Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-17 / 46. szám

attól, hogy választóit — az egyes gyülekezeteket — meglátogathassa? Én úgy hiszem, nem; vagy ha igen, akkor az esperesektől is ugyanazon tilalommal meglehet vonni a látogatás jogát. Helyesen mondja nt. Kozma J. ur, hogy a püspök az esperesek közt csak: primus inter pares. Az espereseknek, kiket szintén a gyülekezetek szavazata választ, szép hivatásuk utána nézni őrködő szemekkel s felügyelni, hogy a gyülekezetekben mindenek jó rendben legyenek. Nem lehet elvitatni, hogy ezen őrködés, felügyelés — csakhogy még nagyobb körre nézve ama „primus"-nak is feladatához tartozik. Ha továbbá elfogadjuk prot. egyházunk azon régi fontos intézkedésének jogosultságát, hogy a püspöknek kötelessége a „vizitatió", akkor már magától elesik azon feltevés, mely szerint neki nincs ideje az egyházlátogatásra. Kell reája időt vennie: ezt követeli tőle hivatása. Midőn nt. Kozma J. ur jelzett cikkében azon véleményét indokolta, hogy a püspököknek nincs idejük a vizitációkra, akkor aligha el nem feledte azon ép a jelenkorban gyakran előforduló tényeket, j melyek szerint a püspökök, superintendensek közül 1 rendre kerülnek olyanok, kik ráérnek világi téren is szerepelni, követi állomásokat elfoglalni. És itt aztán joggal lehet kérdezni: Hogyan ? a képviselői hivatás betöltésére kerül idő, s az egyházak látogatására nem? Oly idegen műkörnek szentelni az időt, mely a lelkészt, püspököt hivatásától elvonja, oly téren keresni uj megbízást, honnan a csatázó szenvedélyek, a gúny, harag által felkavart port, sárt kénytelen emlékül elvinni még a győztes is, ez megengedhető ? s a választó gyülekezeteket felkeresni s ez által élesíteni kölcsönösen a hit, szeretet lángját, ez meg tilalmas egy protestáns püspöknek? Meggyőződésem szerint ezt igen is fellehet hozni a püspöki hivatallal szemben: a püspökök feladata nagy, dolguk sok egyházukban is, és nem helyesen járnak .el közülök azok, kik világi ügyekkel bajlódnak hivataluk rovására, s követi mandátumot elfogadva évszámra oda hagyják gyülekezeteiket s elvonják idejüket kerületüktől, elfelejtve az intő szót: „Senki nem szolgálhat két Urnák!" A fentebbiek nyomán idő hiány — én legalább úgy vagyok meggyőződve — nem hozható fel indokul a püspöki vizitációk ellen. De nt. Kozma J. ur még azt is állítja, hogy e vizitáció szükségtelen, céltalan. En ezen állítással ellenkezőlóg, azt hiszem, hogy a püspöki egyházlátogatásnak igen szép célja van s kellő ügy buzgalommal teljesítve nem is marad áldástalan az egyházi életre nézve. A megválasztott esperesre ós püspökre a választók bizalma egyszersmind azon feladatot is ruházza, hogy tőlük telhetőleg törekedjenek személyes utánjárással is oda hatni, hogy gyülekezeteikben fejlődjék az élő hit, uralkodjék az egyetértés, béke. Igaz, hogy az esperesek egyházmegyéjükben mint szűkebb körben, gyakrabban érintkezhetnek a gyülekezetekkel és nagyon sokan közülök elmondhatják, hogy ők ezekben elvégzik a fentebbi feladatot tökéletesen, ugy hogy a püspök megjelenésére választó hívei körében absolute semmi szükség nincsen. Másrészről azonban közelebbről vizsgálva a dolgot be kell ismernünk, hogy a gyülekezetek legnagyobb részében, még mindig van fen valami kívánni való, mindenik elmondhatja méltán: nem mintha már a célt elértem volna, vagy hogy tökéletes volnék. Mindezekben a püspök, superintendens látogatása bizonynyal nem lesz felesleges munka. Az egyház „egyik első tisztviselője", a püspök látogatásának reménye éleszti a rendszeretetet, az egyháziasságot a hivek körében, közelebb vonja gyakran még a hidegülteket is a gyülekezethez. A püspök látogatása továbbá ébreszti, még a legkisebb gyülekezetben is, ennek legszegényebb tagjában is, ama nagyobb körrel, az egyházkerülettel való szerves összefüggésnek szivemelő tudatát. A püspök, kiben a gyülekezet egy egész kerületnek bizalmát látja összpontosulva s ki iránt igy ő is csak még szivélyesb bizalomra s tiszteletre indíttatik, tapintatos eljárással a gyülekezetben békés megoldásra vezethet oly vitás kérdéseket, melyek különben elmérgesedve sokszoros bajnak lehettek volna forrásává, Aztán végül is ne feledjük, miszerint egyházunk szelleme arra utal, hogy mi épüljünk elöljáróink hitén s azok épüljenek a mi hitünkön. Ha ezen állítás alapos, akkor nem utasíthatjuk vissza az ebből folyó következtetést sem, mely nyíltan azt mondja, hogy a látogatásra jövő püspök előtt a gyülekezet ne