Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-01-06 / 1. szám
vendőt féltve, aggódnak. Mi is mint bárki más, tisztán látjuk társadalmunk ama mozgalmaiban a fekete foltokat. De látjuk azoknak természetes okait is, ósteljes hitünk, hogy a fejlődós rendes processusa szerint a réginek felbomlásából uj, szebb életnek kell fakadnia. Tagadhatatlan azonban, hogy a jelzett nyomasztó viszonyok az egyházra is folyvást növekvő sulylyal nehezültek, s itt-ott talán épen a legbuzgóbbak leikeire sötét árnyat vetettek. Kit szent cél sietésre készt, annak a dolgok rendes menete kétségbeejtő lassúságának tűnik fel, és, ha nem elég erős a küzdésre, csügged. Mindamellett azt hiszszük, hogy ha sikerül a jobbrafordulás tényeit egy keretbe összefoglalva szemléltetnünk, igazolva fogják látni most is az egyházra alkalmazott ama régi mondást, hogy „ereseit sub pondere palma." Nézzük hát az egyházunkban húsz év óta történteket rendben. Mikor lapunk 1858-ban megindult, a boldogtalan emlékű bécsi regime kísérleti politikájának még nem meritette volt ki minden bölcseségót. Még mindég találkoztak, kik komolyan hitték, hogy a politikai boldogságot semmivel inkább meghonosítani nem lehet mint zsandárokkal, ós a szabadságnak a policáj szabhatja meg legjobban, merre ós meddig kell haladnia; minthogy pedig nálunk e bölcseségnek sehogy sem akadt követője, annál inkább megerősödtek abban, hogy Magyarország sorsáról csakis Bécs van hivatva gondoskodni. Akkor vették eszükbe odafent, hogy a magyar protestáns egyházat, melynek 1849 óta minden szabadságát elkobozták volt, önkormányzati jogaiba helyezik vissza oly módon, hogy Bécsben kószitik el számára az önkormányzati rendszert. E fából készült vaskarika 1859. sepfc. l-jén jelent meg, mint császári nyilt parancs (pátens), mely „a két evang. egyház belső szervezetét, iskolai ós oktatási ügyeit Magyar-, Tót- és Horvátországban, a Szerbvajdaságban, Temesi bánságban és a katonai határőrvidéken" szabályozta. Ezen nyilt parancs 55. §-a értelmében szept. 2-án Thun vallásós közoktatási miniszter rendelete is megjelent s részletes utasítást adott, hogy a két evang. egyház ügyeinek kópviselóse és igazgatása ideiglenesen mikópen rendeztessék. A világosi katasztrófa óta néma türelemmel hallgató nemzet, feszült érdekeltséggel leste, hová dől ez az ügy, mely századok óta a nemzeti függetlenség kérdésével oly szoros kapcsolatban állott. Egyházunk pedig nem késett bebizonyítani azt, hogy a Bocskayak ós Bethlenek szelleme a késő utódokból sem veszett ki, ós kijelentette, hogy vérrel szerzett önkormányzati jogát nem cserélheti fel császári kegyelmi tónynyel, melyet amint adták, ugy el is vehetik. Élő emberek emlékezetében élnek még ama vészes napok eseményei, melyeket nem itt a helye most registrálni. — Félévi zaklatás után végre belátták Bécsben, hogy a tisztán egyházinak gondolt ügyvoltakópen nemzeti kérdés,melyet tovább erőltetni nem tanácsos, és 1860. május 15-én kelt császári kézirat a pátenst ugyan nem vonta vissza, de lehetségessé tette az egyház önálló rendezésót a jogfolytonosság alapján. Hamarább, mint bárki gondolta volna, rendbe jött ismét minden, még az ágost. hitv. egyház kebelében is, ahol pedig már a nyilt parancs alapján szervezett számos község, s ezekből alakult esperességek, sőt az ősi egyháztól elszakadt egyházkerület is létezett. A bölcs mérsékletnek segítve a politikai eseményekben beállott fordulat által sikerült a régi rendet mindenütt helyreállítani. Nagyon elősegítette a törvényes rend helyreállását az, hogy a válság idején bő alkalma nyilt a közönségnek felismerni azokat, kik tehetség ós akaraterő által a tömegből kiválva az ügyek vezetésére való hivatottságukat bemutathatták. A választások ennek folytán mindenütt csaknem egyhangulag történtek, ós az egyházi élet, mely a nyilvánosság megakasztatása miatt tíz óv óta majdnem egészen szünetelt volt, ismét megpezsdült. Az erejének tudatára ébredt mindkét felekezetbeli egyházban egyenlő lelkesedéssel, ha nem is egyforma sikerrel, megkezdődött ós folytattatik maiglan a megújhodás nagy munkája, mely, ha lassan is és nem egyenletesen, de mindenképen elébbre megy, egyetemessé tévén az útjában itt-ott található jót és megszüntetvén mind azt, mi a nyilvánosság verőfényót kerülve csak a szakadozottság szülte zughomályban tengethette árnyékóletét. A haladást tanusitó azon tényekkel szemben, melyeket elősorolni feladatunk, maga az a sokféle panasz, mely minden oldalról hallatszik, nem hogy