Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-22 / 38. szám

férfiak tanítanak. Az unitáriusok kolozsvári papnöveldéjében nem különben. (Sajnálom, hogy egyedül a pápai theologiáról nem birom határozottan megmondani, hogy milyen irányt követ.) Úgy, hogy bátran állíthatjuk, miszerint hazánk csaknem összes protestáns papnöveldéibea kisebb-nagyobb mértékben a keresztyénségnek ujabb, a régi confessionális alaptól többé kevésbbé eltérő felfogása „Ezekből látni való, hogy a szentháromságróli tan Üy szellemben és irányban a ker. hittannak tárgya tartozik lenui." Valóban igen „ily szellemben és irányban". Ennél tovább nem megy a Bailagi dogmatikája sem. — A 30. §. a sátánról a többek közt ezeket mondja : „Nem lehet tagadni, hogy irva van az evangéliumban, miszerint Jézus a sátántól megkísértetett, de azért nem szükség egy érzékfeletti személyes okfejét venni fel az erkölcsi rosznak. A Jézus ember is volt, mi természetesebb hát, hogy az akkori világ szelleme őt is megkísérthette másként szeretni, másként élvezni a világot, mint ahogy Isten akarja ? — Az az állitása is a szentírásnak, hogy az idvezitő egyes emberből ördögöket iizött ki, nem bizonyítja a sátán személyiségét, (hát a disznókba kergetett ördögök mik voltak ?) mert egyrészről megfoghatatlan, hogy egy személyiség miként lakhatik egy másikban, másrészről pedig nem szenved kétséget lélektani ismeretek nyomán, hogy a Jézus kora beli nézet ördöngŐsoknek a nehéz betegségben szenvedőket tartotta.1

4

Alább: »Nem is egyezik meg e hit a ker. vallás szellemével." — No már ha ez is orthodox bibliai nézet, akkor magam is orthodox vagyok. — A 41. §. a kettős praedestinatióról így kezdődik : „A kettős üdvösségre és kárhozatra elhatározó praedestinatiót tartani nem lehet, mert ingadoz az alap, a melyen épitve van." Alább „. . . s abból még, hogy az embernek erős hajlama van életét inkább más, mint Isten által határozni, sőt még abból is, hogy e hajlam hatalma alatt kisebb-nagyobb mértékben vétkeznek, nem következik, hogy az emberiség bűnös, Isten előtt kárhozatra mél ó nagy tömeg legyen;" »lehetetlen ezt még csak gondolni is, mert ha az Isten szeretet . . . azt a szeretetlenséget benne föltenni nem lehet, hogy az emberiséget romlott kárhozatra méltó tömeggé engedte volna lenni; és ha Isten tiszta jóság, nem lehet föltenni, hogy a jót egyidőben az emberiségből kialudni engedte volna. Isten volt elejétől fogva az emberiség üdvözítője, Isten szólt hozzá külön kijelentésében, isten szól hozzá mindenkor okos természete és a lelkiismeretben." Mindez világos és nagyon természetes, de hát mit vétett az Augustin szerinti confessionális tan ? — Az 50. §. a Krisztus haláláról a többek közt ezeket mondja: „Nagyon eltávoznánk (tehát) Jézus szavainak eredeti értelmétől, ha G e s-szel azt állítanék, hogy a helyettesítési bünáldozat íogalma rejlik azokban, (mint p. o. ez az én vérem az uj szövetség, mely sokaknak bünbocsánatáért osztatik ki) és az ő lelke előtt azon eszme lebegett volna, hogy az emberek a biinök következtében eltörölhetlen adósságot hordoznak és csak az ő vére szabadíthatja meg őket e tehertől ; (az eredeti helyen aláhúzva) ; — sokkal inkább maga a Krisztus az egész uj testamentoni felfogása szerént a váltság alatt semmi mást nem értett, mint egy uj életelvnek a hivők lelkébe való átplántálását, a szentléleknek, a kijelentésnek, Isten megbocsátó kegyelmének átültetését." ^Miként keresztelő János, úgy ő is (Jézus) a bűnbánat és megtérés következményének tartja a bűnök megbocsátását; az ő halálának erre vonatkozásáról lépett túlsúlyra és honosodott meg. A theologus ifjak telj esen szabadelvű szellemben neveltetnek s nem hisznek, nem hihetnek többé az atyáktól örökölt dogmák csalhatatlanságában, sőt tudjuk, hogy mily merészséggel boncolgatják az egyes hitcikkeket magok között s önképzőtársulataik gyűléseiben. Az ember azt várná tehát, hogy ezek az ifjak egy szóval sem emlékezik*. — „Az úri imában sehol sem találunk nyomára, hogy a bűnbocsánat a Jézus halálától, mint bünérti áldozattól tétetnék függővé; sokkal inkább egészen szellemi, benső, a bűnbánat áldozatától föltételeztetik." s

Vizsgáljuk az elveszett fiuróli hasonlatot, a templomból kiűzött pénzváltókróli elbeszélést, a hegyi beszédet, ezekben a bűnök megbocsátásával távolról sem hozatik összeköttetésbe a Jézus Krisztus halála." Kell-e ennél okosabb, szabadelvűbb beszéd ? Az 51. §-t meg épen ide szeretném irni egészen. A hely szűke miatt lássunk csak néhány sort: „Istennek a bűnök feletti haragja kell, hogy megszüntettessék ; de az Istennél, ki merő szellem és szeretet, nem véráldozat által eszközölhető, hanem bűnbánat áldozata, istenbeni szent bizalom és szent fájdalom álta! ; másnemű kiengesztelés Istennél nem is gondolható.® Alább: „Igen! Mi mindnyájan mezítelenségünket és szegénységünket Krisztus szelleme teljességéből fedezhetjük, ő általa és ő benne lehetünk Istenben gazdagok, csakhogy nem helyettesítési uton, mert a helyettesítési fogalom a vallás észszerű felfogásával merőben ellenkezik. Maga Krisztus sem tanította azt egyetlen szóval sem, sőt ellenkezőleg a 10 szűzrőli hasonlat világosan igazolja, hogy az Isten fia, mint világítélő előtt mások erkölcsi érdemének betudásáról és méltatásáról szó sem lehet. Tehát idegen adósság vagy érdem másoknak erkölcsileg nem számittat,havik be anél kül, hogy az erkölcsiség legszentebb jogait lábbal ne tapodnék. Tehát ily értelemben váltság nem létezhetik a vallás észszerű elvei nyomán." „Igen, ő (Jézus) a menny kapuja, melyen keresztül járhatunk be egyedül. O azt tette, mit minden embernek tennie kellene, szent életet élt, bün nélkül Isten előtt, de nem mi helyettünk, hanem csak, hogy példája által vonjon bennünket., ébreszszen és lelkesítsen szellemével." — Igeu, igen, csakhogy akkor elpárologtattuk a helyettes elégtételről való orthodox nézetet s teljesen modern theologusokká lettünk. Végül lássuk még, mit mond az 52. §. Krisztus feltámadásáról és mennybemeneteléről? „A ker. hittannak, úgymond, meg kell elégednie, ha azon eszméket kifejezte, melyek ezen tényekben láthatókká lettek/ „Húsvéti ünnepünk alkalmával tehát emlékeztetünk azon valóságra, hogy Krisztus feltámadott, ő él érettünk, egyházáért, nem lett a mulandóságnak, a halálnak áldozata, ő él és mi is örökké élni fogunk. Nem a Krisztus sírbóli test szerinti kijövetelét ünnepeljük tehát, mert az a testi feltámadás hite az apostolokra volt oly nagyszerű hatású és jelentőségű, melynek tudatára elcsüggedt lelkök örömmel telt el. Ellenben a mi Krisztusbani hitünk már nem az ő testi feltámadásán alapszik]; még ténylegesebb annál az a mi tapasztalatunk, hogy ő a valódi Messiás, benne találtuk meg üdvünket és örök életünket, ő él ; az, hogy mi keresztyének vagyunk, a ker. egyház létezése a legerősebb és kétségbevonhatlan tanúbizonysága ő az halálbóli feltámadásának. (Ezt igy egy modern theologus is elmondhatja s el is mondja.) Továbbá : „A Jézus Krisztus mennybemenetele, az atyaisten jobbjára való ülése kifejezi azt a