Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-03-02 / 9. szám

p e n i t á r g y a 1 á s. 1 Kész. A Sz. e. ni. á 1 t a 1 á- , nos története, Vll korszakra osztva. Függelékül : 1. Esperesek. 2. Segédgondnokok. 3. Egyházmegyei jegyzők. 4. Tanácsbirák s egyéb tisztviselők. 5. írók és műveik, mely utóbbi fejezetnek az irodalom-történész jó hasznát veheti. Megjegyzésünk a korszakos felosztás alrészeire nézve, hogy azoknak (dogmatikai álláspont, tanügy, vallás-erkölcsiség etb.) rendszeresen mindegyik korszaknál fölemlitése némi ismétlésekre készteté a szerzőt, mig ugyanezen alrészek egy-egy önálló fejezetben célszerűbben tárgyaltathattak volna s végül az esperességhez (néme- S lyekhez p. o. Szakái m. esperessége, Nagy G. esperessége) kötött beosztást nem tarthatom helyesnek. Ez azonban csak egyéni nézet. . 11-dik Készben az egyes (80) j gyülekezetek történeteit adja, ily menettel: 1. a község és | egyházról általában, itt ennek régi történeteit, viszontag- ] ságait a már emiitett források után, hajdani, jelenlegi fekvését, területét. 2. Az egyes lelkészek s hivatalosko- i dásuk alatt történt nevezetesebb eseményeket. (A lelkészek névsora többnyire csak a mult század második felétől, a j tolerantiától) 3. Tanitók s iskolaügy. 4, Belhivatalnoki fizetések (három külön időtől: a mult századból, a jelen század elejéről s a mostani időtől. Ebből látjuk, hogy bizony sok nem üti ott meg a >,minimumot") 5. Templom és urasztali készletek. 6. Egyh. és isk. épületek, ingóságok és ingatlanok. 7 Népesség, szinte 2 időszakból feltüntetve. Ez az 50 ívet meghaladó nagy vaskos kötetnek tartalma. Berekeszti művét az Utószó, melyből érdekes tudni, hogy ezer forintot meghaladó nyomatási költség (18 frt ive) fedezésére a szatmári ref. e. m. gyülekezetei, lelkészei s tanitói 656 frtot irtalc alá, a már emiitett lelkes hölgy 200 forintot adott, az előfizetési íveken pedig bejött 77 forint. Ez szomorú bizonyítvány ! . Ilyen a bányászok jutalma. A kalendárium szerkesztés háladatos munka! Ládd, szegény köny v-moly! mért nem ebbe fogtál? Nem kellett volna 13 levéltár 20 ezernyi pené- j szes iratait betűzgetned, érettök az ország különféle részeibe utazgatnod, 10 évig dolgoznod; leültél volna pam- i lagodra s egy hét alatt írtál volna egy Bolond Miskát, mely 20 ezer példányban két kiadást ér. Szó, a mi szó; de tagadhatlan keserű érzetek keletkezhetnek bennünk,. . .jobb, ha itt a tollban maradnak. Mégis van valami megnyugtató e fonákságban az, hogy az ily művek értéke el nem enyészik. S a példa hat. Szatmárt követni fogja kétségkívül más egyházmegyénk is. Ez ügyet, az egyházmegyék levéltárainak rendezését, még pedig egyöntetű alapon, s történeteinek megírását szükségesképen fel kell karolniok az egyházmegyék- és kerületeknek. Ezt követeli a kor szelleme, mely kiválóan j a történelmi kutatások felé hajlik, követeli saját érdekünk, i becsületünk. Ez ügyet a lelkészértekezletek, e. m. tanácskozmányok első sorban tehetnék megbeszélés tárgyává, hogy eként egy-egy követ hordanánk hazai ref. egyházunk történetéhez. Valószínűleg, nem mindegyik lenne e kövek közül oly értékes mint a szatmári; de teljesen érték és becs nélküli meg sem lenne egy sem Mert nincs s nem lesz minden búvár oly szerencsés helyzetben mint Kiss Kálmán, ki előtt oly sok forrás nyilt fel. Fájdalommal emlékszem, hogy egy időben a szerző által megtekintett Tóth Ferenc-féle „Ekl. gyűjteményt" én is látni óhajtván, hosszas tapogatózás után rájöttem, hogy a m. n. Muzeumnak adta az örökös, mint ő mondá „könyebb hozzáférhetés okáért.* De innen, bár tekintélyes egyének közvetítésével sem sikerült azt feltalálni, határozottan állíttatván, hogy a Muzeumban a Tót-féle iratok közt oly cimű s tárgyú kézirat nincs, vagy ha vau is, az még rendezetlen. Majd Tóth Ferenc határozott rendelkezésére gondolva, a pápai főiskolai könyvtárban tudakolám, több izben, a nélkül, hogy válaszra érdemesített volna valaki. Végül magán úton értesültem, hogy ama bizonyos könyv- és levéltár, nem laikusok, holmi gregarius papok, hanem egyedül a tanár urak számára áll nyitva. Ilyen a provinciális böngészők fatuma. Most látom e műből, hogy a kei-esett kézirat mégis a muzeumban van. De hát én mért nem fértem hozzá ? E kérdésre a Figyelő f. évi folyamában Jakab Elek sejteti a feleletet. Itt s amott maguk e jó urak sem tudják, mit őriznek ; kényelmesebb egyszerűen elutasítani az embert ? Bizony sokkal könyebb s hálásabb dologba*kalendárium írás. Egyébiránt a szerző jó csillagzat alatt született. Mindenütt udvarias embereknél kopogtatott, kik készségesen nyitották meg előtte az ajtókat, ilyennel, de fájdalom, már későn én is találkozván egy izben, mégpedig ott, hol nem is gondoltam volna : az esztergomi primási levéltár igazgatójánál, ki örömmel s terjedelmes felvilágosítást adott a prím. e. lev. t. azon osztályáról, mely gazdag forrásokat tartalmaz egy akkor már befejezett dolgozatomhoz. Eszembe jött erre a mi főiskolai levéltárunk, hová az egereken s az illető tanárokon kivül senki be nem férhet. íme bebizonyitottam, hogy értek a prédikáció Íráshoz, már csak azért is, mert nem a textusról beszéltem. Most már vonjuk le a tanulságokat : 1. Minden egyházmegyénk rendeztesse levéltárát egyöntetűen Révész utasításai szerint s irassa meg monográfiáját. 2. Ha oly jeles s terjedelmes monográfiát óhajtana valamely egyh. megye iratni, milyen a szatmári, melynek egyik ki nem emelt érdeme még a világos , szabatos irály is, szükség, hogy a célnak megfelélő erkölcsi és anyagi támogatásban részesítse az írót, ne hagyja magára; mert még szükséges támogatás mellett is sok oly akadály gördülend útjába, melyeket csak az ily ügyért egész odaadással lelkesülő törhetlen akarat, sot megcsontosodott szenvedély, milyen ime e történet irója, képes legyőzni. Tudom azonban, hogy e prédikáció, ép úgy mint egyéb prédikáció, elhangzik a pusztában. De vigasztal a remény, hogy keresek és találok koronként alkalmat egy ujabb textusra. Ad revidendum! KOMJÁTI GEDEON.