Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-10 / 10. szám

vizsgálat végén — az ön iskolájával nem vagyok megelégedve, hiszen 4 éves iskolások még olvasni se tudnak itt. Valóban e hátrányát beismerem iskolámnak — felel a preorans — de tessék elhinni, hogy a vasárnapi prédikálás minden időmet igénybe veszi. Hogyan, — replikáz a körlelkész — hisz önnél is csak a 7-ik nap a vasárnap, mint nálam, hát annak a kis beszédnek Fördős dolgozataiból való elolvasása hogy venne annyi időt igénybe, hogy a tanításra semmi se jut ? — Hiszen ha annyi pénzem volna — védekezik a preoráns — hogy még prédikációkat is vehetnék, az volna csak jó, de arra nem jut, és kénytelen vagyok, azokat magam készíteni. Hogyan ? ön prédikációkat ir ? Nem egészen, csak átdolgozom. Hisz most mondja, hogy prédikációs könyvre nem jut pénze, mit dolgozik hát által ? Hát kérem alássan a tanítói egylet könyvtárából vettem ki Renan „Jézus életét" és Büchner „Erő és anyag" című munkáit, az s . . i plébános ur is adott egy pár kötet prédikációt, azokból készítem a vasárnapi beszédeket. . .. Elég-e ebből ennyi nyájas olvasó? Azt hiszem, eleget hallottál. Mit tegyünk? Mert hogy tenni kell — ha nem vagy egyházad és vallásod iránt teljesen közönyös — ezt be kell vallanod. Az én javaslatom ez: készíttessen az egyh. kerület egy kézi könyvet a tanítók és preoránsok számára. Minél előbb, annál jobb. Tartalmát képezze hétköznapi, vasárnapi imák és biblia-magyarázat. Ez utóbbit ugy vélném szerkesztetni, hogy az év minden űrnapjára lenne egy fejezet kiszabva, még pedig az ó-szövetségből a zsoltárok és próféták —• az újból az apostoli levelekből; azért ezeket, mert nehezebben érthetők, több magyarázatot igényelnek, mint a történelmi vagy evangéliumi rész és mert egyházunk hit tani alapját képezik. Lenne hát benne mintegy 60 fejezetre vagy részre szóló biblia-magyarázat. Ez lenne a preoránsok templomi kézi könyve, melyen kivül mást — hivatalvesztés terhe alatt — használniok nem lenne szabad ; de használnák a tanítók is a lelkész betegsége vagy akadályoztatása esetén. A filiákban tehát a vasárnap délelőtti isteni tisztelet ebből állna: Ének, ima, az azon vasárnapra kiszabott bibliai fejezet és azután az arra vonatkozó magyarázat felolvasása — bezáró ima és ének. Végezné pedig a preoráns és tanító mindezt az urasztala előtt, mert a kathedrábalépést a lelkészen kivül másnak soha semmi szín alatt meg nem engedném. Délután pedig csak imádság. Itt felelek már Csepeli Pál urnák is, ki nekem magyarázatot adott arról, mi vitte a ref. egyházat arra a szerencsétlen gondolatra, hogy a prédikálást fünek-fának megengedje. Ön édes Pálom a mellett plaidoyiroz, hogy a tanítók nagy ünnepek délutánjain végezhetnének, mert mi annyira kifáradunk a délelőtti funktiókban, hogyha még délután is készülnünk és fungálnunk kell, rövid idő alatt rúdra teritik bőrünket. Ha én ezt mind tudom tapasztalásból, mert mint fölebb megjegyeztem én „sog vágyom" s nem egyszer történt velem 14 évi papi pályám alatt, hogy a hármas innepen 6-ot szónokoltam. Hanem ennek nem az az orvossága szerintem, hogy a tanító végezzen, — ki mikor felveszi a textust, mit már 30 év óta szokott felvenni, az egész gyülekezet nevet, ásít s az ünnepi buzgóságnak vége, — hanem ez: hogy az ünnep délutáni prédikálást szüntessék meg, mert arra semmi szükség. Ha a testet tultömjük eledellel; használ-e az annak? Váljon azt a töméntelen beszédet, szellemi eledelt, képes-e a lélek feldolgozni, elsajátítani, mit délelőtt és délután hall? Nincs-e kimerítve az ünnep célja, fontossága, haszna, rendeltetése két- vagy épen háromnapi délelőtti szónoklattal ? Ha igen, mire való akkor a tanítónak délutáni -szereplése ? Ha pedig én e célokat délelőtti beszédemmel el nem értem, a tanitó beszéde elérendi? En azt hiszem, hogy ilyenkor nincs szükség több prédikátióra, ép azért nem több nap következik egymásután, mert csak igy képezhet ünnepi beszédünk sorozata egy összefüggő egészet, csak igy kerülhetők el az ismétlések, és ama sajnos visszásságok, midőn a tanitó csupa juxból épen azon beszédet mondta el délután, mit a papja délelőtt. Elég tehát ilyenkor egy imádság, és ezt már könnyen elvégezhetjük magunk is. Ha azonban valamely gyülekezet nagyon szerelmes volna tanítója szónoklatába, megengedhetőnek vélem, hogy a fölebb említett kézikönyvből, saját kántori székéből, egy az ünnepre vonatkozó részt felolvasson. Csak még — szerkesztő ur engedelmével — a papi ruhára kívánok reflektálni, mert ez is kathe dráink becsületére tartozik. A forradalom előtt, mint ezt idősb paptársaimtól tudom, — a ref. papságnak is borotvált arca volt és a templomban palástot és reverendát viselt. A forradalom után eldobtuk a reve-19*