Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-06-02 / 22. szám

Az eskü letétele után jól esett hallanunk az uj főesperes beköszöntő beszédét, mely ujolag azzal biztat minket, hogy választásunkban nem csalatkoztunk. Figyelmes körültekintéssel sorolja elő a bajokat, melyek egyházunk kebelében föl-fölmerülnek s melyek ellen legjobb akaratú küzdelmünk sokszor sikertelen. Férfias szilárdsággal hangoztatja, hogy azok ellen, mint eddig, úgy ezentúl is küzdeni kész, mely küzdelemben megállhat vagy elbukhatik, de elsodortatni nem engedi magát soha. Különös programmot nem nyújt, e szokásnak nem hódol Programmja a törvény, törvényérvényü egyházi utasítások s az anyaszentegyház közüdve. Ha ki ezeknek eleget tesz, a közmegelégedésnek tesz eleget. Méltó elismeréssel adózik az egyházmegye érdemeseinek s óhajtja és kéri, hogy vele egyetemben működjenek valamennyien a szent ügy érdekében. Ne mondja senki — ekként végezé •— hogy ő föl van oldva a törvény szigorú megtartása, ügymenetünk tökéletesítésére irányzandó közrehatás kötelessége alól, nehogy mi is megérezhessük fanyar gyümölcseit lanyhaságunknak s erélytelenségünknek, nehogy átkot ültessenek sírunkra maradékaink, kiket örökre megnyomorítunk, nehogy megbüntessen a mennyei igazságszolgáltatás, hogy Krisztus reánk bízott örökségét becses foglalványában, a vérrel kiküzdött törvényekben, az üdvös törvényes szokásokkal meg nem tartottuk. A Krisztus országa, elvei, beszédei el nem enyésznek, azok igazak és ámenek, de pusztulást láthatnak, érezhetnek azok, kik annak létjogait, virágzása feltételeit kockáztatják. Ezek után folytattatott a további tisztújítás. Megválasztattak a jegyzők, pénztárnokok, ellenőr, körlelkészek. Az alespere&i hivatal betöltésére a szavazatok beküldésének határidejéül junius 30-a tüzetett ki. Majd folyó házi ügyek tárgyaltattak, melyek közül mint közérdekűbb alig emelkedett ki valamelyik, s a kiemelkedettek között tagadhatatlanul legfontosabbnak látszik egyházegyetemünk jövőjére nézve a Pozsonyban fölállítandó theologiai akadémia, mely a jelen szinvonalára emelt szervezeténél fogva hivatva lenne ifjainknak hazánk határain belül annyi szellemi táplálékot nyújtani, mennyi alapul biztos kezességet nyújtana a tekintetben, hogy oly theologusok válandnak belőlük, kik nemcsak idehaza, valamelyik egyház kebelében, de a nagy világ előtt is méltó elismerést arathatnának. Mert hiába beszélünk és hiába teszünk bármi más téreken sokat és nagyot; ha baj van, kezdjük a fejnél az orvoslást; mert körülbelül ugy áll a dolog, hogy nézd meg az egyházat s ismered a papot. Mit adtunk mi eddig theologus ifjainknak, hogy követelhetnénk tőlük valamit ? Bizony vajmi keveset. Adjunk tehát nekik minél többet, hogy minél többet kapjanak majdan tőlük az egyházak. Én legalább ebben az iskolajelszós világban is még mindég úgy látom, hogy nincs égetőbb seb iskolaügyünknél, nincs ami inkább megérdemelné tőlünk az áldozatot, mint leendő papjainknak képeztetése. Áldozni azért, hogy meg ne ízetlenüljön a só, az életnek sava, lehet-e ennél üdvösebb cselekedet, lélekemelőbb gondolat! S mit tőlünk ez ügyben kívánnak, nem is sok ; egy oly egyházkerületre, mint a bányai, szégyen volna. 600 frtot évenként meg nem ajánlani. De hiszem is, hogy nincs e tekintetben közöttünk nézeteltérés s mint a pestmegyei esperesség, úgy a többi is kész szivvel vállalkozik a reá nehezülő terhet emelni. S adja Isten, hogy a felállítandó theol. akadémiára vonatkozó édes reményeinkben ne csalatkozzunk s hogy amit most kezdünk, az csak alap legyen, melyen idővel még nagyobb épületet emelhessünk! TÖRÖK JÓZSEF. Gyámintézeti gyűlés. Pestmegyei esp. ev. gyámintézetünk idei gyűlését május 21-kén délután tartotta Budapesten. Nem tehetem, hogy midőn erről e lapok olvasói előtt emlékezni szándékozom, nt. elnökünk, Láng Adolf lelkész úr elnöki megnyitó beszédét ne közöljem. Mint mi lelkesülve hallgattuk, azt hiszem, szívesen olvassák mások is. Álljon itt azért a rövid gyűlésről rövid emlékezésem bevezetéseid, amint következik : „Tisztelt gyámintézeti gyűlés ! A mi mozgósítási hírektől visszhangzó napjainkban nem lesz érdektelen visszapillantani az 1630-ik évbe, mikor Gusztáv Adolf összegyűjtötte a svéd országyülést, hogy megszavaztassa azon szent háború költségeit, melyet németországi hitrokonai felszabadítására volt vívandó a 30 éves testvérháború folyamán. Ennek folytán elrendelte házát, 4 éves leányát karjára véve, hűséget esküdtetett az ország rendeivel a jövő királynénak és a helyzethez mért komoly s vallásos szavakat intézett az országgyűléshez. Utolszor szólott hozzá. 15,000.-nyi kis, de vitéz sereggel, 1630. jun. 25-én, 100 évvel az ágostai hitvallás kihirdetése után, lépett Gusztáv Adolf német földre és térdre ereszkedve, imával kezdé meg a mentésnek művét. Jött a hitnek paizsával és Hadúr győzelmet adott fegyverének. Breitenfelden Lipcse mellett és Bajorországban a Lech folyó mellett fényes győzelmeket vett az evangyéliumi ügy ellenségein és megalapitá újra az evangyélmiak szent jogait. Mindenfelé tisztelék őt, mint az ev. egyház és szabadság megmentőjét ! De mikor a nép térdre borult előtte, sejtelemteljesen mondá az alázatában is nagy férfiú : „Félek, hogy Isten szerencsétlenséget küld reám ; mert ezen emberek Istenként tisztelnek engemet." Ez történt 1632. nov. 1. Öt nappal később Lützen mezején állott szemben Wallensteinnal. A hajnal közeledtével felállt a svéd sereg, kegyes szokása szerint gyakorolva a reggeli ájtatosságot. Felhangzók az „Erős vár nekünk az Isten", Luther és Koráh fiainak e felséges éneke és a zsoltári ének : „Isten legyen irgalmas nekünk és áldjon meg minket és világosítsa meg az ő arcát, felettüuk." Utoljára pedig a király éneklé a sereggel együtt azon csatadalt, melyet ; önmaga szerzett :