Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-05 / 18. szám

lönösen bőven — már t. i. a többi részekhez viszonyítva — a hazai evangelikus, református és unitárius egyházak történelméről, lekísérve ezt egészen a legújabb időkig, felemlítve a patentalis harcokat és az 1868-iki vallásügyi törvénycikket is. — A második szakasz után „Függelék" cím alatt rövid symbolica s egyházi statistika következik, mely rövid vázlatban előadja a különböző ker. felekezetek tanait, és a tanaik között levő főbb külömbségeket, és hogy mennyire megy mindegyik felekezetben az összes lelkek száma a föld kerekségén, mennyire hazánkban ; mely országokban, mely felekezet az uralkodó. Legvégül pedig egy kis táblázat a magyarhoni evangélikus, református és unitárius egyházkerületek, esperességek, anya- s leányegyházak, főbb tanintézetek s a lelkek számát mutatja. És ha a mondottakhoz még hozzá teszszük, hogy az egész mű tiszta, könnyű, világos nyelven van irva s hogy szerző könyvét nem az ág, hitvallású, hanem a protestáns iskolák számára, vagyis úgy irta, hogy a protestáns testvéregyházakkal szemben a felekezetiességnek legkisebb nyoma sem ismerhető fel, ezzel talán olvasóinkat a mű iránt kellőleg tájékoztuk és nem szükséges e mű irányában mindhárom prot. felekezet hitoktatóinak figyelmét különösebben felhívni. Reményijük is, hogy az első kiadást mihamarabb egy javitott fogja követni és erre való tekintetből kötelességünknek ismerjük szerzőt egynémely hibára figyelmeztetni. Mindjárt az első pontban ezt a kifejezést : Jézus zsidó szüléktől született, — egy népiskolai vallástani könyvben nem szívesen olvasom; továbbá Gellért püspököt nem „taszították a szikla tetőről a Dunába" (14. 1.) hanem a Gellérthegy hajlatán vagy alján vezető kocsiúton meggyilkolták; az sem felel meg egészen a valóságnak, hogy az Izlam hívei a keresztyéneket „minden áron kényszerítették, hogy az Izlamra térjenek (15. 1.) Az apostoli hitvallás keletkezési idejéről ily könyvecskében vagy ne szóljunk, vagy ha már felemlítjük, akkor annak mostani alakban való szerkesztetését nem lehet a » második század végére" tennünk. (18. 1.) A paulinusok vagy magyarán mondva, a Pálosok szerzete nem a reformátió után, hanem jóval az előtt és nem három milanói nemes, hanem egy magyar remete, illetőleg főpap által alapíttatott; a kegyes rend alapítója pedig nem Colosanti, hanem Calasanzai József. (43. 1.) Szegedi Kiss és Thúry Pál reformátoraink főműködésének színhelye nem Tolnamegye, hanem az utóbbié Borsod, az előbbié széles Magyarország. Egy kis tollhiba, midőn szerző az 57-ik lapon azt állítja, hogy a gályákra hurcolt papok közül „haza jönni egy sem tudott," holott öt sorral alább ő is felemlíti „a száműzetésből viszszatért" Fekete Istvánt. A sz. háromság tanára nézve az ágostai és helvét hitvallásban nincs külömbség, g a helv. hitvallás idézett pontjában (III. r. 2.) az nem foglaltatik, hogy „az Atya a Fiúnál és Szent Léleknél felsőbb méltóság" (78. 1.), tévedés az is, hogy a helvétiai hitvallást 1653-ban s hogy Myconius és társai szerkesztették volna (79. 1.) ; igen az első hitvallást, de mi nem erről, hanem 1 az 1556-iki hitvallásról neveztetünk Végül megjegyzem, hogy az unitárius egyház Jézust nem „oly embernek tartja" mint szerző a 79-ik lapon mondja, hanem olyannak, aki isteni rangra emeltetett. A nyelv, mint mondám, tiszta s magyaros, de két szó sérti fülemet a „nősödés" e helyett, hogy nősülés, és az „eltévelitett" embertár-i saink. (25. 1.) Adja Isten, hogy legyen alkalom ezeknek mihamarábbi kijavítására. F. J. BELFÖLD. A szent István ünnepére vonatkozó rendelet az országgyűlésen. • A képviselőház május 1-sején tartott ülésén a belügyminisztérium költségvetése vétetvén tárgyalás alá, Irányi Dániel két olyan kormányi intézkedésre nézve kért felvilágosítást a belügyminisztertől, melyek az egyházi köröket nagyon is érdeklik. Ezek egyike az, hogy a belügyminiszter a vallás és közoktatási miniszterrel egyetértőleg meghagyta a felekezetek lelkészeinek, hogy a rögtönbiráskodás elrendelését a templomi szószékről hirdessék ki. Eltekintve attól , hogy az egyházi szószék nem azon hely, hol statáriumot kellene kihirdetni, nézete szerint nem helyes, hogy a közigazgatási hatóságok a felekezetek belügyi dolgaiba beavatkozzanak. A másik törvényellenes rendelet az, melylyel a belügyminiszter szent István ünnepének egyházi inegülésót a különböző felekezetek lelkészeinek meghagyta. Nemzeti ünnepek dekretálása, pedig valószínűleg ez volt az idézett rendelet indoka, a törvényhozást illeti, ha a kormány ily ünnep megülését akarja létesíteni, a törvényhozás elé kell előterjesztést tennie; különben egyik vallásfelekezet ünnepének megülését a kormány más felekezeteknek nem parancsolhatja meg. Mindkét rendeletet a törvény és alkotmányosság szempontjából kifogás alá esó'nek tartja. Az Irányi által kívánt fölvilágosítást Tisza Kálmán miniszterelnök és belügyminiszter nyomban meg is adta ; de nincsen benne köszönet. A kérdés — szerintünk az — volt-e joga a kormánynak a lelkészekre ráparancsolni, hogy azok — ha a lakosság vagy a hatóság kívánja — kötelesek isteni tiszteletet tartani szent István ünnepén ? S Tisza Kálmán — mint ügyes debatter — épen erre a kérdésre nem ad feleletet; hanem ehelyett egy csomó hangzatos frázissal ós sophismával, hazafias sági kérdéssé varázsolja át a tisztán közjogi kérdést. A többség pedig az ügyes fogásnak felül, tapsol és — szinte halljuk — szidja a