Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-24 / 8. szám

gestől jő, el tehát az édesen pihentető családi körből — rekapitulálgatni! Midőn a délutáni ist. tiszteletet is elvégezte, hidd el tisztelt olvasóm, hogy törődöttebbnek érezi magát, mint a ki egéaz nap kapált, mert bár dolgában az oroszláni rész a testi erőnek jutott, de ő nála j dolgozott az ész is, dolgozott a sziv is, hogy értelmet , világosítson, szivet hódítson. — Nagyon utolsó koldusa az a nagy világnak, a ki első ünnep délutánján sem tud sorsához illő egy pár jó órát csinálni magának, s ime, a lelkésznek alig vagy épen nem lehet. Holnap ismét ünnep, készülni kell. Holnap ismét tömegesen lesz együtt a gyülekezet. Ilyenkor bővebb alkalom van a vallásos buzgóság ébresztésére, — kétségkívül nagyobb ! gonddal kell tehát készülni, mint közönséges vasárnapokra, hogy a templomkerülő, de az e napokban megjelenő közönyösök is kedvet kapjanak az Isten háza gyakoribb látogatására. El is készül, — s miután a második ünnep délelőttjén prédikált harmadszor, és ugyan akkor még az urasztalnál is szolgált, délután pedig negyedszer ; hazatérte utáu elsőben nem ezt mondja feleségének : hozz egy pohár bort kedvesem, hadd igyam egyet az ünnepi szolgálatok szerencsés elvégezésének j örömére, hanem ezt: holnap lesz a napja, hogy bemegyek a városba, s biztosítok számotokra ezer forintot, mert ily túlfeszített munkát, ily megerőtetést embertől származott tüdő sokáig ki nem bírhat. S valóban, az a | koronként hallható száraz köhintés, az a mellcsontot j érzéketlenné tett zsibbadtság, az az ágyék táján érezhető tompa fájás kétsége-sé teszik, ha vajon ki lehet-e heverni ezt a négyszeri papolást a következő vasárnapig ? Hát mikor hármas ünnep van, s hatszor kell papolni ; vagy mikor prédikációs halott támad közvetlen ünnep előtt, vagy után; vagy mikor a lelkész nem beteg, csak beteges, s a szolgálat elől nem menekülhet; hol van az a robustus férfi, ki a napokig tartó testi lelki erőfeszítés után meg ne rogynék, mint a töredezett szalmaszál ? A ki hajlott korában, például 40 éven tul, nem próbált egy népesebb egyház templomában két nap alatt négyszer prédikálni, kétszer urvacsorát szolgáltatni: ám tegyen kísérletet, — s én százat teszek egyre, hogy a fentebb emiitett beteges jelenségek közül vagy egyiket, vagy másikat, vagy mind a hármat érezni fogja. — Nagyon jól tudták tehát bölcs atyáink, hogy mit cselekesznek, midőn a legationális intézményt, a tanítókra nézve pedig az úgynevezett canonica órákat elrendelték. S mind addig, valamíg az iinnepdélutáni prédikálás törvény által el nem töröltetik — mert eszebiró ember nem állithatja komolyan azt, hogy népünk önkényt elengedje az ünnepdélutáni prédikációt, s egy imával megelégedjék —• mindaddig mondom, a legátusok, vagy a hová ilyenek nem járnak, a tanítók kathedrai segédkezését nem nélkülözhetik a lelkészek. —- Hogy e sorok írója nem pro domo sua beszél, elhihető abból, mert azon egyházban, melyben lakik, ember emlékezete óta nem fordult meg legátus. Erős reménye van azonban, hogy ha Szoboszlai D. Sándor ur még egyszer felszólal a legátus ellen, minden egyház kedvet kap a legátustartásra, Óbuda. Tisztelendő Mészáros Sámuel urnák. — Jóravaló törekedéseiért, szelíd hangjáért, becsületes jelleméért fogadja sympathiám kifejezését. Ha majd a kis dolgot nem fogja nagy szavakban előadni, — ha majd az egyszerűséget nem fogja oly cikornya-stylusban feltálalni, hogy a szóáradás híg levéből csak fáradsággal lehet a valódi tényállás gölődinjeit kihalászni: majd akkor, hirlapi közléseiért is elismerésben részesítem De lássa édes jó uram, azért hogy ön Sámuel, bizony nem próféta, — azért hogy Mészáros, a toll nem válik kezében taglóvá, bármennyire akarná is magával elhitetni. Vizben nőtt libatoll az, nagyon észre lehet venni . . . — Végül bátorkodom megjegyezni, s ezzel legyen befejezve nyájas beszélgetésem , hogy visszavonhatlanul fenntartom azon előbb kifejezett állításomat, hogy valamint senkit a kerek ég alatt, úgy a különben tiszteletre méltó óbudai egyháztanácsot sem lehet fennköltlelküséggel vádolni azért, mert szerződésbeli kötelezettséget teljesít. CSEPELI PÁL. KÖNYVISMERTETÉS. Máté evangéliumának magyarázata. Irta Rácz Károly a m. gyoroki ref. egyház lelkész-tanitója. Sárospatak 1877. 170 lap. Szerző' sajátja, — ára 1 frt 25 kr. A theologiai irodalom azon ága, melyet az öreg Szikszai „Biblia Szövétnekével" művelni, illetőleg megalapítani célba vett, időnkint talál oly egyéniségekre, kik nagy előszeretettel munkálnak a biblia népszerűsítése s megkedveltetése érdekében. S ily szempontból őszinte örömmel üdvözölhetjük Rácz Károly urat, mint a „Máté evangéliumának magyarázata" szerzőjét. Midőn azonban művét felvettük s figyelmes átolvasás után reflectáltunk azokra, mik az imént említett Szikszay „Biblia-szövétneke" s az Incze- és Herepei G.-féle Wohlfarth magyarázatát jellemzik; lehetetlen volt fel nem tenni magunk előtt a kérdést: váljon szerző, midőn „tenni akart a Krisztus ügyéért s ennek a földön diadalra jutása érdekében," — öntudatosan választotta-e azon magyarázati módszert, melyet a Kohlbrügge iskolájához tartozó néhai Wichelhausnak, sajátlag pedig Böhl bécsi hittanártól használatba vett Kohlbrügge kéziratoknak tulajdonít ? hogy tulaj donképen szószéki használat vagy exqgeticai cél lebegett-e szeme előtt ? hogy iskolai kézikönyvet vagy prédikátorok kezébe szánt tárházat akart-e nyújtani ? — nem világosít fel bennünket. E sorok írója felfogása szerint, kinek célja inkább ismertetést s rövid eszmefuttatást, mint kritikát irni, szerző magyarázatában a legelső tévedés azon határozatlanságban rejlik, hogy magyarázata mint exegeticai kézikönyv vagy kathedrai magyarázat, szűk keretben mozog