Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-03 / 9. szám

nem egynemű dolgok, tehát össze sem hasonlíthatók, | hanem csak viszonyíthatok egymáshoz. De t a r t a 1 m i-1 a g, már azon oknál fogva is, mert bennök az ismeretnek mind tárgya, mind alanya ugyanazon egy, t. i. az emberi szellem, a viszony sokkal bensőbb és közvetlenebb, ' mint pl. természet és természettan között. Azután a val- ! lásban és bölcsészetben mind az ismerés tárgya (emberi szellem), mind az ismerés alanya (emberi szellem) fejlődésnek és pedig egymásra utalt fejlődésnek van alávetve. Végül ehhez járul még az is, hogy a vallás nem csupán bizonyos érzelmekben nyilvánuló életerő és életirány, hanem bizonyos képzeleteket is feltételez az Istenről, a mindenségről, az emberrel stb., mely képzetek minden időben a bölcseimi vizsgálódásnak is tárgyát képezték. Innen van, hogy a vallás és bölcsészet minden időben egymásra voltak utalva; innen, hogy a vallás lényegét és törvényeit nem csupán magából a közvetlen vallásos szellemből, hanem az e feletti bölcselkedésből is lehet és kell megismerni. Ebben van bölcseimi oka annak is, hogy Kovács a vallásbölcsészetet annyira bölcsészet-történeti alapra fekteti, hogy a vallásbölcsészet célját és feladatát a puszta történeti közlésben és megbirálásban megoldottnak tartja. Az első fejezet a görög bölcsészettel foglalkozik. Az ok, miért a keresztyénség előtti bölcsészeket felöleli, azoknak a ker. speculatiora való mély, tartós, széleskörű hatásában fekszik. A keresztyén dogmaképzést a János logoszától elkezdve le egészen a prot. dogmák megalkotásáig a görög bölcsészet dominálta. A felfogás, a jellemzés, a birálat, mit szerző a görög bölcsészetről ad, helyes, hű, igaz. Akárhány nagy philosophia históriában nem találni a görög bölcseimi szellem mivoltáról, fejlődéséről és hiányairól oly sikerült, világos és vonzó képet, mint ama negyven lapon, melyet szerző e tárgynak juttat. Tárgyalás módja itt is, mint az egész könyvben rendkivül ügyes. A rendszerek vezéreszméjét megtalálni, belső összefüggését kitüntetni, az előző rendszerben az újhoz vezető fonalat fölismerni, a vezérgondolatból a részeket genetice lefejteni, a hibás alapot, helytelen módszert, téves következtetést kimutatni, mindez szerzőnek ritka szerencsével sikerül. A második fejezetben az Őskeresztény bölcsészetet és a dogmaképzés menetét ismerteti. Philo hellenismusa, Pál vallásbölcsészete és felfogása a kereszténységről, a gnosticismus, a negyedik evangélium logoszelmélete: ezek az őskeresztény bölcsészet alaptypusai; a theologiai és christologiai, az anthropologiai és soteriologiai eszme- és zsinati harcok : ezek képezik a dogmaalkotás főbb fázisait. Az egész korszak alapeszméjévé a kereszténységnek speculativ felfogására való törekvést teszi. Ezt látja már Pálban, ki a vallásbölcsészetnek alapját veti meg, de még a közvetlen vallásosság tulnyomóságával; ezt a görög szellemű, főként az alexandriai egyházi atyáknál, de már a képzeletszerűnek túlságos előszeretetével. A zsinatok dogmaalkotásait általában elhibázóttaknak tartja; azért is, mert az alapul szolgáló bölcsészeti irányok dualistikusok voltak, azért is, mert az alapgondalatot képező speculativ igazságot (a logosz örökkévalóságát, végetlen istenségét) összezavarták egy tapasztalati ténynyel, Jézus történeti személyével. E miatt esett vissza a keresztyén dogma s a rajta nyugvó egész életgyakorlat az antik világ dualismusába. „Véges és végtelen, szellem és természet, Isten és ember, a véges lények törvényszerű életfejlődése és az isteni mindenhatóság nyilvánulása egymással szembeálló és egymást kizáró hatalmakká lettek. A teremtés Isten nelc egyszeri csudás ténye, mely akkor meg is szűnt, hogy most csak a fenntartásra szorítkozzék ; a kijelentés és ihletés gépies és csudás isteni tudtul adás, mely az emberi értelemre és lelkiismeretre nézve hozzáférhetlen titkokat közöl ; Krisztusban az isteni és emberi egysége valósággá lett ugyan, de csudás és örökre megfoghatatlan módon, és csak is ő benne, tehát nem az isteni és emberi lényegegységénél fogva szükségképen és mindnyájunkban ismétlődve; a kegyelem hatása reánk, a kiválasztás, megtérés, megigazulás, megszentelődés és az üdv mind rajtunk kivül végbemenő isteni aktusok, míg szellemi életünk más téren való nyilvánulása és fejlődése Istenen kivül véghez vitt emberi cselekvény. Eletünknek is egy része az Istené, más része a világé : vasárnap az Istené, a más hat nap a világé A templomban az Istennek szolgálunk, a munkában, tudományban, művészetben a világnak." Igy fejlődött a keresztyénség eredeti, monistikus világnézete, melyet Krisztus valláserkölcsi uton a maga istenfiui tudatában tényleg megvalósított és felmutatott, anyagot és szellemet, Istent és embert, kegyelmet és szabadságot, szentet és profánt merev ellentétbe helyező dualismussá. A harmadik fejezet a középkor bölcsészetét, a híres solastikát tárgyalja. A solastika keletkezése, főbb képviselői (Erigena, Anselm, Aquinói Tamás, Duns Scotus stb.), két főiránya (nominalismus és realismus) és egyoldalú intellectualismusa által provocált mystika : ezek a fejezetben ismertetett főbb kérdések. A solastikáról adott általános kép találó és jellemzetes. Elemezni és mérlegelni, megérteni és rendszerezni, mit a zsinatok és dogmákban meghatároztak : ez volt hivatása ; az analysis meg a synthesis s főként az alaki dialektika : ez volt fegyvere ; hogy a dogmát, mely eredetileg a ker. hit kifejezése volt, a hit tárgyává tette : ez volt alaptévedése ; hogy az igazságot az egyház végzéseiben csalhatatlanul birni vélte s e merev tekintély-elvvel minden szabad vizsgálódást teljesen megbénított : ez volt végzetes hibája; s hogy a vallást és keresztyénséget egyoldalulag az értelmi helyesnézetüségbe helyezte : ez az igazi vallásosságot megzsibbasztó elve. E miatt kellett szükségképen a mystikának eléállani. A mystika tulajdonképen a solastika ellentéte, az értelem által elnyomott, a theologia által megzsibbasztott vallás szüleménye. „Deus sentitur, non exprimitur" — ez főelve. Egyes árnyalatait, a psychologiai vagy re| ceptio és a pantheiatikus vagy intuitio mystikát híven 18