Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-06 / 1. szám

gyöngítené állításunkat, inkább erősítésére szolgál: mert azt bizonyítja, hogy mind általánosabbá kezd válni a prot. egyháznak társadalmi nagy feladatáról való tudata, melynek csak úgy ímmel-ámmal mű­ködve megfelelni nem lehet. Másfelől régi tapaszta­lat az is, hogy mikor valamely soká táplált óhajtás teljesedésbe kezd menni, épen akkor legnagyobb a békétlenkedés ; annyira igaz az, amit a francia igy fejez ki; l'appetit vient en mangeant (evés közben jön meg az étvágy). Legsűrűbben hangoztatott, legméltóbb panasz kétségen kivül az, hogy scopae dissolutae vagyunk, s hogy a felekezetünket közösen érdeklő ügyekben sem tudunk egységes eljáráshoz jutni. Ez minden­esetre nagy baj. De váljon mutathat-e prot. egyhá­zunk rendes korszakot, melyben e baj megszünteté­sére több hévvel törekedtek volna, mint az utolsó két évtizedben ? Nem szólunk a pátens idejebeli ölelkezósekről, me­lyek a veszélylyel szemben, mint az önfentartási ösz­tön nyilatkozásai csaknem önkéntelenek voltak ós a veszélylyel együtt el is multak; de nem lehet emlí­tetlen hagynunk azt, hogy több hónappal a vész elmulta után is volt még annyi összetartás a négy ref. superintendentia között, hogy egy, 1860. szep­temberében Debrecenben tartott conventen a pres­byteri rendszer fokozatos keresztülvitele megállapíttat­ván, az csakhamar a ref. egyházi alkotmány változ­hatatlan alapjául lett közönségesen elismerve és el­fogadva. Nem különben dicsérettel említendő a négy ref. egyházkerületnek együttes működése az iskola-, külö­nösen a népiskolaügy terén, hol a négy superinten­dentia küldötteiből alakult egyetemes tanügyi bizott­mány korszakot alkotó munkásságot fejtett ki, nem csak a korigényeinek megfelelő iskolaszervezet kidol­gozása, hanem annak practicus életbeléptetése ós keresztülvitele által is. Rövid néhány óv alatt legtöbb népiskolánk nem csak hogy jelesül szervezve, az azokra való felügye­let rendszeresítve, hanem póldányszerünek mondható tankönyvekkel ós kellő taneszközökkel is annyira el lett látva, hogy midőn az 1868-iki országos nép­iskolai törvény meghozatott, iskoláink már jobbára oly karban voltak, hogy a legjobban dotált állami népiskolákkal is kiállhatták a versenyt. Nem nagyítunk, ha azt mondjuk, hogy egyete­mes tanügyi bizottmányunk mint úttörő, nemcsak hogy döntő befolyással volt az országos törvényre, hanem tény, hogy a törvény sikeres keresztülvitelére is a legarravalóbb emberek ama bizottmány kebeléből kerültek ki. Az erők egyesítésének ily feltűnően üdvös ha­tása mellett nem azon kell csodálkoznunk, hogy a superintendentiákat közösen érdeklő ügyekre nézve az egyesülés óhajtása minden partialis súrlódások dacára is mind élénkebb kifejezést nyert, hanem in­kább azt kell kérdésbe tennünk: mi akadályozhatta oly soká azoknak csatlakozását, kiket egy ós ugyan­azon érdek egy szent cél felé vezet, ós lételük biz­tosítékát is egy és ugyanazon törvényben találják ? Annyi bizonyos, hogy tényleg az egységre nézve egy lépéssel sem vagyunk elóbbre, mint vol­tunk a pátens után közvetlen következő években; ha csak a királyhágóntuli superintendentia csatlako­zását ós a zsinati most folyó előkészületeket kész vív­mányokul nem veszszük. E tekintetben az ágost. ev. egyház, mely a rendszeresített conventben a kerületeket közös cselek­vésre egyesítő kapocscsal régóta bír, nagy előnyben volt, és valamint annak köszönheti, hogy Ő Felsé­gének 1860. máj. 15-én kelt legfelsőbb kézirata által engedélyezett restitutiot a nemzetiségi velleitá­sok szülte tényleges szakadás mellett is keresztül­vihette ós a szakadást megszüntette; ugy másfelől az egyház anyagi fentartására való intézkedéseit a szenvedő tagok kellő számbavételével célszerűen meg­tehette. A pátensi válság idejében az állam a részéről kilátásba helyezett segély, ós a congrua megpendi­tése által agyháztestületeink oly sebére tette volt az ujját, melynek sajgását, mihelyt a figyelem rá­fordult, nem lehetett észre nem venni, ószrevétetvén pedig nem lehet fájdalom ós szégyenérzet nélkül arra gondolni, hogy a szűkölködő egyházak ós ezeknek szűken fizetett hivatalnokairól, ugy szintén a hibájuk nélkül szolgálatképtelenné vált hivatalnokok vagy azok özvegyei- ós árváinak segélyezéséről a prot. egyházban csaknem semmi gondoskodó intézkedés nem volt téve. Az égető kórdós mindkét testvéregyházban egy­idejűleg került szőnyegre. Lapunk tüzetes mozgalmat indított meg ez ügyben és pénzügyi capacitasok, mint Lónyay Menyhért, Ivánka Imre szakavatottan szól­tak a dologhoz, sőt férfiak, mint Vay Miklós báró, Teleky Sándor gróf ós mások többen tényleg is í*

Next

/
Thumbnails
Contents