Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-17 / 46. szám

szüntet, minden változatosságot; sivár egyformaságot szül, melyben nincs igazi élet, s mely csak türelmetlenségre késztet más nézetüek ellen. Maradjunk meg az evaugeliom mellett a lelki szabadság alapján, mely megengedi a változatosságot, megtermi a bizalmat szeretetet. Ez alapon nem veszt, csak nyer egyházunk, mert tovább fejlődik, s épen ez feladata a protestantismusnak. Mint Quinet mondja „A reformatiónak, mint társadalmi erőnek becse változatosságában fekszik. Nem adja ki magát az első órától kezdve befejezett műnek, de oly csirának, melynek fejlődnie ós nőnie kell."*) GYURÁTZ F. Lelkészi pályám kezdetén. 3Ember tervez, Isten végez.* (Folytatás.) y. A lelkész társadalmi működése. A vallásnak, az egyháznak a társadalomra való jótékony, iránytadó, sőt ujjá alakitó befolyása tagadhatatlan. A lelkész, ha szorosan az egyházi téren, a szószéken marad is, működése által közvetve hasznos szolgálatot tesz a társadalomnak is. Lehet azonban a lelkész befolyása a társadalmi életre sokkal realisabb is, midőn ugyanis a tisztán vallási és egyházi teendőkön túl a társaságos élet egyéb mozgalmait is figyelemmel kiséri, sőt azokban idejéhez és erejéhez mért tevékeny részt is vesz. De itt mindenekelőtt megjegyezzük és kiválóan hangsúlyozni kívánjuk, miként a szoros értelemben vett lelkészi functiók elhanyagolása árán soha se helyeseinők, de sőt kárhoztatnék a lelkész társadalmi működését. Első a templom és iskola, s csak azután a társadalmi tér. A lelkész csak akkor irányozhatja más térre tevékenységét, ha egyháza körében is minden tőle ki telhetőt megtett vagy megtenni igyekszik. Igaz ugyan, hogy némely gyülekezetben a tisztán lelkészi teendők is rendkívül igénybe veszik, sőt egészen elfoglalják a lelkészt, ez esetben természetesen alig lehet szó a lelkész társadalmi működéséről. Ámde a kevesebb teherrel járó gyülekezet lelkésze, de még a nagyon elfoglalt lelkész is, ha van hozzá szorgalma és képessége, sokat tehet az egyházi körön kivül, a társadalmi élet terén is. És ez kívánatos, sőt bizonyos tekintetben épen szükséges is. Mert ha működésünkkel hatni, Isten országának terjesztésében szívvel lélekkel közremunkálni akarunk, a templom és szószék célunkra nem lehet elegendő eszköz : hisz ép azok kerülik a templomot, akik leginkább szükségel*) Quinet E. Forrad. II. köt. 548. 1. nék az isteni ige jótékony erejét, hatását. A magát csak kissé műveltnek tartó egyén már kinőttnek hiszi magát a templomba járás alól; az alsóbb néposztályból is a fegyelmezetlenek és könyelmüen gondolkodók vajmi ritkán látogatják az Isten házát. Ezekre már csak ugy gyakorolhatunk befolyást, ha részint tűzhelyeiknél — a családban, részint a közéletben — a társadalmi téren, fölkeressük s itt igyekszünk aztán szóval, úgy mint példaadásunkkal a keresztyéni szeretetet, a jóra törekvést, az igazi vallásosságot bennök életre kelteni. A példának vonzó erejét és hatását tagadni nem lehet. Már pedig, ha látja a gyülekezet, látja a nép, hogy lelkésze mennyire szívén viseli az egyház és az emberiség előhaladásának, jólétének ügyét, ha látja, hogy azon nagyszerű eszméket, melyek mint Isten szolgája lelkes szavakban hirdet, — képes is, igyekszik is kiint j az életben, a társadalmi téren egész lelkével megvalósítani : lehetetlen, hogy maga a gyülekezet, a nép is hasonló tevékenységre, lelkesedésre ne buzduljon. Egy alkalmas időben és helyen kimondott szó, egy lelkes felhívás nagy eredményeket hozott már létre. Ki lehetne pedig egy kisded községben, ahol alig van még kaputos ember is, illetékesebb megpenditője, méltóbb szószólója egyik vagy másik íontosabb társadalmi eszmének, mint épen a község lelkésze, legkivált ha az protestáns ? Legközelebb a társadalmi téren nálunk is igen élénk mozgalom indult meg s egymásután látjuk létrejönni a különböző jótékony intézeteket. Az emberek belátják lassankint, hogy nem lehet, nem szabad min: dent az államtól kérni és várni : a magok körében, a társadalom terén is feltalálhatják a szellemi és anyagi jólétökre, előmenetelökre szolgáló módokat és eszközöket. Innen van, hogy a társulás eszméje hóditani kezd hazánkban is s mindenfelé egyletek, társulatok alakulnak. Ezeknek áldásos voltát, azt hiszem, nem szükséges bizonyítgatnom ; csak egyetlen egyet, az országos protestáns árvaegyletet, mint bennünket közvetlenebül érdeklő i intézetet hozom fel például. Ki tagadhatná ennek áldásdús tevékenységét ? Nagyobb városokban, a hol nagyobb az intelligentia, természetesen a társulás is sokkal könnyebben megy s a lelkész befolyása is inkább nélkülözhető. Ámde kisebb városokban és községekben, a hol a lelkészen kivül alig van egy-két tudományosan képzett és mivelt ember, a társulási szellem felébresztésének és meggyökereztetésének nagy munkája csakis ezen egy-két emberre s első sorban és a legtöbb helyen egyes egyedül a község lelkészére néz. Neki kell minden nemes és jó ügynek élére állani, a kiválóbb erőket maga köré csoportosítani, a népben a társulási hajlamot, adakozási készséget felébreszteni s felébresztvén külső nyilvánulásra segiteni. S miért ne tenné ezt egy prot. lelkész ? ... Állásának, hivatásának természete nem ellenkezik, legalább felfogásom szerint nem ellenkezhetik az e téren való működéssel.