Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-08-04 / 31. szám

983 984 Nagy kár, hogy a szövegválasztásnál nagyobb gondot nem fordított szerző a contextusra, s föl nem tűntette illető helyen azokat a történeti viszonyokat, melyek a választott versre világot vetnek. Igy a hallgató még csak nem is sejtheti, hogy a szöveg szavai tulajdonkép kinek voltak mondva, és hogy „az engedetlen ház", illetőleg a hivatkozás erre, mily építő erőt rejt magában. Ami pedig a tárgykimondást, s ebből folyólag a beszéd részeit illeti : tökéletesen meg tudnék nyugodni szerző észtani berendezése felett, s a partitiót is helyesnek mondanám, ha az „Isten szaváról" az exordiumban már úgy szólt volna szerző, amint a textus jelentésének feltalálása, tárgyi szempontból kívánta ezt. De ez nem történt. Kérdés maradt tehát, hogy — Isten szavát, csak hivatolt három alakban hallhatjuk-e ? Pál apostol erre ^nemmel" felel, aki t. i. igy szól Zsid. 1: 1-en : minekután az Isten sok rendben és sokképen szólott volna régen az atyákhoz a próféták által : ez utolsó időkben szólott nekünk az ő fia által. Ami végre a részek kidolgozását illeti: ismét nagy kár, hogy szerző csak a legközelebb eső gondolatokat dolgozza fel, anélkül, hogy a természet csodásan összeműködő törvényeit, az élet eseményeinek megdöbbentő rejtettebb helyeit, s a lelkiismeret ébresztő, figyelmeztető és büntető hatalmát behatóbban érintve tűntette volna fel. Mindezeknek figyelembe vétele mellett, e beszéd szerző avatott tolla alatt valóságos mesterművé domborodott volna ki; míg így csak egy mellékszivárványt látunk, mely habár ragyog is, még sem nyújt tökéletes műélvezetet. Eféz. 6: 4. „A gyermekek neveltetése háromszoros kötelesség". Kötelezve vagyunk : 1. mint szülék, 2. mint honpolgárok, 3. mint keresztyének. E beszédben már szemeink előtt ragyog a valódi szivárvány. Ugy alaki, mint tartalmi tekintetben megnyugszik felette az olvasó lelke. Szerző tárgya felett tökéletesen uralkodik, s az egyes részek utait is biztosan járja meg. Többször átolvastam e beszédet, és úgy éreztem, hogy műélvezetem minden ujabb olvasásnál újból fokozódott. Zsolt. 46: 9 és 1. Ján. 2: 17. „A hervadó természet is tanít.* Midőn Istennek örök nagy hatalmát mutatják fel előttünk a felolvasott igék : egyszersmind a természet szépségeinek s áldásainak hervadozó pusztúlásában, saját változandó sorsunkra emlékezeteinek minket és ez által megalázódásra, s továbbá: időnknek bölcsen és okosan használására intenek. Vegyük Istennek igéjéből s a haldokló természet ajakáról tanúságúi ezeket ! Igy beszél szerző, melyhez csak annyit kívánok megjegyezni, hogy e tartalmi tekintetben úgy, mint gyönyörű festésekben elég gazdag beszéd, nagyon megütné a mértéket, egy családi használatra irott imakönyvben ; de nem egyházi beszédek között, hol a mérték egészen másnemű, s a homiletika és a magasabb igényű vára-i kozás szabják meg a feltételeket. Kézzel fogható bizonyságot tett e beszéd afelől, hogy szerző a szívet megragadó első gondolatok befolyása alatt, egykor-ináskor lázas gyorsasággal dolgozik. 1. Tliess. 5: 5—8. „A keresztyén lelki fegyverei". Reformátióra emlékeztető beszéd, melynek részei a szövegen nyugszanak. Kidolgozása egészen gyakorlati, a rajta átvonúló szellem határozottan protestáns. Csak az zavarja kissé az öszhangot, hogy az első részben, a hitnek mellvasába kivánja felöltöztetni hiveit s mégis folytonosan a hit templomának „belől a lélekben való fölépítéséről" beszél. E szócsere különben alig von le valamit a különben erőteljes és lelkesült beszéd hatásából. Máté 2: 9, 10, 11. „A karácsonéji csillag ma is Krisztushoz vezérel". Mely 1. vezércsillagává lőn az egész emberiségnak, 2. ott tündököl ma is felettünk s Jézus bölcsőjéhez vezérel minket. Mi tagadás benne, rajtam is megtörtént. Gryomaia-I san szólva, „rettenetes" jó beszédet akartam készíteni, s oly roszúl sikerűit, hogy még ma is nevetem akkori vergődésemet. Szerző is ilyenformán járt, mikor e beszédet irta, melynek az íróasztal fiókjában, s nem e füzetben volna illetékes helye. Es ebből alkalmasint az j a tanúiság, hogy nem jó dolog „rettenetes" jó szándékkal venni fel a tollat. „Biz úgy van az !" mondja kétségkívül, minden paptárs, ki e sorokat olvassa. „Probatum est !" Csak az a külömbség, hogy szeiző e beszédében elárulta, én bevallottam (fiókom talán még többet is mondana !), a lelkésztárs urak pedig, csak „bajúsz alatt mosolyognak" avagy szép csendesen, hacsak hogy ők is aratás után nincsenek, mint a gyomai papok. Zsolt. 90: 10—12. „Mult, jelen és jövendő4

. Év | utolsó vasárnapján mondatott. Orosz Ádám, róm. kath pap vasárnapi beszédei Il-ik kötetében van egy „hasontárgyú beszéd", mely Luk. 7: 15. felett íratott. És csakugyan — felett! miután hivatott szöveg, csak olyan e beszéd homlokán, mint a szélmutató, amely nélkül a ház el is lehet. Mottó, és — semmi több. Bár Orosz Ádám is hírneves író, és szerző sem áll, jó hírnevét tekintve, Orosz háta mögött : kénytelen vagyok mégis, rettegés nélkül kimondani, hogy e beszédek között, nemcsak puszta hasonlóság van, de körű 1-belől egyenlők Körűi, amennyiben mindkettő a textus körűi jár, — belül, amennyiben mind a kettő elég magvas beszéd. Szép orátiók, de kifogás alá eső prédikátió k. Zsolt. 150: 1—4. „Az orgona Isten dicséretének eszköze", amennyiben, 1. szivünk szunyádé érzéseit felkölti, és 2. azokat Isten dicsőségének előmozdítására irányozza. Nincs bebizonyítva. Valóban alig van nehezebb feladata egy protest. lelkésznek, mint midőn úgynevezett orgonaszentelési vagy beállítási beszédet kénytelen írni. Erre még a ho-