Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-03-02 / 9. szám

BELFÖLD. A selmeci ev. noegyletről-Február 9-én tartotta meg a helybeli ov., 143 tagot számláló nőegylet, beszámláló évi közgyűlését, melyből a következő ékesen beszélő számadatok kiemelése s közzététele, talán nem egészen érdektelen. Az egylet elnöke: Kachelmann Esther tudósítása szerint segélyezett az egylet, rendesen kijáró havi, bizottságilag meghatározott adományokkal 19 özvegyet s 10 árvát; mely adományok összege 245 frt. s 80 krra rúgott. A rendkívüli kiadás az özvegyek s árvák öltözékére, ez utóbbiak iskolaszereire stb. igényelt 97 frt s 38 krt. S így az egylet Összes kiadása, beletudva a lefolyt háború sebesültjeinek segélyezését is, 343 frt. s 18 krt tett. Meg kell még említenem, hogy az Advent 4-ik vasárnapján felállított karácsonyfa nem esak az emiitett 19 árvára, hanem még más arra méltónak ítélt 6 szegény iskolás gyermekre s így összesen 25 gyermekre árasztotta felderítő világát. A szeretet komoly s intő szavai után kapott gazdag adomány ételben, játékszerben, s öltözékben, ragadós mosolyt idézett, a különben inkább bús areu árvák ajkaira, mely nem egy néző szemeiben örömkönnyeket fakasztott. S sokan megerősödtek még inkább azon feltételben, hogy mint mostanáig, úgy ezentúl is mindég szivesen fognak közreműködni, oly lélekemelő ünnepély rendezésében, a melynél az adományozók, nagy mérvben vevők is, a mint azt nyiltan ki is fejezték. Segítse meg őket benne, mint az ideig tette, ezentúl is a kegyelmes jó Isten! Ezek mellett gyarapodott az egylet tényleges vagyona, úgy hogy a zárszámadás szerint ; 5926 frt s 34 krra rúg. Ez a jókedvű adakozás 10 év során megtakarított fillére • míg csaknem ugyanannyi az egyház elhagyottaira fordíttatott. Jelenben az áldásosán működő nőegylet, testi s lelki gondozása alatt áll : 23 árva s 13 elaggott munkaképtelen özvegy. Mind ez, úgy hiszem, beillik az élő hit szóló tanujelének, egy nem épen népes vidéki egyház köréből, annyival inkább, mert a fenti számokban nem csak a módosabbak, hanem a szegények fillérei is jelentékeny tényezők. De nem dicsekedésképen közlöm ezeket, hanem hogy az itt-ott hanyatló protestáns önbizodalmat, minden esetben pedig az ev. szeretetet lehetőleg neveljék. Adja Isten ! Az egylet titkára, H. V. Melyik részen az igazság? — Ama bizonyos ^Stolaügy^-höz. — Ha én azt bizonyosan tudnám, — mint aminthogy nem tudhatom — hogy ama solti egyházmegyei leánytanitó úr, ki síri beszéde készítése, illetve, irása közben turbáltatott a stolaris illetmény]ét — jogosan vagy jogtalanul —, követelő lelkész levele által, ama — mai napság ritka -—• vértesaljai „tanítókor* tagjainak a „somogyi memorandum* lovagjaihoz intézett buzdító, de az igazságot még önérdekeik ellenében is kitüntető férfias, hogy ne mondjam lovagias érzületével van megáldva : minden aggály s nehézség nélkül tenném meg az incriminált ügy érdemébeni szerény észrevételem. így azonban tartózkodva s némi szent borzalommal teszem azt, mert valamint quondam „Csepeli4

úr borzadt a gondolattól »Ormánysági" órmányja alá kerülni: bizony nekem sincs se kedvem, se hajlandóságom a mai sajtó viszony ok szabadosságának nagyon bő palástja következtében még egyszer , Ormányságihoz* hasonló ormótlan kifejezéseket s titulusokat csakúgy keresztyéni türelemmel zsebre dugni. De hát tegyük fel, hogy nevezett leánytanitó úr csakugyan a vértesaljai derék „tanítói kör* tagjainak méltó kollégája, s nem fogja nyakamba zúdítani a külömben tisztelt, de mai napság igényekkel túlsaturált tiszttársainak — de csakis az elégületleneknek és többnyire tanítói qualificatióval sem biroknak — >:

)

pereát*-ot kiáltó feljajdulását: s szóljunk a tárgy érdeméhez tárgyilagosan. Miután e becses lapok olvasói előtt az egész »stolaügyi kérdés" ismeretes : nem fogom azt újból ismételni, hanem egyenesen rátérek „Figyelő* eme felvetett 1-ső kérdésére: „Vájjon jogos volt-e a lelkész követelése* ? S azt felelem reá : i g e n i s jogos v o 11. Ne vélje azonban a szíves olvasó, hogy mert így röviden felelek, csakúgy brevi manu akarom az egész kérdést elütni, s mint magam is pap, a papnak akarok igazat adni. Igazat adnék én a tanítónak is, ha csak igaza volna! De hát az indokolás, az indokolás ! — kiált fel nem egy türelmetlen olvasó. — Meg lesz az is, és pedig nem én, de ez egyszer »Figyelő" fogja megadni. »A solti egyházmegye egyik egyházközségében egy évtized óta azon szokás jött divatba, hogy a hivek halottaik temetésénél a gyászszertartás emelésére sírbeszédtartás végett a leánytanitót is több ízben fel szokták kérni" stb. Tehát a gyászszertartás emelésére tartatik csak a síri beszéd s magától értetik, hogy azt már meg kelle előzni a predikálásnak, mert külömben nem volna értelme a pompázó, a gyászszertartások duplázása — pláne — triplázása által kiemelkedni vágyó temetésnek. Úgyde az illetők papot nem akartak, hanem akartak egy leánytanitót, a ki tán édesebben tud a szívhez szólni, aztán meg akartak egy rectort, a ki ékes rythmusokban megjajgattatja a gyászoló feleket. »Pap ! mire az a pap ? mikor a leánytanitó úr is tud kenetteljesen órálni s a genealógiát csakúgy felolvassa mint akár a pap ? De meg, — hadd tudja meg a tiszteletes, hogy mégis esak a mi szolgánk, mégis csak tudjuk bosszantani, nem hivjuk ki a temetéshez, abból nem parancsol, — igaz hogy tisztességesebb lenne, — hanem hát úgyis