Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-12-15 / 50. szám

gyar fordításról van szó, némileg felbuzdít is túltenni magamat minden aggodalmon, még is fordítás megtekin- 1 tésénél az eredetit nem szabad mellőzni. Meg kell pedig vallanom, hogy az az eredeti, a melyet a „Biblia Társulat® döntőnek tart, nincsen kezemnél, de azt is kénytelen vagyok megvallani, hogy nem helyeselhetem a társulat felfogását. 0, a társulat, az átdolgozásnál alapúi sém a Griesbach vagy a Tischendorf szövegét, sem más újabbkori szöveget nem akar vétetni, mivel az újabbkori szövegitészet eredményeit még nem lehetne annyira biztosaknak tekinteni, hogy ezek mellett a világszerte ismeretes Elzeviri szöveg mellőzhető lenne. Idáig helyeselném, hogy ha az újabb szövegitészetbe bízni nem akarunk, fogadjuk el az Elzeviri kiadást, mely 1633-ban megjelent. Ámde folytatja az értesítés : „Mivel Károli előtt még nem fekhetett ez elzeviri szö- j veg, és az ó görög szövege, bár nagyon közel állott az elzevirihez, ettől némely apróságokban csakugyan eltért: eltérések esetén a Károli által használhatott görög szövegnek ada'ott az elsőség c

<

De hát Károli mely görög szöveget használt valóban ? az Erasmusét vagy a Stephanuséte? vagy egy harmadikot? Ezt világosan ki kellett volna mondani, ha tudhatni • mivelhogy a nélkül mihez tartsa hát magát az, ki az új átdolgozást össze akarja vetni a Károli fordításával? Még az új fordítóknak is felette nagy bajt okozhatott a társulat eme felfo- ! gása. Utasította ugyanis, hogy a Károli ólta megjelent legkiválóbb magvar és a legnevezetesebb európai élő nyelveken létező fordításokat is tartsák szem ölőtt. De minek, ha azon szöveg dönt, a melyből Károli fordított volt. Az újabb német fordítások közt bizonyosan a B u n s e n »Bibdwerk«-je nem legutolsó helyen áll : lehet-e p. o. azt, s mily mértékben, számba venni, ha eltér a Károli fordításától ? Ezzel egyszersmind azt is kimondtam volna, hogy nékem tulaj donképen nem is szabad, bármi okból s bármi tekintetre nézve, az újdolgozáshoz szólni, minthogy nem ismerem azt a görög szöveget, a melyet Károli használhatott. Ha még is fél merek szólalni, azt a magyar fordítás iránti érdeklődésből teszem. Azonban lehetetlen lévén a görög szöveget teljesen mellőzni, megvallom, hogy a társulat értesítése ellenére a Griesbach (Halae 1777 et 1775) meg a Tischendorf (Editio acade- , mica, Lipsiae 1857 ) kiadásaihoz folyamodom, ha kell. A biblia-fordítás minden újkori nemzet irodalmában nevezetes, a magyaréban kiválóan az. 1450. ólta (a bécsi és müncheni codexeket értem) a magyar biblia-fordítások a magyar nyelvnek valóságos kincstárát teszik, a melyet csak az nem becsül eléggé, a ki azt hiszi, hogy béresei meg faluja nemcsak a nyelvnek jelen mivoltát, azaz lexiconát, grammaticáját, és stílusát, hanem annak múltját is tökéletesen teljesen bírják ; minél fogva meg van győződve, hogy minden a mi béreseinek meg falujának nyelvtudásán kivül van, az nem helyes, nem eredeti magyar. A magyar biblia fordítások egy tükör, melyben nyelvünk bizonyos és valóságos, nem álmodott vagy képzelt viszontagságai láthatók, s mely annak legfinomabb, s azért legkönnyebben is feledékenységbe jutó sajátságait őrzötte meg eddig, s még fogja őrzeni a jövendő számára is. Tagadni nem lehet, hogy az élő nyelvek a századok lefolytában kisebb-nagyobb átváltozáso kon mennek által, mégis ha az említett két codex nyelvét tekintjük, s azt olyannak találjuk, melyet ma is az egyházakban meghallgathatna a magyar ember, a nélkül, hogy egy-egy elavult kifejezésen kivül valamin megütköznék a fiile, azt kell mondanunk, hogy a ma gyar nj;

elven esett változások nem épen akkorák, mekkorák az előttünk ismeretesebb angol, német, francia nyelveken estek meg az utolsó négy és fél szazad alatt. Ennél fogva nálunk inkább megtartani a régit, mert jó, hogysem elfogadni az újat, melynek jósága kétséges, az igaz nyelvtudománynak az érdeke, tehát az új bibliafordításnak is a kötelessége. Azonban estek változások nálunk is, melyek több félék, s a melyeket példákon lehet megértetni, a nélkül, hogy általánosítsuk. Az állat szónak jelentése ma már szűkebbé letí, mint a milyen Károliék idejében vala, most már asszonyi álla t-ról szólni inkább tréfás mintsem komoly beszédnek tetszik. Akkor a szó a latin s u bs t a n t iát fejezi vala ki, s azért találjuk : élő állat = omne vivum ; a fa is élő fa; oktat 1 a n állat = anima), okos állat ===== homo, s ennek no-féléje asszonyi á 1 1 a t. Az Istennek h ár o m á 1 1 a t j a a szent háromság volt. Az új fordításban, helyesen az asszonyi állat nem fordúl elő többé. A ipv/j] anima és jtvevj-ia spiritus Karolinái mindég és külömböztetés nélkül csak lélek. Én úgy látom, hogy a mai nyelvszokás már a lélek mellé a s z e 1 1 e m-et fogadta el, s azt gondolom, ezt a szokást a bibliai nyelvben is követni lehet, úgy hogy lélek maradna a ipv%r) kifejezésére ; szellem pedig a nvev/.la-t tehetné. Az új testamentomban közel jár ugyan egymáshoz a if*>iyj] és rtvevf-ia-usiU. jelentése: mind a mellett amaz inkább személyesítő, concret, ez m-g inkább tulajdonság. A ipuyj) a ffw/ía-nak (a lélek a testnek) elevenítője, személyesítője : a rtvevficc a ipv%?}-nek tulajdonsága. Krisztus Trw^ia-kat hajt ki a be tegekből, nem ipvxrj-ket. Tanúságos Lukács 3, 46, 47, a melyben egy héber parallelismus így van kifejezve : {.teyalvvei rj ipv%r) f.iov xov y.lqiov, mi -qyallíaaev ró rtveviia fiov érti ti~o &ecjj, raj ocozr^l fiov. Ebben a ipv%rj és Ttveviia szinte azonos jelentésű, s Károli bízvást fordíthatta így: „Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én 1 e 1 k e m az én megtartó istenemben,(

<

ámbár elvész a költői szín a ; arallelismussal együtt. Az új fordítók, Károlihoz ragaszkodván hasonlóképen így adják : „Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én 1 e 1 k e m az én Istenemben, én iidvezítőmben." (Mellékesleg mondom, jobb volna így : „az én idvezítő Istenemben.) A régibb fordítók