Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-03 / 44. szám

Nagyon sajnálom azt is, liogy Cs. P. lelkész urat „a vallásos nevelésről formált egeiben", habár akarata ellenére is, szinte meg kell tartanunk, mivel mi paedagogusoknak csak gúnyolt uéptanitók a vallásos nevelésről ugyanazon egeket formáltuk magunknak, miket a t. lelkész úr, -—• vagyis kép nélkül szólván, szerintünk is abban áll a vallásos nevelés, ahogy ön azt szépen körülirta, s azt hisszük, hogy, ha mint eddig, úgy ezután is e mód szerint nevelünk, Cs. P. úrnak, mint „szakembernek" annál kevesebb fáradságába kerülend „a vallás dogmatieus részének tanitása." Az ismétlő iskolások különben is a templom padjairól lettek a tanterembe újra visszaktildve, — az úr vacsorával élők, — vagyis a lelkésznek fizetni tartozók sorából azonban senki sem törülte ki őket, következéskép még azt sem mondhatja a t. lelkész úr, ami a köznapi iskolásoknál kétségkivül eszébe jutott, hogy az ismétlő iskolások semmit sem fizetnek azért, hogy ,,a parochián szemetelnek". A hittannak a lelkész általi tanítása a népiskolában nemhogy a papi tekintélyből vonna le valamit, de sőt inkább nevelné azt, amennyiben érthetőbbé tenné ezt a valóban szép közmondást is: hogy „az embert a pap kiséri át az élet utain a bölcsőtől — a sírig." Ami Cs. P. úrnak a memorandum második pontjára vonatkozó gúnyos észrevételeit illeti, azokra legyen elég röviden csak ennyit felelnem. — Egyik lelkész atyánkfia megkívánja, s tetszik neki, — a másik meg rosz szemmel nézi, s haragszik érte, ha az őt helyettesítő tanitó a szószékben könyvnélkülöz, s miután ez a functio sajátképen nem is a néptanító hivatalához tartozik, a lelkész azonban nem nélkülözheti, s nem találkozik tanitó, aki azt a kölcsönösség és viszonyosság szempontjából kész szívvel ne teljesítené : azt óhajtják az emlékirat szerkesztői, hogy az ez érdemben hozandó határozat mentse fel őket egyszer s mindenkorra azon kolliziótól, melynek a kétféleképen predikálhatás miatt lelkipásztorukkal vagy a gyülekezettel szemben ki vannak vagy lehetnek tétetve. — Higyje meg nekem Cs. P- úr, hogy ha a dunamelléki ,Rendszabályok" általa idézett §-a nálunk B.-Somogyban is érvényben volna, a momorandum iróit aligha lett volna alkalma a szerénytelenség vádjával illethetni, miután olyanokul ismerem őket, akik „a népszerűséget nem a szószéken, hanem az iskolában keresik®, s igy örömmel fognák venni, ha kérvényük eme pontjára felsőbb helyen is az ön indorsátáját írnák, hogy te i. „Tessék olvasni mindenkor!" Azon, valóban eredeti kérdésre : hogy „a memorandumos urak® az országos törvény által megállapitott 300 forintos minimumot illetőleg is miért nem ragaszkodnak épúgy a törvény szigorú betűjéhez, mint a tanulók 80-ban meghatározott létszámánál, — egyszerűen ezt válaszolhatjuk: azért, mert a legkorlátoltabb eszű ember is tud annyit, hogy 80 tanuló egy tanitó vezetése alá unos-untig elég, — 300 forint pedig a mai időben nem az a fizetés, a melyből egy tani tó-család tisztességesen megélhessen. — Egyik „memorandumos úr* hivataloskodása helyén, csak legközelebb, olyan fixumot ajánlott a község a tanítónál valamivel talán mégis csak kevesebb képzettséggel biró kanásznak, hogy alig néhány forinttal jár alább a tanitói dij minimumánál. A köznap délutáni istenitisztelet eltörlését kérelmező pontra — már t. i. ha ez az indítvány a lelkész urak részéről tétetnék — az alkotmányozó zsinat ugyanazt mondhatná, amit egykor a tolnamegyei egyházmegye, hogy t. i. : „intézkedés szüksége fenn nem forog". Hanem hát most nem lelkészek, hanem tanitók kérelmezik, s nagyon örülünk rajta, hogy Cs. P. úr legalább ezen egyetlen pont indokával tisztában látszik lenni. — Annál furcsábban veszi ki magát, hogy a következő passusban meg már megint az elfogultság és szűkkeblűség paripájának hátáról beszél velünk. A tanitói fizetés minimumának 500 forintban leendő megállapítása ellen ugyancsak agitál, még pedig a következő nyomatékos (?) érvekkel : 1. mert: „a törvény a községi jegyzők fizetésének minimumát is csak 400 forintban állapitá meg 2. mert : >300 frtra is akad elég tanitó;" 3. mert: „ennyi untig elegendő, hogy belőle nem egy, hanem 3 sőt 4 gyermeket is ki lehessen taníttatni;" 4. mert : „a conventió mannáját évről-évre úgyis a korcsmáros viszi el;" s végre 5. mert: „400 frt majd 7000 frt tőkének felel meg, ennél többet pedig azon hivatalnok, ki kevés ideig, kevés költséggel tanul és hivatalos dolga alig tart tovább fél évnél — nem érdemel." Nem árt ezeket a szűkkeblűség és elfogultság szülte érveket saját értékükre x'edukálni. A jegyzői fizetésnek orsz. törvény utján 400 frtban történt megállapítását a tanítói díj minimumának zsinatilag leendő meghatározásánál mérvadóul elfogadni, illetőleg a tanitók fizetését is évi 400 frtra tenni, már csak azért sem lehet, mivel köztudomásu dolog, hogy egy körjegyzőnek mellékes jövedelmei (accidentiái) csaknem ugyanannyira fölmennek, mint a mennyi rendes évi járuléka, következéskép egy jegyzőnek évi dija nem 4, hanem 7—800 frt, vagyis 2 — 300 írttal több a memorandumban kért 500 frtos minimumnál. Hogy 300 frtos hiványra is „akad" tanitó (alias : „evő akad, csak korpa legyen") — megengedem; de a népnevelés szent ügyét igazán szivén viselő ember nem azt óhajtja, hogy akadjon, hanem : hogy a tanitói fizetés kérdése akkép oldassék meg, hogy tisztán hivatás-érzetből, még az olyanok is törekedjenek a tanitói hivatalra pályázni, akik előtt adott és nyert tehetségük és képzettségük folytán a tanítóinál még valamivel fényesebb pálya is nyitva állana. Hogy egy néptanító, kivált ha Isten számos tagból álló családdal áldá meg, mi módon képes magát és övéit 300 forintból csak a legszerényebben is táplálni s ruházni, — ezt én meg nem foghatom ; még kevésbbé /