Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-29 / 39. szám

hatni, a földmivelést másra ruházták. A rómaiak (Juvenal, Persius stb.) a zsidók e hajlamát guny és megvetés tárgyává teszik. Tekintsünk bele a mondába. Az ember rendeltetése, hogy Éden kertjét játszva mivelje, az eset után arcájának verejtéke közt való munkára van kárhoztatva. A földnek mivelése átok ; mert a hébernek a földmivelés olybá tünt fel, mint egy nehéz teher, mely csak büntetés lehet, jóllehet annak áldását és gazdag jövedelmét ő is nagyra becsülte. Továbbá emlékeztetek azon jelentőség-teljes állásra, melyet Izrael népénél inkább mint bárhol a törvény elfoglalt, ós hogy mily szívóssággal ragaszkodott a törvényhez, különösen a legvészesebb időkben. A törvény központja volt a héber népéletnek, ugy hogy a törvény megtartásától függesztette fel az ő legnagyobb boldogságát, a törvény áthágásától az ő legnagyobb boldogtalanságát. Mily természetes, hogy e monda központjává is a törvény lesz, ós hogy a döntő katastrophára is ez vezet. Az élet fájáról való gyümölcs élvezete ugyan ismeretet hoz, de a törvény áthágása átkot terem. Egészen nemzeti vonás a hébereknél a házasság felfogása és megőrzése, amely csak a keresztyóusógben leli a még magasabb dicsőítést. Csak a héber, ki kitért a keleti népek háremszokása elől, ismerte az egynejűséget, melyet nagyra becsült ós szentnek tartott. Gyönyörű képeket mutat fel ide vágólag az ó testamentom, mig ellenben az ez ellen elkövetett vétséget büntetéssel fenyegeti s utálattal löki el magától. Mikor a próféták Jehova és az ő népe közti viszonyt akarják rajzolni, rendesen a házasságifrigyet veszik képül. A héber nő a férjnek nem rabszolganője, hanem mindég ugy szerepel, mint annak barátnője, meghittje, valóságos segítője, ha mindjárt folyton úr marad is a férfiú. Mindketten szorosan egygyé tartoznak, mintha csak egy lélek volnának. Es a nő formálása ? Ő csak a férfiúból vétethetett, az ő oldalából, miként hus az ő busából ós csont az ő csontjából — és e gondolat a hébernek egészen lelke mélyéből van merítve, hogy a kölcsönös benső együvé tartozást férfiú és nő közt hiven adja elő. Csak a héber mondának van ilyen vonása. Yegre emlékeztetek Jehova ruachjára, mint a dicsőségesen Istentől eredő teremtő lélekre, mely a héber vallásban nagy szerepet játszik, hogy igy megértsük, mint lehetett az, hogy Jehova rálehel a földből formált képre ós az élő lény teremtve van. És most tisztelt hallgatóság, engedjék meg, hogy az emberi nem eredetéről szóló ezen szent mondának nemzeti elhajlásait, változatait más népek egyes mondáin feltüntessem. Amaz ős culturnép, a babyloniak és chaldeusok mondája szerint, a fő Isten Bel levágja fejét ós a lecsurgó vércseppekkel elegyedett földből formálja az embert, ki ennek következtében eszes ós az isteni okosságban része van. Bel azonban, maga a nap, a világosság Istene, igy a földre hulló és azt termékenyítő vércsöppek a napnak sugarai, Igy az ember földből lett, de isteni világosság élteti. Jehova ruachját helyettesíti itt az isteni világosság szikrája, amely a föld porával egyesülve formálja az embert. Ezen eltérést megmagyarázza azon állás, melyet elfoglalva tart a héber vallási rendszerben a ruach, a babyloniban a világosság. A görög-római mythologia szerint egy titán, ki az emberi nemet teremti; Prometheus ügyes kézzel formál egy istenképet fehér agyagból ós vízből; azután Minerva tanácsára meggyújt egy nádszálat a napkocsijánál és életre hozza az istenektől kölcsönzött tűzszikra segítségével a földből készült alakot. Miként is lehetett volna a rómaiak titantermészeténél fogva, a mely őket világ hódító, és világuralkodókká tette, más az emberformáló, mint egy titán, és a mi őket tettre ösztönözte, mi lehetett volna egyéb, hanem isteni tűzszikra ? A germán monda azt beszéli, hogy Bör gyermekei: Odin, Wili, és We, két fát találnak a tengerparton, A s k - o t és E m b 1 á t. Ezekből teremtik az embereket. Odin életet ós lelket kölcsönöz, Wili adja az észt ós mozgást, We az arc szinét, a nyelvet, hallást ós látást. Ask a férfi jelenti a körisfát, amelyből a férfi fegyvere, a lándzsa készült, Embla — a nő — jelenti az egerfát, a költőknél kedves kép, midőn a nő félelmes remegését akarja vissza adni. A germánok szerint az első emberek fákról keltek, amint még ma is Szászhonban a népdal tud róla, hogy a szép leányok a fákon nőnek. Idézzük csak emlékezetünkbe, hogy a germánok minő előszeretettel viseltettek a fák ós erdők iránt. Fákat választottak az ő symbolumaikul, fák ós erdők voltak legelőkelőbb isteneiknek lakhelyei, szent berkekben végezték isteni tiszteleteiket, és seholsem érezték magokat oly jól, mint tölgyesek susogó árnyaiban. Innen van, hogy e nagy mindenséget sem tudták máskint gondolui, mint egy nagy ! fának alakjában. És ha mind ezt tudjuk, érteni fogjuk, hogy honnan van az, miszerint a germán nézet szerint az első embereknek fáknak kellett lenni. A fa a Zendmondában is előfordul. Ujabb ! alakjában elbeszéli, hogy Ormozd, a megölt ős embernek Kajomornak magvából egy plántát művelt, amely 15 óv múlva fává lett. Ezen fa egy emberpárnak alakját mutatta, amint egyesülnek ós gyümölcsül hozott 10 emberpárt. De csak egy pár, M e s c h i a és Meschiane, lett az emberiségnek törzsszüléivé. Közös vonása a Zend népnek a germánnal, amely egyéb vonásokkal a rokonságra mutat, a . minthogy tettleg egy eredettel is bírtak keleten. A