Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-03 / 9. szám

sat. Ezután erkölcsi szabályok, bibliaismertetés, agenda, zsidó régiségtan egészítik ki a tantervet ; tehát : bibliatörténet, erkölcsi szabályok, káté, bibliaismertetés, ének (pedig mennyi?!), egyháztörténet, agenda, zsidó régiségtan szolgáltatja a népiskola vallástananyagát, összesen nyolc tantárgy. Ezek azon vallási tantárgyak, melyeknek tudása egy elemi iskolás növendéktől váratik. De megkívántatik még az is, hogy a tanitó is a tananyag teljes birtokában legyen, s a mi fő : el is tanitsa, elmagyarázza, a növendék pedig értse. Egyszerű dolog ! — gondolják a népnevelés szekerének kormányozói. Aki azonban lelkiismeretesen áttekinti a vallás tananyagát, s arányba állítja annak mennyiségét a többi tantárgyak eltaníttatása mellett a reá fordítható idővel ; a ki rá gondol a tanulók szellemi fejletlenségére ; aki elgondolja, hogy a tanitó mindennap, néha-néha kétszer is köteles templomlátogató, néha-néha temetgető, néha-néha családatya, utoljára pedig hébe-hóba emberré is kénytelen lenni: az befogja látni, hogy ilyen kívánalmaknak megfelelő sikert arató tanitó alig van ; a szép cél — „buzgó és felvilágosult keresztyének képzése" — cél marad. Vagy ha van ilyen kétsorfoggal született csodatanitó, ki szerencsésen keresztül vitte a tantervet, képezett buzgó, felvilágosult keresztyéneket, az azután tanitó ám ! Koszorút neki ! ! Azonban félre ne értessem. Ne úgy tessék felőlem gondolkozni, hogy én az iskolát vallás nélkül akarom hagyni. Nem ! A vallásra nagy szükségünk van. Az vezérel bennünket Istenhez. Az emberiség céljára, a boldogságig is ez munkál közre parancsolataival, Ígéreteivel. Ha az iskolából eltávolitanók a vallást, akkor az megszűnne lélekuemesitő intézet lenni. A vallást a népiskolában tanítani kell. A vallást tanítani kell, de úgy, hogy azért a mai kor kívánta más tudnivalók háttéíbe ne szoruljanak, vagyis : a népiskolai vallástantárgyak kiszabásakor tekintet legyen arra, hogy csak a mulhatlanul szükségesek vétessenek fel, s a mennyiség meghatározása s felosztásakor tekintet legyen a másféle tantárgyakra fordítandó időre, hogy egyikféle tudomány ne a másik árán szereztessék meg, nehogy oly eredményre jussunk, mint br. de Manx viaskodó farkasai, melyek tökéletesen felfalták egymást. PERE-TAKÁCSI-I GYÖRGY MIKLÓS, mocsai főtanitó. Gymnasiumi philosophiánk(Vége.) Ideje azonban, hogy a gymnasiumi philosophia irányáról szóljunk. Mennyiben a bölcsészet gymnasiutnainkon nem mint »tulaj donképi szak/ hanem asak is mint annak propedeutikája izelintőül, de mindenesetre mint olyan fontos tantárgy adatik elő és taníttatik, mely egyrészről hatalmas eszköz a nevelés kezében a növendék lelki tehetségeinek fejlesztésére, másrészről a jellem .és akaraterő ébresztése s teljes mérvbeni kijegecedésére; annyiban a gymnasiumi propedeutika - philosophia tanitási s előadási iránya sem leliet más, mint határozottan valláserkölcsi. Mintha hallanám mélységes tudományuk s megmérhetetlen ismereteik imposans nagyságában elbízott modern philosophusaink bősz felkiáltását: „mi köze van a bölcsészetnek a vallással ? hiszen ez egészen ellentétes, egymást fölelemző, kizáró két divergens dolog". No, mi ugyan tiszteljük philosophiájukat, de nem kérünk belőle, s egyátalában nem volnánk haj'andók reájok bízni az ifjúság neveltetését. Hogy azonban félre ne értessünk, sietünk kijelenteni, miszerint mi a vallási irány alatt, egyátalában nem értjük a positiv irányt, melyről már | Cicero megírta, hogy : ^quae commenta humana delebit I dies" ; midőn azonban egyrészről álláspontunk igazolása s tisztázása végett ezeket egész határozottsággal kijelentjük, ugy másrészről tudjuk, még pedig tapasztalásból azt is, hogy van bölcsészet, mely tagadja az öntudatos végtelenséget, azaz Istent, mint minden dolgok végokát. Pedig hát valamint kívülünk van, váljon nincs-e ép ugy bennünk is egy végtelenség ? Váljon e két végtelenség ; közül (si fas est de magnis ita fari ?) nem áll-e egyik a másik felett? Váljon a második végtelenség nincs-e, úgyszólván, alávetve az elsőnek ? váljon ez nem tükre, visszfénye, visszhangja-e ? Bir-e értelemmel e második végtelenség, gondolkozik-e, akar-e, szeret-e ? Ha mindkét végtelenség bir értelemmel, akkor mindegyikben van egy akarattal biró elem és van egy é n, a felső végtelenségben épen ugy, mint van egy é n az alsóban. Az alsó é n a lélek, a felső én az Isten ! E végtelennek, mint absolutnak, mi emberek vagyunk re'ativjai. Bizonyára e mély meggyőződés mondatta a nagy apostollal ama még mélyebb jelentőségű szavakat: „Tov yc<Q VML \ yevög €úU€vC

Í

) miket a római bölcs erkölesbiró így fejez ki: „est Deus in nobis, agitante calescimus illo !4 Mindez okoskodásra azonban azt feleli a bölcsészet ama neme, mely a végtelenséget tagadja : „minden alapot nélkülöző fictio, és merő önátnitás az egész !" Lám, lám, mily j apodictice mondják ők ezt elbizakodottságukban ! De hát van egy orvostanilag osztályozott bölcsészet is, mely a napot tagadja. E bölcsészet nave a vakság. A vakok ügyességei közé tartozik, hogy az igazság forrásául állítanak fel egy érzéket, melylyel nem bírnak. Legkülönösebb azon fennhéjázó, fellengző és szánakozó modor, melyet e tapogatódzó bölcsészet követ, azon bölcsészet irányában, mely látja az Istent! Mert hát a költővel is „léte világít, mint az égő nap, de szemünk bele nem tekinthet." Mintha egy vakondot hallana az ember kiáltani : sajnálom a szegényeket, akik azt hiszik, hogy létezik nap ! Tudjuk, hogy vannak nagynevű és hatalmas istentagadók. Eze':, akiket önhatalmuk visszavezet az igazsághoz, tulajdonképen nem is egészen bizonyosak benne, váljon istentagadók-e csakugyan, náluk csak az értelmezés forog kétségben: s habár nem is hisznek Isten-