Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-03 / 44. szám

ellátni, másfelől mint leendő birtokosokat, saját birtokaik okszerű kezelésére tanítani. 181. A békéscsabai ág. hitv. ev. algymna­sium értesitője. Igazgató Horváth János. Tanulók sz. 102. A tanárok példás szorgalmát bizonyítja azon kö­rülmény, hogy egész éven át csak egy tanár mulasztott egy órát, ezt is hivatalból. 182. A békésgyulai polgári íitanoda értesi­tője. Igazgató Pivár János. Tanulók sz. 125, a polg. iskolával kapcsolatban álló ismétlő iskola három osztá­lyában 201. A polg. iskola 4-dik osztálya a lefolyt évben megnyittatott. Mint a mult évben, ugy most is ki kell emelnünk ezen értesítőből egy adatot, nem azért, hogy gúnyolódjunk, aminek e rovatban nem is lenne helye, hanem, hogy az értesítő szerkesztőjének a pedans­sággal határos pontosságát illustráljuk. Kiszámította és közli ugyanis a szerkesztő, hogy az iskolaszék egy-egy ülésén középszámmal 14 egész és 5 tized tag jelent meg. 183. A beregszászi városi, államilag segé­lyezett polgári fiiskolának 4-dik évi jelentése. Igazgató Katinszky János. Tanulók sz. 106, kik nemzetiségre nézve mind magyarok. Az 5-dik osztályban, mely a lefolyt évben nyittatott meg, csak négy tanuló volt. A jövő tanévben megnyittatik a 6-dik osztály is. Az inté­zet számára, az elhunyt Szálé Kovács Júlia, egy szép könyv-, érem- és ásvány-gyűjteményt hagyományozott. 184. A besztercebányai ág. h. ev. öt osztályú gymnasium értesitője. Igazgató Rosenauer Károly. Értekezés: A besztercebányai ág. h. ev. egyházközség története (folytatása következik), Rosenauer Károlytól, i Tanulók sz. 98. Az év végéig megmaradt 95 tanuló közül anyanyelvre nézve 71 tót, 12—12 magyar és német. 185. A brassói bel- és Bolonya-külvárosi m. kir. állami elemi népiskolák 3. értesitője. Igazgató Orbán Ferenc. A fiu- és leánytanulók száma együttvéve 435, kik közül nemzetiségre nézve 340 magyar, 88 német, 7 román 5 vallásra nézve 160 r. kath., 143 helv. hitv., 83 ág. h., 8 zsidó. Az iparos tanulók számára berende­zett ismétlő iskolában a növendékek sz. 162. A tannyelv magyar. Taneszközökkel az intézet mintaszerűleg fel van szerelve. Tandíj elengedésben 165 tanuló részesült ; ezen kivül számosan láttattak el tanszerekkel és ruhákkal. 186. A budapesti orsz. rabbiképző­intézet értesitője. Igazgató Bloch Mózes. Értekezés : A babyloniai Amórák agádája; adalék az agáda törté­netéhez és a babyloniai Talmudba való bevezetéshez, Dr. Bacher Vilmostól. (Maga ezen értekezés 142 lapra terjed.) Tanulók sz. a felső tanfolyamon 5, az alsó tanfolyamon 24, összesen 29. Az intézetben, mely most töltötte be fenállásának első évét, a hazai nyelv gondos ápolásban részesülvén, e körülmény a magyarországi zsidó közsé­gek és iskolák magyarositására bizonyára jó hatással lesz. Ideje is lenne már egyszer, hogy a mi zsidóink is megemberelnék magukat s azon nemzet nyelvén beszél­nének, melynek ők ép oly tagjai, mint az angol zsidó az angol nemzetnek vagy a francia a francia nemzetnek. Az ország fővárosa addig nem lesz magyar város, amig az ott élő 60,000 zsidó azon sajátságos, nyakatekert német jargont beszéli, melyet még a német ember sem ért meg. Úgyszintén a felvidék nyelvi viszonyai is egé­szen máskép fognak alakulni, ha a felvidéki zsidók teljesitik a magyar nemzetiség iránti kötelességüket. Az emiitett intézetet, mindjárt megnyitása után, O Felsége a király meglátogatta. A könyvtár alapja megvettetett Lellio della Tora paduai tanár és Oppenheim Dávid nagybecskereki rabbi könyvtáraiknak megvásárlása által. 187. Abudapesti 11. kerületi kir. egyetemi kath. főgymnasium évi értesi­tője. Igazgató Dr. Lutter Nándor. Tanulók sz. 383. Két párhuzamos osztály. Tudományos értekezés azért nincs az értesítőben, mert nyomatására nem volt költség. 188. A budapesti 11. ker. (v i z i városi) m. kir. állami tanítóképző-intézet értesitője. Igazgató Dusócky Károlyné. Tanulók sz. 140, kik közül 86 bennlakó; a gyakorló iskolában 51. A lefolyt évben a zongorából és a francia nyelvből külön tanfolyam nyittatott meg, szám szerint 15 növendék részére, kik nevelőnői állomásra kívánnak képesítést nyerni. Az igazgatótanács ugyanis tekintetbe véve azt, hogy hazánkban nincs egyetlen olj intézet sem, melynek ki­tűzött feladata lenne nevelőnőket képezni s hogy ennél­fogva a jobbraódu magyar családok, régi rosz szokás szerint, most is külföldről hozzák be a felületes képzett­ségű és idegen szellemű gouvernanteokat : a minister beleegyezésével akként intézkedett, hogy a képezdének a nevelőnői hivatásra alkalmas növendékei a 2-dik és 3-dik osztályokban a rendes tantárgyakon kivül a zon­gorázásban és francia nyelvben külön oktatást is nyer­jenek; sőt a 3-dik osztály bevégzése után ugyanazon célból az illető növendékek még egy évig a képezdében maradhassanak, s ekkor a tanítónői oklevél mellett az arra képesítettek nevelőnői oklevelet is nyerjenek. Öröm­mel registráljuk ezen intézkedést, mint amely hivatva van nőképzésünk ügyét egy lépéssel ismét előbbre vinni s amely a nemzeties iránynak hathatós fejlesztője leend a nőképzés terén. A „somogyi memorandum" bírálóinak. (Vége.) Csepeli Pál lelkész úr >BöngészetK -én ugyanaz a satyrikus hang vonul végig, ami az „egy vértesaljai lelkész" cikkén, s innen van, hogy a mondva csinált élcekkel föleresztett gúny eme tömkelege arra a gondo­latra vezetett bennünket, hogy valamint az „egy vértes­aljai lelkész^-nél, úgy Cs. P. úrnál is hiányzik valamely komoly mű tárgyilagos megbirálásához vagy az akarat, vagy a képesség. Mind a kettő olyan kellék, hogy bár-

Next

/
Thumbnails
Contents