Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-08-04 / 31. szám

tattak. A hajótörést szenvedett hazafiság a politikai köztérről leszoríttatva oda vonult vissza, hová a hatalom önkénykedése nem fért. A közmivelődósi ügy fejlesztése, tudományos intézetek állítása, gazdasági és iparvállalatok virágoztatása oly foglalatosságok voltak, melyek' erősödésére szolgáltak a hazafi szellemnek anélkül, hogy a hatalom gyanúját felköltötték volna. Szókács, ki szeretett egyházközségének kebelében, papi teendői közepett keresett és talált megnyugvást, a hazafiak jelzett törekvéseihez csatlakozva, akkor vetette meg alapját azon közmiveltségi nagy alkotásoknak, melyek nevét a fővárosban felejthetlennó, mondhatjuk, halhatatlanná teszik. Elemi iskolák, négy osztálylyal a fiuk és hat osztálylyal a leányok számára, s azokban jeles tanerők, hazánkban ma is páratlan magas fizetéssel ; egy tel jes fögymnasiuin példaszerű berendezéssel ós tizennégy rendes tanárral, s ezen intézetek, valamint a magyar és német papi hivatalok kényelmes elhelyezésére egy nagy épület emelése, mely a város egyik díszét képezi, végre a szláv községnek végkielégítése és különválasztása: mind amaz időbeli oly miveletek, melyeknek keresztülvitelében Székács szelleme volt irány- és mérvadó. Ha az ország elismerését érdemlő tényképen említhető, hogy a német-magyar evangelikus község mult évben tisztán iskolai célokra 37,297 frt. 55 krt. költött, azon elismerésből az oroszlánrész kétségen { kívül Székácsot illeti. Nehogy azonban ugy látszassék, mintha dicsőült társunkat idegen tollakkal akarnám ékesíteni, amire nem szorult s ami ellen ő tiltakozott volna a , leghatározottabban, meg kell jegyeznem, hogy a pesti evang. gyülekezetben, mint rendszerint mindenütt, hol az értelmiség túlnyomó, az iskolára mindig kiváló gondot fordítottak; de hogy a többnyire idegen ajkú gyülekezet jó akarata oly irányt vett, hogy fokozatosan haladva nemzeti példányintézetek létesítése lett lehetővé, hogy akkor, midőn a főváros iskoláiban majdnem kizárólag németül tanítottak, épen az a község állított magyar iskolákat, mely túlnyomó részben nem magyarokból állott: ezt nehéz volna megérteni, ha nem tudnók, hogy oly férfi volt az egésznek láthatatlan mozgatója, ki miiidelejétől fogva állása legszentebb feladatának ismerte az egyháztanácsot a nemzeti tanügy érdekében tájékoztatni, azt a kellő felvilágosításokkal ellátni és fáradhatat- | lan közreműködésével támogatni. Volna bár időm, feltüntetném önök előtt mindazon szép vonásokat, melyeket Székács ez ügyben a legnehezebb időben, legkényesebb viszonyok közt kifejtett. De legyen elég fölemlítenem azt az egyet, hogy bár közönségesen tudva volt, hogy mindennek, mi a gyülekezet kebelében az iskolaügyet illetőleg történik, ő a lelke : mégis sehol sem látjuk az ő személyét előtérbe lépni, véleményét vitatni; hanem mindig ugy intézi a dolgot, hogy más hozza javaslatba, amit ő jónak látott ós üdvösnek. 0 a tettet akarja, nem a dicsőséget, mely követi; akarja pedig maga teljes megtagadásával ós oly önzetlen lélekkel, hogy kiviszi például az elemi néptanítók fizetésének 1200 frtra emelését akkor, midőn az ő saját évi dija 800 frt. volt. Nehéz az okos szónak ellenállani, mikor oly erkölcsi erő támogatja, mely előtt meghajolni ösztönöz a lélek. Ebben rejlik kulcsa a nagy sikereknek, melyeket Székács minden törekvéseiben aratott. Az ötvenes évek sülyedt viszonyai amaz erő hatását nagyban emelték. A hatalom, mely a nemzetet törvényen kívüli állapotba helyezte, s azzal mint akarat nélküli dologgal hitt elbánhatni, a prot. egyházat, mint testületet szintén oly viszonyok közé helyezte, melyek erkölcsileg lehetetlenné tették Székácsnak, hogy a 48 előtt abban elfoglalt hivatalos állását mint főjegyző folytassa. A kinevezett administrator elnöklete alatt, cs. kir. biztos jelenlétében tartott egyházkerületi gyűléseket törvényeseknek el nem ismerhetvén, ő azokban nem fungálhatott. Csakugyan nem létezett akkor közel tiz esztendeig a magyar prot. egyházban semminemű közkormányzat, semmi összekötő kapocs más, mint amelyet közös szenvedés a lelkek mélyében szül. Ily viszonyok közt semmi sem természetesebb, mint hogy Székácsnak örömmel kellett üdvözölnie minden, akárhonnan jövő kezdeményezést, mely az egyház jelzett bomladozó állapotának véget igért vetni. Ilyesül tünt fel pedig előtte az 1859-ben megjelent császári nyílt parancs, mely mint a prot. egyház képviseletét és igazgatásás rendező okmány ugy mutatta be magát, mint az 1791-iki zsinatok határozatainak idő ós körülmények szerint módosított alakban történt megerősítése, minélfogva a törvényesség azon kedvező látszatával is bírt, hogy a jogfolytonosság álláspontjára emelkedett. S minthogy a pátens a prot. egyházról széltire mint Önrendelkezési joggal biró testületről beszél, Székács képzelni sem tudta, hogy egy erkölcsi testülethez akármiféle kormány ekképen szólhasson : „Te jog ós igazság szerint magad ura vagy ugyan, és ezt ezennel el is ismerem; azonban én szabom meg, mikép használjad önrendelkezési jogodat, miképen rendezzed és vezesd dolgaidat". Ily absurdumot föl nem tehetvén, szentül azt hitte, hogy ugy a pátens, mint az azt kisérő miniszteri rendelet még zsinati tárgyalás alá fog terjesztetni s e hiszemben a pátenst elfogadhatónak tartotta. Szerencsére legközelebbi környezetében is találkoztak többen, kik amaz optimisticus felfogást nem helyeselvén, arra unszolták, hogy mielőtt valami határozó lépést tenne, járjon végére a dolognak. Ez