Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-03 / 44. szám

A tekintély és méltóság tehát megmaradt a Kálvin rendszerében is, csakhogy más cirnen, s úgy, hogy azzal kasztcólokra visszaélni nehezebbé vált. Ne feledjük soha, hogy a protestantismus a bibliára, mint a hiendők forrására való utalással, s az egyetemes papság elméletével voltakópen csak tanult, okos embereknek való. A protestantismus e tekintetben úgy bánt a sokasággal, mint mikor a gyermek-nevelő meglett emberek sorába teszi növendékét, hogy szoktassa emberül cselekedni. Meg is tettek elejétől fogva minden lehetőt, hogy a híveket a tudatlanság homályából kiragadják s gondolkodó emberekkó tegyék, aminek az lett az eredménye, hogy ma dicsekvés nélkül rámutathatunk mindenütt a protestáns népre, mint olyanra, mely általában műveltebb, fejlettebb minden más vallásúaknál. Ámde a plebs mégis csak plebs maradt ma is, s valameddig ezernyi ezeren találkoznak, kik épen oly ismeretlenek saját lelki érdekeikkel, mint a társadalom nagy feladataival, — részt kell adni a kegyeletnek az egyházi dolgok külső intézésében, hogy a példák után induló sokaság becsülni tanulja azon láthatatlan jót, mely valamint egyéni boldogságának feltótele, úgy az összes társadalmi rendnek legbiztosabb záloga; „qui lucerna egent, infundant oleum." E momentum, úgy hiszem, elég fontos, hogy j azt, holmi doctrinár tekintetek miatt ne mellőzzük. S váljon nem túlságos aggságoskodás-e a jelzett körülményekkel szemben Róma felé gravitálástól, hierarchiai túlkapásoktól félteni oly egyházat, mely népképviseleti alapra fektetve, a legalsóbb hivataltól kezdve a legfelsőbb méltóságig, esak a nép bizalma által választott tisztviselőket ismer, és a püspök is csak mint primus inter pares szerepel. Ne azt féltsük a romlástól, a miben erősek vagyunk, s a miben a koreszmék áramlata által mind erősebbó leszünk, bár mit tervezzen is ellenünk a reactió; hanem azon kell egész igyekezettel dolgoznunk, hogy a mit amaz áramlat ingadozóvá tett s elsodrással fenyeget; a kötelességérzet s ebből folyőlag a közakarattal megállapított társadalmi rend iránti kész engedelmesség támasztassák fel, szilárdittassók meg ós a szellemi vezetők ós vezetettek közti viszony a keresztyéni kegyességben oly alapot nyerjen, mely amazok működését biztosítsa. Semmi kétség, hogy ha az ágost. híveknél fejlettebb népkormányzat mellett gyöngébb volna a hitélet, ós ha megfordítva a reformátusoknál a nép autonomikus tudata csekélyebb, de hitélete virágzó állapotban volna : akkor igenis érteném, hogy azon intézkedés, mely a kegyelet ólesztóse által inkább a hitélet erősítésére, mint az önkormányzati tudat fejlesztésére szolgál, az ágostai hitvallású egyházban üdvös, a helvét hitvallásuaknak pedig kárára volna. De a valóságban a dolog épen ellenkezőleg van. Nem tudom megmondani, hogy általában jobban áll-e a vallás ügye az ágostai hitfelekezetüeknól, mint a reformátusoknál, de hogy a kegyelet s egyháziasság enyészóse a kálvinista híveknél nagyobb mértékben mutatkozik, mint a lutheránusoknál, az tagadhatatlan. Másfelől a különböző nemzetiségi velleitások mellett az evang. egyházban a nópkormányzat túlságos kifejlóse okvetlen oda vezetne, hogy a vallásügy oly idegen érdekek uralma alá kerülne, melyek vad fanatizmusra inkább, mint tiszta kegyes életre szolgálhatnának ösztönül. Mindamellett mondhatom, irigylem K. J. ur éles látását, ki a ref. egyházban tisztábban kifejlett nópkormányzatot lát, mint az evangelicusoknál. Én azt sehol sem látom, Sőt ami magát a botránykövet képező nagy hűhót illeti, melyet a püspöki vizitációk alkalmával tapasztaltunk, az igazság érdekében föl kell említenem az e tekintetben történt rendelkezést, amint az a „Báuyakerületi utasítások"-ban „Utasítás a püspök számára" cim alatt olvasható: „Hogy tudomása legyen, mindenek rendben és ékesen törtónnek-e a gyülekezetek- ós iskolákban ? ezeket lehetőleg minden tíz évben a jó rend megszilárdítása, részint ahol kellene, újnak behozása végett minden fény és a gyülekezetekterhelése nélkül látogassa meg, magához vévén az illető esperességi ügyelőt, vagy ennek gátoltatásakor, más tekintélyes világi férfiút, fővagy helyette alesperest, jegyzőt, gondoskodván egyszersmind polgári törvényes bizonyságról." Ezzel ugy hiszem, véget vethetek megjegyzéseimnek ; mert valóban nem tudom, mit lehetne mondanom, mi hathatósabban szólna a püspöki vizitáció mellett, mint az, hogy ahol tényleg fennáll, a vallásos kegyességet óleszti, a rend- és bókét szilárdítja s a nép, lelkének emléktáblájára följegyzi a napot, melyen fópásztora szájából hallotta az evangéliumi ige hirdetését, a miórt is senkinek sem jat 87*