Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-03 / 5. szám

megegyezővel egvütt. Ezt végeztük ad mentem eanonis 56. Class. 3." Istenkáromlók, templifugák, tolvajok és orgazdák az ur asztalától eltiltatnak s megpenitentiáztatnak, holtuk után pedig tisztességes temetésben nem részesülnek.*) Még e század elején is virágzott az egyházi fenyicék e szigorú s megbélyegző neme. Az 1814-diki kerületi gyűlés szabályozván az egyházalkotmányt, a presbyteriumra ruházta a kötelességet, hogy »a botránkoztató bűnösöket az ekklézsia-háznál való penitenciatartásra ítélje." **) S ennélfogva ez időből a penitencia s kirekesztés elég sűrű alkalmazásáról tesznek tanúságot a mi naplóink. Igy p. o. Zalabán Pásztor István szabadságos katona (1804) „mindeneknek tudtára tisztátalan életet él Kelemen István n óval (kinek férje szinte katona). Tartottak ugyan mindketten közönséges penitenciát de azóta még is együtt élnek. Mihez képest meghagyatik (a kanon. vis. által), hogy az ekklézsiából kirekesztessék és a Tettes vármegyén is a botránkozás elhárításáért instáljanak." Minden személyválogatás nélkül, e g y h. hivatalnokok irányában is használtatott a peniteneiatartás. Eordenng János n.-sárói rektor —1687—, Erdődi Mihály szódói prédikátor 1698-ban mindkettő kanonikus hibák miatt, nyilvános penitentiát tartott, melynek kiállta után hivatalukban továbbra is meghagyattak, más — kisebb — gyülekezetbe — az utóbbi levitául átvéve. Ha a vétség nem volt botránkoztató, ciZcLZ l gyülekezet szemet hunyt s nem lépett fel vádlóul ; de maga a visitáció tapasztalá a fogyatkozást: az illető lelkészt kisebb jövedelmű gyülekezetbe rendelé ; s csak közbotrány és nyilvános vád esetén sújtatott az illető penitenciával és hivatalvesztéssel. ***) Olvasni is fájdalmas, mikép ment végbe e rettenetesen megalázó s örökre megbélyegző bűnhődés, melylyel leginkább a magdolai Máriák a Delila hálójában megfogott ifjak sújtattak. Hogy fogalma legyen róla a későbbi kor gyermekének, leírunk két esetet, amint azt maguk a szomorú szerepre hivatott illető egyének följegyzék. Ónodi György ****)esperes (1805-ben) hivatalos naplójában leirja : mikép ment végbe K o n c István borii ifjú prédikátor penitencia-tartása : »Boriba — igy kezdi sorait — a deputáltak, u. m. füzesgyarmati assessor alsó-fegyverneki, szentgyörgyi, ládányi, lévai, varsányi t. prédikátor urak 10 órára megérkezvén, a három harangozás után. a nép bégy ülésé vei *) Lásd: ,Nr. 8," 109, 163. 60, »Nr. 5/ 94,128, 147. **) Lásd 1814 e.k. gyűlés j. könyvének 24 pontját. *'**) Egyházi hivatalnokok ellenéhen alkalmazott egyéb fegyelm szabályokról bővebben a ^Lelkész-gyülekezet közötti; viszony® cimű fejezetben. •***) E jeles férfiú életrajza külön adatik e cimű fejezetben : j TEsperesek névsora. Nevezetesebb esperesek életrajza.® mi is begyültünk, hozván magunkkal a pönitiust is, kit a kathedra eleibe, há i ruhájába, u. m. egy viselt sörte szinű kaputrokba s olyan szinü nadrágba állíttattam. — Éneklést magunk tettünk. Mely után a ládányi t. prédikátor úrral könyörgést tetettem, annak utánna magam fölmentem Í* kathedrába és a néphez mintegy 3 fertá!

yig tartó beszédet intéztem, melyben annak okát fedeztem fel, honnan van az, hogy a sz. hivatalra hittel köteles személyek közt annyian találkoznak, kik az istent, vallást, hivatalt és a hallgatókat bot ránk ózta, tó életűek. Azután megmutogattam ennek igen káros voltát, mind a vallásra, gyülekezetre, sz. hivatalunkra, mind pedig arra nézve, aki a botránkoztató. — Ekkor a pönitius megszólalt és nyilván azokat megesmérte, sőt, hogy ő az (ekkor térdre esvén) megvallotta, azon kis dictiójában, melyben a bori ekklát, tractust, superintendenciát, sőt még a más vallású megbotránkoztakat is megkövette ; kiváltképen pedig egy könyörgést készített, melybe vallomást tett bűneiről, sokfelé kiágazott botránkoztatásairól, *) A melyekért esedezvén, esküvéssel fogadom, — igy szól — az Ur előtt, hogy további életemet nagyobb vigyázással, mértékletesség, kegyességgel folytatom. Könyörgött a bűnbe merültekért, a hívekért, azon ekklézsiáért és elvesztett papi hivatalának valahai visszanyerhetéseért. Ezekután feloldoztam, — érette a gyülekezettel könyörögtem. Ekkor fölkelvén térdéről: megintettem, elbocsátottam. — És midőn a néphez újra olyan beszédet tartottam volna, melyben a botránkozást igyekeztem Csendesíteni és a neki megengedésre, a mellett arra kértem volna, hogy arait tőle, mig hivatalban volt, mint jót, szükségest, hasznost hallottak, ezen botránkoztatása miatt ne engedjék sükertelen magnak lenni szivökben, midőn ő azt most könnyeivel megöntözte stb. És hogy a lelkitanitók iránt balvélekedéssel ne legyenek se ezért, se azért, hogy mi is erőtlenségekkel küzködünk stb. — Ezekután a népet megáldván, leszállottam és újra a papok énekelvén, elvégződött az isteni tisztelet és ceremónia." Homlokára volt nyomva a Kain-bélyeg, bujdoshatott a kietlen nagy pusztaságban ! Kiss György, kisölvedi lelkész (Kiss Adám apja), a fenebb emiitett zalabai esetre vonatkozólag följegyezte naplójában, hogy nem használván a penitencia : „a nemes vármegyére kellett instálnunk s kiküldvén a szolgabíró a vármegye esküttjét két hajdúval, a férfiút és asszonyt vasárnap a templom előtt mesztelenül megvesszőzteté, s felkelvén az asszony: a Sekincének futott. — a férfiú pedig el a szőlőknek, s harmadnapra az asszonyt a Se*) Az 6set egyébiránt abból állt, hogy egy lévai gyanús életű özvegy nő hálójába esett, kit elvenni nem akarván, ez bejelentette őt; minek folytán 6 lelkész jelenlétében véghezmenő peuitenciára s hivatalvesztésre ítéltetett.