Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-29 / 39. szám

régebbi népies monda pedig Y i m á t, a világosság Istenének fiát lépteti fel első emberül, aki egyszersmind az aranykornak uralkodója volt e földön. Ez tünteti fel az első omberek első állapotát, amely miként az ujabb bibi. mondában is történik, majd egyáltalán mint paradicsomi állapot adatik elő. Az előbb említett iráni monda szerint az aranykor 1000 évig tart. Nem volt ekkor sem meleg sem hideg, sem éhség sem szomjúság, sem betegség sem öreg kor, sem halál, sem gyűlölség sem pör. Az utóbbi monda szerint bejött első ember pár is, Meschia ós Mesehiane ártatlanul ólt ós nem volt mulandó. A törvénynek engedelmeskedve szivjóságban, tiszta gondolatokkal, beszéd, tett és cselekedet tisztaságában ólt. E szellemben a férj a nőnek, a nő a férjnek boldogságára ólt. A Kalmükök mondája (e nép a nagy mongol race-nak egyik ága, vallásuk a Lamaismus) az első embereknek életét 80,000 évre teszi. Ez idő alatt mindnyájan szent j életet folytattak, ós óletök végén menybe ragadtattak. A görög-római monda szerint az istenek örömmel látták Prometheus alkotmányát ós áldásoknak bősógszaruját öntötték ki az első emberekre. Fáradság, szenvedés ós más bajoktól megkíméltettek. Mind azt, mire szükségük volt, a föld önkényt ós gazdagon termette meg; növényekből állott az ő eledelök. Ez volt az a rany satuntusi kor. Mégis nem minden nép ismeri az arany kort az embereknél. Sokan az istenek korául veszik mint az Indusok, Aegyptusok ós Germánok. E szerint az emberek sorsa is máskint határzódik. Általában akkor az emberré levés hosszú lélekvándorlás utján történik, vagy pedig a tűrés, szenvedés igaz iskolájában értik el. Az ember sorsa akkor ugy tűnik fel, mint amely az istenek sorsával szoros kapcsolatban áll, tulajdonképen csak földi hátlapja a mennyei dicsőségnek, ahova minden visszasiet. Már az, hogy a germán monda szerint az ember formálásában részt vesz egy W e, mutatja, hogy mi az ember sorsa. Mert ezen adományok kellemes forma alatt a bűn csiráit rejtegetik, azért van, hogy az ember dacára más isteni adományoknak, melyeket Odin ós Wili nyújtott, a könnyen ingerlő érzékisógnek áll hatalma alatt, amelyet We nyújt, hogy e földön az ember tűrjön. Alvater waltet, Alfen verstelien Wanen wissen, Nornen weisen Iwidie náhrt, Menschen d u 1 d e n, singt Odins Rabenzauber. Oly hivatás, melyet a germán nép egész történetén át gazdag mértékben teljesített. A paradicsomi aranykort, akár az embereknél, akár az istenek alatt, ismeri minden nép, úgy tud annak elvesztéséről is. Jóllehet Schiller azt mondja; „Ehret die Fraueu, sie fiechten stb." ós mi e mondását tiszteletben akarjuk tartani, mógis ugy a héber mint a görög monda szerint asszony által vesztettük el a paradicsomot: amott Éva volt oka, itt meg Pandora, a mindennel megáldott. Más népek mondáiban más okok folytak be: nevezetesen a Zend monda szerint Ahriman, ki kígyó kópóben jött a földre, fosztotta meg az embereket a paradicsomtól; a germánoknál az arany utáni vágy. Tehát mindenütt a rosz volt az ok, a mely szabad bemenetet talált akár egy, akár más alakban. És a roszszal mindenféle más bajok léptek fel. Mégis mindnyájan ismernek egy megoldást, melynek következtében istenek ós emberek visszanyerik az ő eredeti első boldog állapotukat. A héber népnek prófétái tudnak szólani uj óg ós uj földről, (Ezs. 65, 16) ós hirdetik azt az időt, amikor a népek az ő szablyájokból kapákat, az ő dárdájokból sarlókat csinálnak, és egy nép más nóp ellen fegyvert nem von, se pedig többé hadakozást nem tanul (Ezs. 2, 4), ugyanakkor az állatvilág is visszanyeri a maga paradicsomi szelídségót, úgy hogy lakozik a farkas a báránynyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú ós az oroszlánykölyök ós a kövér barom együtt lesznek ós egy kis gyermek őrzi azokat. A fejős tehén és a medve együtt legelhetnek, azoknak fiaik együtt feküsznek és az oroszlán mint az ökör szalmát eszik. (Ezs. 11, 6—7). De ezen megoldás még csak az idők végeztével következik be, egy messzeeső kiszámíthatlan jövőben. Ismót a boldog végezet a boldog kezdethez fűződik. Ezen mondákban az emberiségnek legmélyebb gondolatai rejlenek. Minden óhaját, vágyát ezen mondákban rakta le. Amit nekünk elbeszélnek az első ember szűz lakhelyéről, ennek boldog elfogulatlanságáról, tisztaság ós istenhezi közel állásáról —- mindez azon ideál, amely az ember előtt lebeg, és a mely ezen mondákban a maga festői előadását meglelte. Ami mindig tárgya volt az érzésnek és kívánásnak, ami idők óta az óhaj méltó ideálját képezte, azt a később jött ember az első ember fiának bölcsőjébe helyezte el mint ajándékot ós így az ő nemének élére ideális kópét állított fel, melynek elvesztése felett bánkódik, megnyerését azonban az idők vógével újból várja: ez nem más, mint a képzelet eltóvedóse, mely megfelel mindkét oldalról a velünk született hajlamnak. Emlékeztetek itt azon észrevételre, hogy az, amit a múltban éltünk, rózsás színben tűnik fel előttünk, míg ellenben még jelen volt az a mult, másként vettük. Mennyire megaranyozva mosolyog a gyermekkor ránk, holott annak is megvolt a maga szenvedése ós fájdalma, és mintegy érezzük igazságát azon vágyteli igének, melyet Stuart Mária mond: „Oh ware ich ein Kind noch." Mily jól értjük a „régi jó időket" dicsérni,