Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-12-22 / 51. szám
BELFÖLD. A dunántúli ref. superintendentia egyik legújabb tilalomfája. Régóta várom, hogy a dunántúli egyházkerület egyik legújabb statutuma ellen felhangzik az igazságos vető, ha másunnan nem, legalább a barsi traktusból, mint ahol a főnótárius ur egésségesen is szokott gondolkozni, igazságosan is szokott Ítélni. Ugy látszik, hiába várom ! Nines semmi nesz, nines semmi zaj. . . . Az érdemes főjegyző ur alighanem beleunt a kiáltó szózatok sikertelen ismétlésébe: a leendő tiszteletesek ármádiája (mint a kikre a dolog leginkább tartozik) bölcsen hallgat, várva a remény csillagának, a zsinatnak közeledtét, dúdolgatva unalmas óráiban a csendes őszi szellővel ezt az elaltató kedves nótát: „Megvirrad még valaha !'' Addig is azonban, mig a várva-várt zsinat meg érkezik, (ki tudja mikor ?), amely hisszük, hogy tűzbe fogja dobni a dunántuli k er. tilalomfáit, s miként hajdan a kürt zengése lerombolta Jéricho falait, lefogja rombolni annak separatismusát, — legyen szabad igazságos bírálat alá vennem a nevezett egyh. kerület egyik legújabb, a káplánokra vonatkozó statutumát, habár mint nem szakember, doktorkalap és oculáré nélkül nyúlok is a calamushoz. Ugy de hát mi az az in erimin ált statutum? Ha felkeressük a bokrot s nyakunkba akasztottuk a flintát, lássuk a nyulat is ! helyes-e, érdemes-e ropogtatni a puskaport ? Ám lássuk! : Nagy János barsi esperes úr előadásából értesült az egyh. ker. gyűlés — szól az 1878 jun. 16. Székesfehérvárott tartott közgyűlés jegyzőkönyvének 2-ik pontja 5. lap — miszerint theol. tanpályát Sárospatakon végzett, s annak bevégezte után ugyanott azonnal kibocsátást nyert s jelenleg a barsi e. megyében káplánkodó Juhász Lajos ur, alig egy évi (?) segédlelkészkedése után, a nélkül, hogy felavatására szükség volna, tehát egyházkerületünk statútumának figyelmen kivül hagyásával, Sárospatakra ment magát felavatandó; í . Határozat: „Minthogy statútumaink ily módoni kijátszása leginkább oly célból történik, hogy ez által egyh. kerületünk főiskolájában végzett, ennek szabályait megtartani köteles, és így mind a tanpálya bevégezte után egy évi készületi időt tölteni, mind pedig a felavatási vizsgára többször, esetleg évekig várni kényszerült ifjaink, a más egyh. kerület intézeteiből kikerült s annak szabályai szerint várakozni épen nem köteles káplánok által megelőztessenek ; hogy tehát ily eljárás által se egyházkerületünk statutumai ki ne játszassanak, se pedig egyházkerületünk intézetében végzett lelkészjelöltjeink ok nélkül háttérbe ne szoríttassanak: ezennel batároztatott, hogy más e. ker. intézeteiben végzett, de kerületünk testületébe átlépett s körünkben működő segédlelkészek kötelesek minden tekintetben statútumainkhoz alkalmazkodni, s ha ilyek az imént jelzett czélból, a nélkül hogy a sorrendben első káplánok volnának s felavatásukra elkerülhetlen szükség volna, más egyházkerülethez felavatásra mennek; visszajövetelükkor csak most belépettek ül tekintetnek, s a kápláni sorrendben az utolsó helyet foglalandják el : mely határozat Juhász Lajos káplán úrral szemben már alkalmazandó leszen." Ime itt van szórói-szóra, betüről-betüre ama határozat, mely mig egyrészről keményen sujt egy ártatlant, addig másrészről valóságos arculütése a többi superintendentiának. Mert hiszen azt kérdem legelőször is, micsoda bűnt I . í követett el ez a fiatal ember, aki gradualiter utóisónak degradáltatott, hogy a különben is sanyarú kápláni éveket még egy pár keservessel megszaporítsa? Alattomos i fondorkodás, népvesztegetés, hivatal vásárlás, jeilemsértő aljasságokra veteműlt ? Teljességgel nem ! Másod vagyis lelkészképességi vizsgát tett Sárospatakon, hol theologiai pályáját végezte, hol az első vizsgát is kiállotta. S ez oly véghetlen simonia a dunántuli ker. előtt, hogy más következménye nem is lehet, mint a degradatio. Itt mindenek előtt tiltakoznunk kell először is a hivatalos ferdítés ellen. Igénytelen nézetünk szerint soha sem szabad hamis előzményekből, igaztalan feltevésekből indulni ki, midőn valakit elítélünk, büntetésre méltónak kárhoztatunk, mert ellenkező esetben a közvélemény háborodik fel s tekintélye, méltósága fog csorbulni bármely erkölcsi testületnek. Ha azon botránkozott meg a dunántúli superintendentia s ítéletét is azon körülményre fektette, ho^y a degradált segédlelkész úr alig egy évig, tehát egy évig sem káplánkodott és már is második vizsgát tett, mondhatjuk, hogy hatalmas tévhitre alapított. Biztos tudomásunk szerint az illető 1876. jun. utolján tett kápláni vizsgát (lásd a tiszáninneni egyházkerület 1876-iki nyári jegyzőkönyvét) s azon időtől fogva egész 1878. junius utoljáig a barsi tractusban káplánkodott. Ez időköz pedig, azt hisszük, a komáromi kalendárium szerint is tökéletes két esztendő. Úgy de talán azt fogadják mondani: nem is az itt a baj, hogy az illető oly rövid idő alatt rakta le a rigorosumokat, mert hiszen az megtörténhetik, mégpedig | az itteni szabályrendeletek elvéből kifolyólag, hogy kápláni raritas esetén, a szerencse üldözötje még rövidebb idő alatt is átcsusszan a számadáson; hanem igenis az, hogy idegen egyházkerületben csavargott, kijátszotta a házszabályokat, rászedte, megcsalta vagy legalább gondolta, hogy rászedi vele egykorú pápai kollegáit, kiknek bölcsességük öregbítése végett többször, esetleg évekig kell várni — kénytelenségből. És ez a statutum kijátszása ? ! Ugyan melyik statutumé ? ? Átkutattam a dunántúli lelkészekre vonatkozó szabályrendeleteket, amiket a mezőtöldi tractus tudós esperestje halászott ki a jegyzőkönyvek mélységes tengeréből (1814 Nr. 14, 1815 Nr. 15, 1820 Nr. 1, 1827 Nr. 60, 1869 Nr. 3, és végre 1875 Nr. 158). Sehol egy árva betű, egy elejtett hang sem hirdeti ezt az elvet: „áldjon vagy verjen sors keze; itt élned halnod kell*. Miért ne vizsgázhatna a candidatus Bergengóciában, Kamcsatkában vagy a tiszáninneni kerületbeu, ha uri passiója úgy tartja, mikor mindenütt theologiai készült-102