Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-05 / 18. szám

protestánsok vaskalaposságát ós szükkeblüségét, melynél fogva nem átallják izükkörü felekezeti érdekei- , ket fölibe helyezni a magyar nemzetiség érdekeinek. Aki az aprólékos politikai cselfogásokban örömét leli, el lesz ragadtatva a miniszterelnök mai beszédjétől, mely egy veszett ügynek nemcsak teljesen képes volt a többséget megnyerni, hanem még ezenfelül népszerűvé is tudta azt tenni. Tisza Kálmán beszédében kiemeli, s mint kétségbe nem is vonható tényt állítja elénk azt az absurdumot, hogy „a szent István napja Magyarországon csakugyan mint nemzeti ünnep tekintetik, igen hosszú idők, évtizedek, talán századok óta"; de másrészről hangsúlyozza, hogy a kormánynak esze ágában sincs egy felekezetet arra kötelezni, hogy egy más felekezet ünnepét megtartsa. A kormánynak az emiitett rendelet kibocsátásával szerinte célzata csak az volt, „hogy Szent István ünnepe megtartását ott, ahol ez kivántatik, az okon, mert az illető nem a magyar fajhoz tartozik azon az okon, mert az az ünnep csak a magyar faj ünnepe, megtagadni nem lehet". Ez Tisza beszédének quintessentiája. Föltéve, hogy az előre bejelentett „magyarázó" rendelet meg fog egyezni a miniszterelnök fennebbi magyarázatával : előre is konstatálhatjuk, hogy a magyarázat ahelyett, hogy a sérelmet orvosolná, még növeli azt. Hiszen, mi és -mindazok, akik a vallásszabadság elemi fogalmával tisztában vannak, épen azt tagadjuk és az ellen tiltakozunk hangunknak teljes erejéből, hogy bárkinek is jogában volna kívánni a lelkésztől, hogy az isteni tiszteletet tartson egy olyan napon, melyet saját vallásfelekezete ünnepnapnak mn

m ismer. De az Istenért — amellett, hogy minden jogos alapot nélkülöző, még ezenfelül mily gyakorlatiatlan is ama magyarázat. Váljon, ha gondolkodnak oda fenn a dolog felől, nem fogják-e belátni, hogy a hirhedt rendelet célzata mennyire távol áll a megvalósithatásnak még csak reményétől is ? Egy | idegen nemzetiségű lelkész például megtagadja a hatóságnak vagy a lakosságnak (mily ruganyos kifejezések !) ama „kívánságát", melyre őket a miniszter említett rendeletében feljogosítja. Szeretnénk már mo&t látni, hol van az az ember, aki a lelkészt a rendelet és annak magyarázata értelmében kényszerithetné az isteni tisztelet tartására, h egyszer a lelkész azt mondja, hogy ő nem azon okból tagadta meg az ünnep megtartását, mert az az ünnep csak a magyar faj ünnepe, hanem azon okból, mert azt' az ő felekezete nem ismeri mint ünnepet. A hivatalt rendelettel tehát legfölebb csak ;>zt érhetné el a kormány, hogy ezentúl a magyar fajt gyűlölő pap nem ezen gyűlöletét hozná fel a szent István ünnepe i megtartásának indokául, hanem gyűlöletét eltitkolva, j az utóbbi körülményt. A miniszterelnök ur felelete különben, — amit örvendetes tudomásul veszünk — a ház azon részét, mely az ügy horderejét nem az „Ellenőr" szemüvegén át nézi, nem elégítette ki. Szilágyi Dezső nem fogadta el helyesnek a belügyminiszter magyarázatát Molnár Alád á r pedig interpellátiót nyújtott be e tárgyban egy szép ós minden tekintetben alapos beszéd kíséretében, melyet alább — az interpellációval együtt kivonatosan közlünk. Molnár interpellátiójára annyival inkább szükség volt, mert Irányi — talán mert az ügy körül nem eléggé tájékozott — nem ugy formulázta a kérdést, amint kellett volna annak, aki a kormánytól világos feleletet akart nyerni. Majd ha a miniszter felelni fog Molnár interpellátiójára, s ha a „magyarázat" rendelet alakjában is megjelenik, a banl ünket oly közelről érdeklő ügyre még visszatérünk. Molnár beszéde és interpellátiója igy hangzik: A Szent István ünnepének megtartása tárgyában kibocsátott rendelet ellen, mely épugy megsérti hazai törvényeinket, mint az e törvényekben biztosított vallásszabadságot, kénytelen felszólalni Szóló nem eilenzi, hogy Szent István első magyar király névnapja nemzeti ünneppé tétessék. Belátja az ilyen nemzeti ünnepek nagyfontosságát, de az ilyen ünnepet csak törvény nyel vagy oly módon szabad és lehet behozni, amely a törvényekkel nem ellenkezik, mely a polgárok jogosult vallásos érzelmét és a törvényben biztosított vallásszabadságot nem sérti. (Helyeslés a balon.) Ezen rendelet pedig sérti fenáiló törvényeinket és sérti a törvényeinkben biztosított vallásszabadságot Az 1790/91. XXVI. törvénycikk 3. pontjában a protestánsokra nézve az mondatik, hogy vallásukkal ellenkező cselekvényre nem szabad őket erőltetni. Az L868. LII1. törvénycikk í9-ik §-a, amelyet ezen rendelet is említ, épen azt rendeli, hogy senki sem kötelezhető más felekezetbeliek egyházi üunepeinek megtartására vagy megünneplésére. Ámde a Szent István napja mind e mai napig jogilag és tényleg csak az egyik egyháznak egyházi ünnepe, még pedig egy oly egyházi ünnep, melynek megtartása, némely más hitfelekezet hitelveibe ütközik. — A kormány nemzeti ünnepet nem decretálhat. Es amint a kormány jogot formálhatna magának arra, hogy miniszteri rendelettel Szent István napját nemzeti ünneppé decretálja, épen ugy joga volna pl. Mária napját — aki régibb időkben egész Magyarországon, mint Magyarország védanyja tiszteltetett és tiszteltetik ma is az ország lakosságának töbksége által — nemzeti ünneppé emelni, amely ismét oly ünnep volna, mely más vallásfelekezetbeliek hitelveibe ütköznék. Azt mondja a miniszterelnök, hogy nem a kormány decretálta Szent István napját miniszteri rendelettel nemzeti ünneppé, hanem tette ezt az élet sok évtized, sőt évszázad előtt. Ez egészen uj históriai adat. A dolog történeti előzménye teljesen másképen áll. Ahányszor a cancellaria vagy a helytartótanács ez irányban kötelező rendeletet akart kibocsátani, a protestánsok mindannyiszor tiltakoztak ellene, és az ünnepet nem tartották meg. Hol van itt az usus, az életnek azon kifejlődése, amely az ünnepet, mint nemzeti ünnepet a joggyakorlat utján szentesitette ? Az élet nemcsak, hogy nem szentesitette, hanem a protestánsok minden ide vonatkozó kísérletet jogaikra, s az 1790-iki törvényre hivatkozva, visszautasítottak.