Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-05 / 18. szám

gesen rendelkezünk több egyebek között, egyházunk alaki sorsa felett is. Ezeknek előrebocsátása után kezdjünk tehát hozzá a főt. egyházkerület bölcs elintézésére való ügyek tárgyalásához s legyen minden, amit végzendünk s teendünk, egy-egy ujabb bizonysága szilárd, — egyetemes erőnk mindinkábbi gyarapodását és szem elől sohasem veszthető — összetartásunknak! Mert, hogy erre is mennyire szükségünk van, mindenki könnyen be fogja látni, aki nem huny szemet a hazánkat annyi oldalról környező bonyodalmak előtt s át fogja csakhamar azt is érezni, hogy önmagunk s összes — ennek sympathiáiban teljesen osztozó — nemzetünk iránti kötelességünk hozza magával, miszerint bármely bekövetkezhető események is, erős phalánxszá tömörülve találják vallástársadalmunkat, a magyar nemzetiség e megfólemleni soha sem tudott őrségét s egyetemes államunk mindazokbani hű szövetségesét, melyek annak ereje, tekintélye s hatalma öregbítésére vannak irányozva. Legyünk s maradjunk mindig egyek hitben, hazafiságban s eként nyúljunk ma is foglalkozási likhoz, melyek folyama alatt a tisztelt közgyűlésnek jó indulatára legyen szabad számolhatnom ! Garzó Gyula ur nyilt levelére. Túl vagyok azon, hogy a szükség és használás reménye nélkül, szólani szeretnék. Egyházirodalmunk terén, olykor-olykor, figyelői kötelességet teljesítek. Ezt véltem teljesíteni, midőn a protestantizmus elvéből folyó s azzal összhangzásban lévő egyszerű kultusunknak, templomunk egyszerűségének Péterfi és Garzó urak által oly kemény areulütését láttam. Garzó barátom már megfizette a honoráriumot. Azt mondja nyilt levelében, melylyel csak a szóban forgó dolognál kellett volna maradnia : hogy nem lát többé torzképet protestáns kultusunkban; meg van elégedve egyszerűségünkkel, s melyet talán, már most, sikeresebben is tudna védelmezni ama római főpap ellenében. En ezen beismerésnek örvendek. De miután, Garzó barátom védekezésében, nemcsak azt mondja, hogy én gonoszúl használtam fel az ő ötletét, de oly dolgokat hoz fel, melyek túl vannak a védelem jogosultságának körén; szabad legyen neketo elmondanom a következőket, melyek által, ismét némi hasznot remélek cselekedni. Ötlet, kicsiség az egész, szó nélkül kellett volna hagynom, mint Garzó barátom szó nélkül hagyta, midőn engemet missionárius koromban, a veres öv viseléseért kárhoztattak s midőn iskolás gyermekek adták az agit, hogy engemet ötödfél, általam gyűjtött, szervezett egyház esperessé választott, ő ezt elhallgatta sat. Édes barátom ! ezen kárhoztatásokra, melyek közül az utóbbi minden alapot nélkülöz, rég megadtam a választ azoknak, akik ellenségeim voltak azért, hogy én a magyar prot. egyháznak egy szép missióját tiz esztendeig gyenge vállaimon hordoztam s lelkem, hitem egész erejével teljesítettem. Hát ez igen jól van igy. Hanem mégis, ha missionáriusságomból akart felhozni valamit az én barátom, kereste volna ki a Dr. Ballagi Mórhoz irott missiói levelekben, a kultus egyszerűségére s a ceremóniák eltávolítására vonatkozókat. Ami a Kozma-féle vitának eredményét illeti, hála Istennek, én megvagyok azzal elégedve. Az jó dolog volt, mert egymással atyafiságosan tisztába kell jönnünk, s minden ok nélkül, egymást nem gyanusitanunk. — Én a biblia egyes részeinek betűszerinti hitétől, mindég távol álltam; s habár a csodák lehetőségét az isteni mindenhatóság fogalmából kifolyólag elismertem, nyiltan kimondtam azon nézetemet, amit mindnyájan tuduuk, hogy a protestantismus, midőn a vallás egyedüli kútfejéül a Bibliát proklamálta, anuak egyes, a zsidó egyház szokásaival, .történelmével összekapcsolt vagy azt tevő részeit, a hit tárgyául a lelkekre épen erőszakolni nem kívánta. — A protestantizmus elve szerint próbálnunk, vizsgálnunk kell mindeneket, azonban ez nem azt teszi, hogy egyes részek vagy kifogások miatt, a biblia isteni hitelét kétségbe vonjuk, sa világ könynyelmü lelke előtt nevetségessé tegyük. Garzó barátom azon szavára „hamar itél, siet tévelyeg" annyit mondhatok, hogy az én cikkeimből aligha tudná ezt bebizonyítani. Különben ez a közönség ítélete alá tartozik. Én a hit, vallás és egyház körébe vágó dolgokat oly komolyaknak és szenteknek tekintem, hogy bűnnek tartom azok könnyelmű bírálatát, s azon félszeg kifogásokat, idétlen korcsszülöttekhez hasonló ötleteket, melyekkel a prot. keresztyénség egyedüli szent könyve, egyszerű temploma és kultusa bántalmaztatik. — Ami Hagenbachot s a debreceni szertartásos könyvnek a kultusra vonatkozó idézését illeti, erre nézve azt mondom, hogy a piotestantismus elve nekem minden Hagenbach és debreceni szertartásos könyvnél elébb való. Nagyon jól tudom, hogy a protestautismus intézményeire nézve, még nem érte el célját s hogy minden emberi mű tökéletlen ; de azt, hogy a protestáns kultust, melyet én egészen következetesnek állítok, más hitfelekezetek fényes, ha ugy tetszik, az érzékre ható kultusával szemben, szivnélkül valónak állítani, habár ötletben is, megengedhetőnek ismerjem : engedelmet kérek, de ezt nem tehetem. De zsinat jő, azért kell a vérző sebeket felemlíteni. Éd es barátom ! valóban elszomorodik lelkem, midőn látom, hogy annyian, még talán a templom tisztántartásának megállapítását is a zsinattól várják. Soha semmi zsinat nem fogja ezt megáilapítaui. Erre ügyelni a lelki-