Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-12-15 / 50. szám

vallás órák pontosan megtartatnak. De amit talán cikkíró, rövidlátás okánál fogva, vagy pedig roszakaratból látni s még kevésbé közölni nem akar, azt óhajtjuk mi felemlíteni cáfolatul a selmeci lyceum nem eléggé egyházias színezete ellen. Kérdjük cikkíró urat, oly főiskolában, aliol az igazgató úr a téli hónapokon át minden vasárnap az isteni tisztelet kezdetéig bibliai órákat tart, amelyekben a növendékeket a sz. irás kiválóbb és szebb helyeivel megismerteti, azokat megmagyarázza s belől ök emlék eltet, kérdjük, van-e helye oly vádnak s azon feltevésnek, hogy majdan vallástalan ifjak kerülnek ki e főiskolából ? Továbbá ott, ahol maga az igazgató úr és az egyes osztályvezető tanárok szigorúan őrködnek a felett, hogy egy növendék se mulassza el a vasárnapi istenitiszteletet, ahol az ily mulasztással terheltek megbüntettetnek, ha alumnisták, absentáltatnak, ha kosztosak, bezáratnak s 10 krajcárral birságoltatnak, kérdjük, hol van itt a vallásellenesség, hol van azon félsz, hogy Isten országa terjesztésének e főiskolában gát vettetnék? Végül fel emiitjük még az ifjúság kebelében létező Grusztáv-Adolf egyletei, amely egylet majd minden hónapban tart gyűlést, amely alkalommal egy-két tagja vagy rövid prédikátiót, vagy pedig vallásos tartalmú, a célnak megfelelő felolvasást tart; amely egylet 70 —80 forintot gyűjt évente fillérekből s azon bibliákat és uj testámentomokat vesz, melyeket azután nyelvkülönbség nélkül küld szét- szegény sorsú egyházaknak kiosztás végett. Váljon cikkiró úr eszébe vette-e ezen tényt? Ha nem, ugy eléggé sajnáljuk, hogy oly iskolát vádol nem elég vallásossággal, hogy ne mondjuk vallás(

alansággal, a melyet nem ösmer, s amely a vallásosságterén hazánkban talán első helyen áll, s ahol oly jeles hitbuzgó apostol működik, mint Breznyik Jáoos igazgató úr és még több kitűnő tanár és lelkész. Ha pedig igen, akkor nem értjük mi vezethette, hogy ily váddal álljon elő, — legvalószínűbb, hogy maga sem tudja. Azon vád ellenében, hogy az igazgató úr mégis egy tanteremnek átengedését is megtagadta volna a tót nyelv mivelésére, (vagy inkább tót egylet tartására), csak azt feleljük : hogy ugyan gyenge ami hitünk ! Mert az, ki maga is beszéli és gyakorolja a tót nyelvet, ki maga is buzdítja az olyan növendékeket, kik nem bírják e nyelvet, miként velünk tevé, kiről mint kitűnő paedagogusról mindenki tudja, hogy a nyelvek elsajátítására nem mulaszt el semmi figyelmeztetést, nem kiméi önmaga semmi fáradságot, nem gondolva avval, ha váljon meg fog-e valaha jutalmaztatni, ki nem tesz különbséget a magyar, német vagy tót ajkú növendékek kö zött : az, — hisz teljes lehetetlen, — hogy-e nyelv mivelése ellen csak egyetlen egy szót is emelne. Lehettek körülmények s voltak is, a midőn a tót növendékek oly tett elkövetésével vádoltattak, amely bárminő ajkú növendékekhez sem illett volna ; amely körülmények azt vonták maguk után, hogy az addig működött érdemes tótajkú lelkész úr, a tót nyelv (ille { tőleg kör vezetésétől) tanításától visszavonult. Hogy azután nem akadt a tanári karban egy férfiú sem, ki e kötelezettséget elvállalta volna, arról az igazgató úr nem tehet. Hogy pedig ő maga el nem vállalta bokros teendői miatt az bizonyitásra s mentegetésre nem is szorul. Fáj cikkiró úrnak, hogy Jezsovits Károly tanár úr az 1876 iki kerületi gyűlésen úgy nyilatkozott, hogy az iskola »a hazafiság bástyája®.*) Mintha bizonya tótajkuaknak nem volna ugyan azon egy édes hazájuk, mintha bizony nekik nem kellene annak felvirágoztatásán tehetségökhöz mért áldozatokat hozniok ! A honpolgárnak egyik első erénye és kötelessége, hogy a haza nyelvét, alkotmányos nyelvét elsajátítsa. Abból nincs kizárva, hogy saját anyanyelvét el ne hanyagolja, s a gyűléseken nyilvános helyeken „hát és izé-t(

<

használjon kellő szóbőség hiányában. S ha ez így van, elég szegényül ! De e miatt sem az igazgató urat, sem az iskolát nem lehet vádolni. Vallás és hazaszeretet, buzgóság és kötelességérzet kell hogy a növendékek kebelébe csepegtettessenek. De azt oly félszeg irányban, mint amilyent cikkiró úr premál, el nem lehet érni. Sőt ennek lehet egyenesen tulajdonítani, hogy senki sem akarja s nem óhajtja az ily eszmék elharapodzását, mert az egyház és a haza általuk csak kárukat vallanák. Ami végre a kötelesség alól való kibúvást illeti, a melynek betöltésére teljes joggal még a törvényhatóság útján, beperlés vagy végrehajtás által is kényszeríttethetnek az illető hanyagok, elég legyen annyi: hogy makacsság és átalkodottság, roszakarat és félszeg féltékenység által soha sem lehet elérni a éélt, hanem igenis elérhetni a visszatetszést. Mind ezen vádak, gyanusitgatások és fél'ékenység helyett sokkal jobb leendett volna, ha cikkiró úr hálákat ád az Urnák, hogy ezen intézetnek, amely nem csak a haza, de az egyháznak is bástyája, oly lelkiismeretes, hű és feláldozó sáfárokat adott. TÁRCA. Észrevételek az új testamentom új fordításához. A mily nagy érdek vonz engem a bibliához általában, s különösen a magyar bibliához, oly tartózkodással kell, hogy az Ujtestamentom átdolgozásához szóljak, a melylyel a ,Brit- és Külföldi Biblia-Társulat" szándékozik a magyar protestáns közönséget megajándékozni Mert az érdeklődés még nem hozzátudás, e nélkül pedig a belészólás nincs jogosúlva, s talán még árthat is, a helyett hogy használhatna. S ha ez, hogy ma*) Ezzel még ninc, az mondva, hogy derüre-borura magyaj rontani kellene, hanem az, hogy a hazának hü fiakat kell nevelni.