Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-10 / 6. szám

Huszonegyedik évfolyam. 6. IK. Budapest, 1878, február 10. PROTESTÁNS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és KI AD Ó-HIVATAL: VIII. ker. Mária-utca 10. sz. I. em. Előfizetési díj: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes számú példányokkal mindég szolgálhatunk. Miképen prédikáljunk? Az elébbi száraokban e kérdés szellőztetett többször: „Ki prédikáljon?" És a felelet nem lehetett más, hogy a lelkész van arra hivatva. Csakhogy azt sem kell betű szerint venni, mintha semmi áron és semmi feltétel alatt más egyén, p. o. a tanitó, vagy a készülő theologus a kathedrába ne léphetnének. Bizony ők is épületesen beszélhetnek, ha képességűk van hozzá, és jól készülnek. Nem egy község jobban épült már az iparkodó, lelkes theologus szent beszéde, mint saját lelkésze untató és üres phrásisokat csépelő prédikátiója alatt. Ha az egyházi beszédnél fontos a „quis", ugy még fontosabb a „quid" kérdése, azaz : mit és miképen prédikáljon a szónok, hogy érdeket gerjeszszen, és a templomok ne üresedjenek, hanem megint megteljenek. Nem tagadható, hogy a mai világ a prédikátió felől nem a legjobb véleményben van. Rendesen csak ott hallgatják, hol már nem tudják kikerülni? és akkor is, mint mondani szokták, csak unják magukat. Hol fekszik annak a tüneménynek az oka? Többnyire az illető szónokban, ki nem képes, vagy nem akar megfelelni feladatának. Ki Luther dogmatikus korában képzelvén magát, csak oly dogmákat fejteget, melyek a mai ész előtt régen elavultak, ki nem számolván hallgatóságának mívelődési fokával, egész komolysággal elmondja: „inkább szeretem a pogányságot, mint a modern, haladó protestántismust," ki nem beszól szent és mély meggyőződésből, hanem csak gépies ós hideg kötelességből, az ne várjon sikert ós ne csudálkozzók, ha temploma mindég nagyobb ürességben szenved, és minél többen erősen állítják, hogy jövőben még ritkábban fognak részt venni az isteni tiszteletben. Ha pedig a megyeházban, a képviselők között, vagy más alkalomkor a templomon kívül, a beszéd még bir vonzerővel ós megragadja az egész embert, miért ne nyilváníthatna ily sajátságokat a templomon belül is? Ha nem történik az, ugy ne hibáztassuk a hallgatóságot, de a szónokokat és beszédeiket, melyekről méltán irják :*) „Alig tagadható, hogy a prédikátió történetében megint, sülyedés vehető észre. Sokszor hiányzik benne az épületes hatás; a felvilágosodottak nagy része Schiller azon véleményéhez csatlakozik, hogy a prédikátió csak közönséges embernek való. A szellem férfia, ki pártját fogja, korlátolt fő, phantasta vagy képmutató." De a közönséges ember is mindég kisebb súlyt kezd fektetni a szent beszédre, mely évek előtt oly befolyásos nevelő eszköz vala. Ily körülmények között minden figyelmünket arra kell fordítanunk, hogy a prédikátió megint ily sajátságu legyen, melylyel régi hathatós befolyását visszanyerhetné ós oly eszközzé válhatna, mely a közönséget megint építené ós templomba varázsolná. Miután e fontos tárgyat e rövidke cikkecskével kimeríteni nem lehet, csak egynehány főbb kellékre fordítok figyelmet, melyek elengedhetlenek, ha célt akarnak érni a prédikátióval. Miután a sz. beszéd isteni tiszteletünk fő- ós középpontja, melylyel áll vagy bukik egész protestáns kultusunk, szükséges, hogy már a theologiai kópezdókben különösen e tárgynak a legnagyobb fontosság tulajdonittassék. Ha valahol, ugy itt áll, hogy *) Förtsch, buttatadti superintendens a „Predigt der Gegenwart"-ban I. 1878, 39. r> M