Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-24 / 8. szám

bolond ember? Könnyű a papnak sok könyveiből összeszedegetni prédikációját; de lássák én saját fejemből irtain, mert nekem nincsenek prédikációs könyveim. Mégis a papoké az elsőség ós a tisztelet. Nem tudom, ha odaállitauák ő kigyelmüket a rektor helyére, tudnának-e helyettünk énekelni, meg aztán búcsúztatókat irni ? Bizony felfordult világot élünk! Mi el tudjuk végezni, nemcsak a magunk dolgát, hanem a papét is, és mégis mi húzzuk a rövidebbet sat." Mindezeket pedig ón , megállva az ajtó előtt, a konyhában hallgattam. Mintha a villám csapott volna reám! Midőn pedig benyitottam a szobába: a rektori hiúság kultuszára egybesereglett gyülekezet is, ilyenformán látszott érezni magát. E mély erkölcsi sülyedésről tanúskodó, s a prot. szószék alakjában megrendítő setét képhez, azt hiszem, nem szükséges bővebb magyarázat. Hátha a pap hosszadalmasan betegeskedik, s nem képes szolgálni, mit teszünk akkor ? Kisegítik a szomszéd papok, oly formán, hogy átmennek, midőn saját templomukban elvégezték az isteni tiszteletet. A paptól is telik talán annyi, mint egy legátustól, ki, van eset, hogy egy nap, főkép Baranyában, négyet is prédikál. Utolsó esetben pedig, van káplán minden egyházmegyében, ki örömmel helyettesíti a beteg papot. Ez nagyon helyes — nemde mondod, tisztelt olvasó — de a nép, a nép ? Miként fog ez megbarátkozni, egy oly helyettesítő istenitisztelettel, melyben a kántor csak bibliát olvas ? Nagyon könnyen, mihelyt értesülend a felől, hogy épen szent vallásunk méltóságát fentartandó rendelte ezt igy a hatóság, illetőleg zsinat. Nemcsak a legáció tehát — mint az ev. prot. ap szerkesztője különben igen helyesen indítványozza ezt — de a prot. szószékre 1 é p h e t é s illetékességének kérdését is, erős kritika alá kell vetnünk, s oda hatnunk minden erőnkből, hogy ne a visszaélések felett megbotránkozott gyülekezetek egyháztanácsának jegyzőkönyvei (egy példány éppen- előttem fekszik!) tegyenek óvást a visszás helyzettel szemben, de tegyen maga az egyházi hatóság, illetőleg zsinat, gyorsan — mig nem késő. JULIUS. TÁRCA. Böngészet. A „Prot. Egyh. és lsk. Lap"-okból. Ki prédikáljon? Az Ormányságból e cim alatt jelent meg közelébb egy cikk, s ez nagyon bölcs beszéd az Ormányságból. Érvelése izmos, dialektiktája erős, és — kalapácsa súlyos. Bizony nem szeretnék Ormánysági ur ormánya alá kerülni, nagyon apróra össze tudja szorongatni, ropogtatni az ember-félét is. Példa rá M. S. ur. Ugy látszik azonban, hogy Ormánysági ur a most különben is zavaros Dráva vizét megunván, nagyot húzott a — Lethéből, s pompásan elfeledte nemcsak megcáfolni, de egy árva betűvel is érinteni azt az igen nyomatékos okot, a mely református egyházunkat arra a szerencsétlen gondolatra indította, hogy az igehirdetést legátusoknak és rektoroknak is megengedje. Becses engedelmével bátor leszek emlékezetébe hozni. Az ok ím ez: fizikai lehetetlenség az, hogy a népesebb egyház lelkésze egymaga végezze az ünnepi szolgálatokat, önmegrontása nélkül. Ha minden gyülekezet két, háromszáz lélekből állana, mint Kákics, Okorág és a többi; ha mind ezen kis gyülekezetekben oly kicsinyke templomok volnának, hogy azokban a közönséges társalgás hangján elprédikálgathatna a lelkész : még igy is fáradságos lenne, főkép hajlott korú emberre nézve, négyszer, néha hatszor papolni egymásután. Úgyde, egyházaink többsége ötszáz, ezer és másfélezer lelket számlál. Templomaink, alig egy pár kivétellel, a jó akustika figyelembevétele nélkül vannak építve. E templomok, sátoros ünnepek alkalmával, midőn a nép kivétel nélkül mindenütt tömegesen látogatja az Isten házát, még süketebbek. E helyeken és esetekben kénytelen a lelkész haugjának teljes terjedelmét igénybe venni, hogy megfeleljen annak a célnak, melyért felállott kathedrájába, t. i. hogy magát megértesse. Tanitó káplánnak az ily közép egyházakban hire sincs A lelkész sem tarthat segédet, mert szűkre szabott fizetéséből nem is telnék, de meg nincsen is segítségre szüksége, legalább még most az ünnepeken kívül. Nézzük már most, hogy Ormánysági ur szerént mi teendő vár az ily egyházak lelkészeire, sátoros ünnepek alkalmával — mert arról van szó, hogy prédikáljon-e a legátus, rektor. —• Első ünnep délelőttjén prédikál először. Lej övén a szószékből, annyi ideje van csak a pihenésre, mig a gyülekezet egy pár verset elénekel. Ekkor az urasztalhoz áll. Itteni beszéde jóval rövidebb ugyan, mint volt a kathedrai, de fáradt mellnek az is untig elég, annyival inkább, mert némely templomban nehezebb beszélni az urasztalnál, mint a kathedrában. Mikor kijő a templomból, s egy pár betegtől haza tér, meglehetősen el van fáradva. Van ugyan ekkor körülbelől egy órai pihenési ideje; de im, újra harangoztatni kell, a nép ismét sere-15*