Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-10 / 6. szám

szellem önállóságát az ő magasztosságában és szépségében érvényesitni, s a külvilágban megvalósitni: életünknek mindenesetve egyik legfönségesebb, söt egyedüli föladata. Mennyiben pedig a szellem öntevő az összes külvilág irányában, annyiban a bölcsészet, mely a kül- és belvilágot egymás iránt rendezi, az egész mindenséget birja tárgyul. Az összes lét alapját akarja ő kifürkészni, mindennek végokát tisztára hozni. Ezért mondjuk, hogy a bölcsészet a mindenségröl szóló tudomány. Mindaz tehát, ami egyéb tudományok tárgya, összevéve tárgya a bölcsészeinek is. Ily érteményben mondatik a bölcsészet a tudományok koronájának! Hanem midőn a bölcsészet ily véghetlenül tágas mezőn mozog s ily kiterjedésű tárgygyal rendelkezik: nyilván való, hogy az a többi tudományoktól egészen elkülönített szempontból Ítélendő meg. Tán nem lesz fölösleges és meddő dolog a bölcsészeinek ezen különös voltát a többi tudományokkal szemben, kissé közelebbi szemügyre venni. Minden tudomány ugyanis tudást szerezni törekszik, különösen pedig az igazság megismerésére igyekszik. A bölcsészetnek is kiváltképen ez a feladata: de midőn tudásra törekszik, magát a tudást mint olyat vizsgálja. S midőn: „mi a tudás?" „mit tesz tudni?* „hogyan támad a tudás ?* s több efféle kérdéseket fejtegetvén, azok megoldására törekszik, per excellentiam érdemli meg a „tudománytan* elnevezését. A bölcsészet is az ismeretek rendszerét, systemáját akarja fölépitni. De mielőtt ismereteket szerezne s rakna össze, azt vizsgálja, mi az ismeret ? hogyan jő az létre, s miként történik ? . . . íme a kérdések, melyekkel esak a bölcsészet foglalkozván, a gondolat és lét világát ugy külön mint egymásra viszonyitottan, átkutatja, s tisztára hozza, hogyan szülemlik bennünk bármi iránt a meggyőződés, a bizonyosság, s igy érdemli meg »a bizonyosságról szóló tudomán y*címet. A bölcseség is igazság után küzd. Azonban, míg a többi tudomány közvetve keresi az igazságot, vagyis azon közegeket vizsgálja, milyenek már például: a természet, emberiség, istenség, mikben az igazság mintegy beöltözve, en toilette tűnik föl 5 addig a bölcsészet magát az igazságot egész közvetlenségben s leplezetlenségében, s tiszta valójában akarja birtokába kerítni. Csak az igazság földerítése képezhet méltó jutalmat a bölcsészet fáradságteljes küzdéseinek ! Es midőn a bölcsészet igy kutatja az igazságot, a többi tudomány fölött kitűnően érdemli meg az s

i g a z s á g tudomán v a" elnevezését. Es ha ki vélné, hogy e meghatározások után a bölcsészet rideg valami, az vajmi egyoldalúan fogná föl e tudományt ! Hogyan is lehetne rideg az, a mi a lélek mélyéből gyöngyözik fölfelé és sugárzik elé ? A bölcsészet pedig onnan sugárzik, onnan merül föl, mert a lélek mélyébe van oltva a tudás tiszta ösztöne. Mi sarkalja ugyanis a szellemet az igazság kutatására ? mi szüli a szívben az égető s olthatlan szomjat az ész látkörének tágítására ? Azon tiszta, nemes és égi ösztön, mely egyedül az emberé. Igazságért igazságra vágyunk ! . . . Amaz ösztön az ismerő tehetségben fészkel és él. S valamint az emberi szellem minden alaptehetsége saját, önálló s szabad fejlődése által tölti be föladatát: ugy akarja betölteni föladatát az ismerő tehetség is, midőn az eléje tűzött fejlődési célt a bizonyosság által az igazságban akarja elérni, s igy az igazság megismerése, a tiszta tudás, nem más, mint az ember rendeltetésének betöltése a megismerés körében. Ezen tudásban tűnik elé a tiszta emberi jellemvonás : az intelligentia, nem modern értelemben vett, de az igazság mennyei vizében megfürösztött tiszta szabad elmeiség. És habár valamennyi tudomány végre is az igazság ez eszményének, az intelligentia elé- és kifejtésének, ama tiszta ösztön kielégitésének szolgál is eszközeül; de a bölcsészet közvetlenül kirekesztőleg és tisztán e szent szolgálatra szenteli magát. Ezért és ez oknál fogva a bölcsészet az igazság papja. De a bölcsészetnek e föltétlen becsén kivül az életre nézve más viszonylagos becse is van. A bölcsészet ugyan is az általános emberi művelődés lényeges követelménye, az emberiség általános szellemi fejlődésének központja s életforrása. A bölcsészet azon emeltyű, mely a társadalmi köztudalmat tisztázza, fejleszti s hatalommá növeszti; mert a bölcsészet az ember lényegét s méltóságát, a természet rendszerét, az isteneszme határtalan birodalmát egymásra viszonyitottan és külön-külön vizsgálván, a vallási, jogi és politikai életet a haladás utján vezérli az össz hangos tökély eszménye fölé. A bölcsészet tudománya az emberé mint emberé, ez a szellemi kapocs az egész és rész, az átalános az egész között. A bölcsészet kiterjeszkedik az egész emberi életre, ennek fensőbb tiszta célja irányában. Ugyanazért a valódi bölcsészet nem puszta, hideg s merev tudás, hanem meleget s életet nyer az érzemény s cselekedet által. S valóban, ha a bölcsészeti gondolkodásmód a világnézet befejezett összhangjában áll : akkor emez összhangot az ember életében is elévarázsolja, mely összhang az emberben minden ösztönt és kívánságot kölcsönösen mérlegel s rendez, és az érzés- s cselekvésben nyilvánuló életet az isteni világrend magasztos céljával párhuzamba hozza. A földi élet mozgalmai, zavargásai s tévelygései fölött a nyugalmas fönség e gondolata, mely a bölcsésznek az örök világrendről tiszta tudalmat kölcsönöz, e magasztos lelkinyugalom azon valódi bölcsészeti szemléletmód, mely által a bölcsész magát valódi bölcsésznek bizonyítja. Ezekből az következik, hogy a bölcsészet szentélyébe nem szabad belépnie annak, ki az örök eszmék fölavató ihletésében nem részesül: mert az ilyen nem lelkesül a fensobbb eszményi irány, föladat és cél iránt.