Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-02-03 / 5. szám
ilyennek hiányában — arra kérnem, hogy a > : ,mea culpá*nak szánt jóindulatú tanácsát, kisértse meg olykor magára is : applieálni. MÉSZÁROS SÁMUEL ref. lelkész. Levél a szerkesztőhöz-Tisztelettel kérem, nyugtassa meg (engem illetőleg) a Prot. Egyh. s Iskolai lap 3-ik számában közlött „ár- | tatlan csipkedések* igen tisztelt iróját következőkkel : Jól esik a nehéz pálya kezdetén a szeretetteljes ! útbaigazítás s azt én mindenkor csak örömmel s kő- j szonettel fogadom, de viszont megbocsátható nekem is, ha csak azokat fogadhatom el, melyek egyéniségemmel s lelkem jóváhagyásával találkoznak. Bocsánatát kérem a t. cikkíró úrnak, ha kénytelen vagyok ugy nyilatkozni, hogy idézett beszédemet csak futólag méltóztatott átolvasni, mert ellenesetben sem gyengeséget sem birói szigorhiányt nem feltételezett volna rólam. Igen helyesen méltóztatott beszédem tartalmát ezen egyetlen szóban : szelídség összefoglalni, azonban figyelmen kivül méltóztatott hagyni ezen szavaimat : mig célra vezető lesz. Jeleztem beszédemben, hogy nem örömest ragadtam meg a kormányt, de ha már egyszer csakugyan rátettem kezemet, méltóztassék rólam legalább annyit feltenni, hogy élhetetlenségre nem vállalkoztam. Jól ismerem állásom nehézségeit. Tudom, hogy jön I vész vihar, s a hajó zátony part s örvény felett hányódhatik, de annyit biztosan mondhatok, hogy a kormányt nem én irányzandom azok felé, s ha kell, küzdeni fogok lelkem teljes erejével , s nem is kiáltandok vészt a hajóban levők elrémítésére, míg érzem, hogy erőm elegendő a vihar közt hányatott hajó biztos vezetésére, de viszont ha látom, hogy erőm kimerült, örömmel fogom más erősebb s szilárdabb kezekbe átadni a kormányt, mert sokkal inkább szeretem a hajót, mint sem azt könnyelmüleg kockáztathatnám. Még azt se fogom bevárni, hogy az utasok felhányhassák a vitelbért, pedig méltóztassék elhinni, itt a számadás igen könnyű lenne, miután nálunk ugy is az Esperes szokta — igen terhes munkakörével — azt legnagyobb részben fedezni. A legjobb indulatból származott óvás ellenére is kénytelen vagyok továbbra is megmaradni azon nyilatkozatom mellett, hogy a méltatlanul bántalmazott s bántalmazóközé védfalként fogok állani. Igen könnyen megeshetik az is, mit a t. cikkíró úr jövendöl, hogy engem ütnek De az már nem, hogy az én hátamról parittyázzon valaki, azonban én ugy érzem s tudom, hogy nincs nemesebb harc — mégha megtapodtatunk is — mint az ártatlanok védelme. Buzogányt nem adott nekünk az áldott jó s szelíd Jézus. Jaj nekünk, ha már ez az argumentum a döntő. Én legalább 24 éves lelkészi működésem alatt 3 egyházban ezt soha sem vettem kezembe. Nem az enyim az érdem, hanem becsületes jó híveimé, hogy azért nem volt óhajtásom, mely nem teljesült volna s bizom jó Istenembenhogy ezután is meg fog segíteni buzogány nélkül is. Bocsánat, hogy ismét oly szerénytelen vagyok, ha kénytelenittettem nyilvánítani, hogy azon tanácsát se fogadhatom el: hogy »ne utasítsam vissza a maculáló iratokat, hanem fogadjam el, s legyen ura kiki szavának, s ne ölelgessem esperesi szerető karjaimmal az ilyeneket, hanem dobjam a közutálat szemét dombjára.* Az én jó Jézusom nem ily tanácsot adott nekem ! Bizonyára az ilyeneket nem is ölelgetem, de ki se dobom a k ö z u t álat szemét dombjára. Az én hivatalom azt parancsolja nekem, hogy javítsak, jó útra térítsek, a sebeket behegesszem, a torzsalkodókat kibékítsem, nem pedig azt, hogy ingereljek s elkeserítsek. Van okom miért igy járok el. Jó pénzért annyira ki szoktak ám cifrázni némely vádiratot, hogy a felületes már pereatot kiált, midőn a szigorú biró keres s keres, s alig talál a polyva közt szemet. Nem kötelességemet teszem e akkor, midőn a méltatlanul bántalmazottról még az árnyat is távolítani kívánom, s nem engedem őt meghurcoltatni ? Igy van ez jól, legalább az én lelkem ezt parancsolja nekem, ha mások ellenkezőleg vélekednének is. Egyébiránt ne méltóztassék azt hinni, hogy a birói szigor hiányoznék bennem ott, ahol kell, mert különben — mit ismét méltóztatott figyelmen kivül hagyni — nem mondtam volna következőket idézett beszédemben : azt is nyilvánítom, hogy bármely részről támadható rosz s igazságtalan ügy bennem pártfogóra soha se fog találni. Afelől is megnyugtatom a mélyen tisztelt cikkíró urat, hogy alig fogok ugy járhatni, mint az aesopus-féle léc király. Bizony ezek között a 7 baranyai — ön által úgynevezett békák közt — vannak igen fogós, kitűnő és jellemes férfiak. S még azt se igen lehetne szégyélném, ha fel tudnának mászni esperesi hátamra, azonban ettől alig kell tartanom, mert ezeket józaneszük s jellemtisztaságuk visszatartja az ily kísérlettől. Azt se merem épen állítani, hogy nem vállalkozik épen olyan is, mint az igen tisztelt cikkírója jövendöli. Azonban az is igen könnyen megtörténhetik, hogy csak önmagának fogna kellemetlenséget okozhatni, mert még a léckirályba ütközve is betörheti az orrát. Beszédem azon részében, mely igy kezdődik: a történelem azt igazolja, még valószínű-1 e g sem akartam theologiai álláspontomat jelezni. Csak annyit mondtam, amennyire itt szükség volt, szemben azokkal, kik — mint másutt is — minden szabad vizsgálódást az egyházbóli kirekesztéssel szeretnénak sújtani. Ezeknek mondtam én csak el véleményemet. Egyébiránt igen köszönöm a jó tanácsokat, s ha tévednék, becses jóakaratú tanácsát továbbra is tisztelettel kérem. KOVÁCS ANTAL, fő-esperes.
