Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-14 / 15. szám

esetben is, ha az állam ténylegesen kivenné vezetésűket kezükből. Mert — kérdem — nem a szükség kényszerű parancsszava vinné oda a lelkészkedő papságra, hogy minden keresztelt, esketett, eltemetett személyiségek neveit az utolsó lábig — számtartás végett — bejegyezze, valamint bejegyez egyháza történelmébe s annak jegyzőkönyveibe minden oly eseményt, minőkre az államnak szüksége egyáltalában nincs, s mely adatok mindamellett szorgosan gyűjtetnek az egyházi vezénylőfórfiak által. Nagy érdekkel s igazi benső lelki örömmel olvastam e lapok hasábjain dr. Ballagi Gézának a „hazai népmozgalom statistikája" körül, s kapcsolatosan az anyakönyvekről is elmondott tájékoztató, intő, útbaigazitó felszólalását, — közleményét, akárcsak az Ormányságiét ós Yigilét — minden pontjában aláirom; a hanyag ós könnyelmű adatgyűjtő és anyakönyvvezetők fölött megkívánnám suhogtatni a fegyelmezés csattogó ostorát. Hogy micélból óhajtanám azt rendszeres szigorral összegyűjtetni, különösen miféle közelről érdeklő egyházias célzattal, azt — mivel föladatom keretén kivül esik a jelen esetben — nem emlitem ; ámde annál több nyomatókkal hangsúlyozom véleményemet, miszerint én a lelkészeket az anyakönyvek legtermészetszerübb, legmeghittebb kezelőinek tartom ! Hivatalos kötelmeik természete hozza azt úgy ós nem máskép, hogy az anyakönyveket feltótlen megbízhatósággal merőben ők vezethetik. Egy keresztelésnek a rovatok közó való bejegyzése a templomban lefolyt szertartás komoly befolyása alatt, a keresztelósi szentség mindenekfölött való fontosságánál fogva, a jelenlevő kereszt szülék szóval, személyesen nyilvánított akarata, ez mind oly bizonyítók, mely a lelkészt akaratlanúl késztetik nem mint közönséges könyvbe, de mint Isten kedves választottai sorába szóló bevezetését a szülöttnek. Ily pietással végezzük a többi istentisztelettel szorosan egygyó fűzött cselekményeket, minő az esketés, temetós stb, stb. Ha a lelkész különleges állásánál fogva ily hü, ennyire kivételes vezetője az anyakönyveknek, — ha azokat vallásos kegyelete fonalán erkölcsi lelkülete, hivei egyenes érdekében kötelezve érzi magát esetről-esetre betudni: nem látom át okát, miért vegye ki az állam még a jövendő esélyeivel szemben is az anyakönyveket a már jelentékenyebb miveltsógíí, megbízhatóbb egyházi testület működési sphaerajából, s mórt bizná azt oly közegeire, minők pl. a jegyzők s egyéb alantas tisztviselők, kik erre nézve sem magasabb tanultsággal, sem annyi morális megbízhatósággal nem rendelkeznek. Az állam számára, valahányszor az szükség]i a kivonatozást, mindannyiszor csekély, gyakorta semmi dij mellett szorgalommal szolgáltatjuk ki az adatokat, oly aránytalan jutalmazás mellett, hogy valójában csak a kiállítással karöltve járó eszköz van megtérítve, de semmi más egyéb. Az anyakönyvek ily módozatú átszolgáltatása az államnak fillérjébe se kerül, s mibe jönne ha országszerte anyakönyvi hivatalokat állítana fel hasonló készültségü egyénekből? Ha eszerint az államnak mijébe se kerül az anyakönyvek ilyetén vezetése, némi részben jutalmaztassa kedvezőbben az áldozatkész egyeseket, s tapasztalandja, hogy a hanyagok is dijt kapván érte, mint nem ingyenes, hanem díjazott munkát, több gonddal állítják elő. Helyesen jegyeztetett meg, hogy a statistikai adatok gyűjtésével megbízottak nem járnak el elég lelkiismeretességgel, sem elég komolysággal etc; hogy több szakismerettel tehessék mindezt, ajánlatba hozatik Dr. Kőnek hasonnemű munkájának tanulmányozása. Hol szerves egyöntetűséggel vaunak berendezve a hivatalos teendők, ott az állam ós egyházi testületek sohasem tesznek le a magasabb értelemben vett ellenőrzésről. Köztudomású dolog, hogy a külföld nem egy államaiban mint rendes hivatalnokokkal határozottan vizsgát tétetnek azon törvény, szabályrendeletek s egyéb szükségelt ismeretek ágazataiból, melyek az illetők szakkörébe vágnak, s mikről, ha alapos tudomásuk nem volna a hivatalt betöltő személyiségeknek , egyenesen azon egyesek s velük a társadalom, az állam vallaná kárát; — mert mindent a theologiában akarni felölelni — képtelenség, a gyakorlati téren kellene érvényesíteni. Fájdalom ! ennek országa még oly távol van mitőlünk, hogy csupán a kegyes óhajok rendébe sorozható. Kívánja az állam gyakoribb eseteknél ott is az egész ember erejét igénybe venni, akarja a lelkészekből ügyes és forgatható statistákat előteremteni, ám akkor jutalmazza meg fáradozásaikat kellőképen, hogy nemcsak Kőnek, de másnak a müvére is teljék. Ekkor az állam föllépése igazolt; mig ez nem lesz — két urat nem szolgálunk.