TÁRCA. Még egyszer az újszövetség új magyar fordítása, — Feleletül Menyhárt János úrnak. — Szükségessé vált több szempontból, hogy még egyszer hozzá szóljak az újszövetség új fordításának különösen azon részéhez, melyet Menyhárt János úr fordított. A kérdés nem az már ma, hogy minél jobb fordításunk legyen, a miről én e lapok múlt évi 47-—51. számaiban ábrándoztam, annyira, hogy, bizonyos megszorításokkal, még a szövegcorrecturákhoz való folyamodást is ajánlottam egyes, csak nagyon ritkán előfordúló esetekre, s kellő ellenőrzés mellett, a mit az Egyházi s Iskolai Szemle is, s részben e lapok igen tisztelt szerkesztője is visszautasított. Igazuk van, gyakorlati szempontból. Magna petis Phaeton ! Lejebb a szárnyakkal, alsóbb régiókba. Sőt okosabb a szárnyakat le is tenni. Abban is igazuk lehet, ha egykét önálló értelmezésemet, mint újdonsültet, polgári jogot még nem nyertet, egyszerűen visszautasítják, annyira hogy a Szemle egyik munkatársa mégcsak azon eltérő értelmezések sorába sem akarja fölvenni, melyek közül a fordítónak, belátása szerint, valamelyiket kell választania. De hát hogy ís lehetne azt kívánni egy szegény magyar exegetának, ha ugyan szabad ezt a nevet adnom magamnak, hogy azt a mit ő ír, legalább annyiba vegyék mint a legkisebb német exegeta véleményét, hogy a priori ne vessék el, hogy csak azért vessék el, mert rosz, mert, ha nem rosz is, de nem eléggé igazolt, mert ez vagy amaz a körülmény szól ellene, nem pedig már magáért azért, inert szerencsétlenségre magyar ruhába jött világra s nem háromszögletű kalap alól pattant ki ? Támadhat-e valami jó Názáretből ? Ha valakinek gondolata van, miért nem írja meg németül ? Akkor kérdésbe sem jönne hogy bírhat-e polgári joggal Magyarországon ! Már hogy is ne bírna ? — De hát lehet, ezek a názáreti specialitások csakugyan figyelemre sem méltók, s így akár a priori akár a posteriori vettessenek el, az mindegy, miután csakugyan elvetni valók. Maradjunk hát csak azon a jól megjárt országúton, melyet a német tudósok készítettek előttünk, és soha se vegyük figyelembe a.zt az egykét kavicsot, melyet holmi szegény magyar napszámos e nagy út hátára oda hordott. Szállítsuk le igényeinket, s még mindig tűrhető lordítást kaphatunk, — csak magyar irodalmi s nyelvészeti szempontból ne szállítsuk le oly nagyon igényeinket, hogy a Menyhártféle fordítást elfogadhatónak mondjuk. Valóban nem az a kérdés ma már, hogy mikép nyerhetnénk lehető legjobb fordítást, sőt mégcsak a tűrhető fordítás kérdése sincs tényleg ez idő szerint napi renden. Az a kérdés, mikép szabaduljunk egy már meglevő rosztól, mely nemcsak stilistikai javítás, hanem formális átdolgozás akar lenni, és mégis még stilistikai tekintetben is rosszabb a bátramé-