Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-03 / 44. szám

eszébe azt feleslegesnek, a protestantismus szellemével ellenkezőnek, vagy a püspöki hivatal teendői sokasága miatt lehetetlennek mondani. Református részről pedig ideje lesz fölhagyni elvalahára a komor puritanismus folytonos hánytorgatásával, mi egyházi életünk tapasztalható pusztulásánál fogva sok tekintetben azon gazdasszonyokat juttatja eszünkbe, kiknek házánál az örökös takarítgatás miatt az ember soha egy kis helyet nem talál, ahová tisztességesen leülhetne. DR. BALLAGI MÓR. Lelkészi pályám kezdetén. j,Ember tervez, Isten ve'gez.8 (Folytatás.) Kultnsunkat tehát okvetlen javítanunk kell és pedig oly irányban, hogy az a kedélynek megfelelőbb, szívhez szólóbb legyen. Csakhogy ki kezdje meg a javítást ? Szerintem, ha a zsinattól várjuk ezt, úgy igen soká várhatunk még s talán utoljára is hasztalan. A cultus javításának munkáját nekünk lelkészeknek kell megkezdenünk, nekünk kell e tekintetben az utat megtörnünk, úgy hogy a zsinatnak úgyszólván a szentesítésen kivül egyéb feladat ne is maradjon. Az én egyszerű és igénytelen javaslatom a cultusra vonatkozólag ez volna. Először is fektessünk nagyobb súlyt az éneklésre. E tekintetben első teendő volna egy énekkar felállítása minden valamire való gyülekezetben. Van is már ilyen sok helyen (külföldön mindenütt van.) Ez énekkar, míg egyfelől az istenitiszteletet élvezetesebbé tenné, másfelől a megszokott formákon is észrevétlenül változtatna. Mert ha már egyszer énekkarunk van, annak énekét az ima és prédikáció közé beilleszteni s igy az istenitisztelet eddigi rendjétől eltérni, már nem járna sok nehézséggel. Pedig az nagy nyereség volna, ha az ima után a lelkész egy pár percig megpihenhetne s imájára a chorus éneke hangoztatná mintegy az áment s az képezné az átmenetet a prédikációra. Erdélyben s Magyarország néhány keleti j megyéjében ma is megvan ez a jó szokás, s valóban szükséges volna, hogy Magyarországon mindenütt utánzásra találjon. Külföldön is mindenütt énekelnek az ima után s a prédikáció előtt. — Tehát az első javítás volna : a közbenéneklés behozatala. A második javitás lenne aztán a bibliaolvasás gyakorlatba vétele. Külföldön ugyanis talán nincs is egyház, melynek gyülekezetében a bibliaolvasás állandó alkatrészét ne képezné az istenitiszteletnek. Evangélikus testvéreinknél hazánkban is szokásban van a pericopa-rendszer ; csak mi magyar kálvinisták becsüljük oly kevésre a bibliát, hogy megelégszünk, ha hetenkint egyszer 2—3 szóból vagy sorból álló textust belőle a gyülekezet előtt felolvastunk s még vasárnap délután is inkább kátét magyarázunk, mint vallásunk e drága és szent könyvét, a bibliát. Pedig nincs semmi okunk rá, hogy ennyire mellőzzük. A hol két uri imát mondanak, nagyon könnyű volna az első helyébe, tehát az előima után, szokásba venni a bibliaolvasást. Ezt a nép is természetesnek fogná találni csakhamar, kivált ha oly szakaszt választanánk mindenkor felolvasásra, mely némi összefüggésben állana beszédünk alapgondolatával. Különösen az uj testamentom s abban is főleg a hegyi beszéd s Jézusnak hasonlatai, a néphez intézett tanításai a felolvasásra legalkalmasabbak. De épugy választhatnólc a felolvasandó szakaszt az ó-testamentomból is, p. o. a felséges Zsoltárok közül. A választást mindenesetre a lelkész belátására biznám, valamint azt is, hogy a felolvasás alatt vagy után megmagyarázza-e pár szóval a nehezebben érthető helyeket, kifejezéseket, a mint ezt Skóciában az idősebb s tanultabb lelkészek tenni szokták. Ez által kétségkívül változatosabbá s tanulságosabbá tehetnők az isteni tiszteletet. Egy további változtatás a cultuson az által volna eszközölhető, hogy közvetlen a prédikáció után előbb egy ének s csak azután jönne az utóima. A kifáradt elme ez által mintegy felfrissülne s a léleknek az imára való készsége és buzgósága tetemesen növeltetnék. De pihenhetne ez alatt maga a lelkész is, a kire nézve azonkívül sokkal könnyebb volna az átmenet a prédikáció declamáló hangjából a megalázódás hangján mondandó imához. Ezek szerint a vasárnap délelőtti istenitisztelet rendje ez volna : 1) Élőének, fenállva vagy ülve a szokáshoz képest; 2) a gyülekezet hosszabb éneklése az ima előtt, ülve; 3) előima, fenállva; 4) bibliaolvasás, ülve; 5) közbeéneklés (karének, ülve) fenállva ; 6) prédikáció ; 7) egy versszak eléneklése, ülve, (karének); 8) utóima, fenállva ; 9) úri ima; 10) áldás, (itt következnének a hirdetések) ; és végül 11) a gyülekezet bezáró éneke. A vasárnap délutáni istenitiszteleten azonban szükséges volna rövidítenünk az által, hogy a bibliaolvasás és közbenéneklés kimaradna. De megtartandó volna a téli vasárnapok alatt 1) az előének, 2) a gyülekezet hosszabb éneklése, 3) az előima, 4) a prédikáció, vagy bibliamagyarázat a szószékből vagy végre káté magyarázat ; 5) rövid utóima ; 6) úri ima; 7) áldás ; 8) bezáró ének. A nyári idényben azonban, mig a vasárnapi iskola tart, elégnek tartanám csupán 1) a rövid elő- és a hoszszabb éneklést, 2) hosszabb imát, 3) uri imát, 4) a befejező utófohászt, 5) a bezáró éneklést. A vasárnapi iskolákat is helyes volna mindig énekléssel és rövid imával nyitni meg és fejezni be. Sőt a magyarázat közben sem ártana egy-egy, a tárgyhoz illő vers eléneklésével felüdíteni a hallgatóságot. Egy további javaslatom volna még, hogy a nagyobb gyülekezetekben hétköznap is tartsunk legalább