Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-26 / 21. szám

tott vissza, ott figurái a jegyzőkönyvben, — s az indítványozó látván, hogy itt nincs mit boldogulni, nem hányá többé falra a borsót. Nagyon kemény támadásokat intéztek a fentebbi években — két izben is — a kanonika visitatió ellen! Én igen helyes ós üdvös intézménynek tartom, csakhogy az ne abból álljon, hogy a jegyző bejegyzi az adatokat, az esperes egy kis rövid mondókát tart s punktum. Hanem kérjenek ós vegyenek számot keményen ós kíméletlenül a paptól, az egyháztól a legutolsó gombig mindentől, az egyháznak egész egy évi életéről, mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben s akkor a főpásztor nem leend kénytelen oly kemény atyai dorgatoriumot hangoztatni, mint a dunamelléki egyházkerületi gyűlésen a mult évben hallottunk. Igenis! mert hiszen ott látom ón némely egyházmegyék jegyzőköny veiben, hogy takarókmagtár van itt is, amott is, de hogy az arról vezetett számadást sem az esperes, sem a traktus soha meg nem vizsgálta, az olyan szent, minthogy ón most ezeket itt iroiri! Ha a pap könnyelmű, gondatlan, vagy épen hanyag —• a capite foetet piscis — épen olyan lesz évek múlva az eccla is, — s nem lóvén szigorú ós pontos felügyelet, — halmozódnak össze évről-évre a behajthatatlan hátrálókok, támadnak a zavarok, perek, melyeknek bizony a közerkölcsisóg ós mi az evaugélium szegény szolgái iszszuk meg keserű levét, innen van aztán, hogy igen sok egyház a megsemmisülés örvényének végszélóre jut, aminthogy el is tudnók számlálni itt mindjárt az ujjomon akárhányat, mely veszedelemnek, Isten ugy segéljen! önnön magunk vagyunk szerző okai! Bizony keserű porció ez! hanem mindenesetre igaz ! Akinek nem tetszik, haragudjon meg reám érte, nem bánom,- de mig ilyeneket látok, tapasztalok, nem szünök meg zörgetni, fogom döngetni az egyház kapuját ós nem hagyok szunnyadni, restekedni senkit. Prédikálhat, idealizálhat nekem akárki, nem ér az semmit, ha az egyház mindennapi kenyerének gyökerén ott rágódik az emésztő féreg, mert bizony mondom, szebben, jobban, sikeresebben prédikálhatunk, ha eccláink anyagi ügyei teljesen rendezve vannak, s ekkor, ugy hiszem, nem szükséges a háztetőkről is! meg fognak érteni bennünket, s lesz haszna prédikálásunknak a kathedrából is! Eszembe jut itt a nagy Gföthe utolsó szava: „mehr Licht!" Gondoljunk azért e tárgyban erre, ha prédikáljuk a világosságot a lelkiekben, valósítsuk azt egyházaink anyagi körülményeiben is, inert csak igy leend az autonomia terhe könnyű s igája gyönyörűséges. Dixi! VlGIL. ISKOLAÜGY. Olcsó tanító-képezde. Emlékezzünk régiekről, a helv. hitvallásuak főbb iskoláinak félszázaddal előbbi állapotáról. Azokban, az elemi iskoláztatáson fölül, az alsóbb tudományok nyolc, a felsőbbek öt, hat évi tanidőre voltak felosztva. A felsőbb tudományok hallgatói, világiakra, publicus, és hittaniakra, togatus cimmel voltak megkülönböztetve. Ez utóbbiakra osztattak fel az alsóbb osztálybeli tanulók, csapatonkint hatan, tizen, magántanítókra ; diákos elnevezéssel privátára. Kik minden köziskolai tanítás végeztével, délelőtt is, délután is, a magán-tanítókhoz menni köteleztettek ; s ott egy-egy óráig foglalkoztak, a köziskolában letárgyaltakból kikérdeztetéssel, azokból ismételt magyarázat hallásával, számtan, latin és német nyelvbeli gyakorlatokkal, írásaik megvizsgáltatásával. A kisebb tanulók a kisebb, a nagyobbak a nagyobb diákokhoz osztattak. Mindenütt felsőbb tanári felügyelet kisérte a tanítási rendszert. Igy a felsőbb tudományok hallgatói, kényszerülve lévén a gyermeki kor tanulmányainak ismétlésére, egész iskolai pályájukon végig tanítva, tanulók valának. Miskolcon a lyceumban minden szünetet, karácsony, húsvét, pünköst sat. megelőző héten a főbb tanárok a magántanítókat tanítványaikkal vizsga alá vették ; kikémlelendők, mint jártak el azok kötelességeikben ? mennyire haladtak ? mint javították tanítványaik írásbeli gyakorlatait ? Ezenfelül az osztályokban is volt egy igen célszerű intézmény, az együttes ismétlés (correpetitio). Az osztálybeli kitűnő tiz, tizenöt tanuló, gyöngébb tanulótársaikat kikérdezni és oktatni köteleztettek; mindenik öt, hat tanulót aszerint, amint azok számszez-int felosztattak. Erre a köziskolai tanórát megelőző félóra volt kitűzve. Ezek a leckére készületlenül találtattak nevét, különkülön papírszeleten a köztanítónak följelenteni tartoztak. Igy sarkalva, a legutolsó tanuló sem maradhatott az iskolában úgy, hogy minden hanyagsága mellett is ne ragadott volna rá igen sok abból, amit tudnia kellett. Akire pedig az elsőbbek közül ilyen kikérdezés és mintegy tanítás bízatott, sokkal büszkébb volt megbízatására, mint azt elhanyagolta volna. A magántanításban magokat kitüntető, iskolákat végzett ifjakból választattak az alsóbb iskolák köztani-