Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-25 / 47. szám

legtágasb értelmében — sőt még egy indítványt is csatoltam cikkemhez, hogy mi módon lehetne népművelőkről gondoskodni. Ezek a népművelők nem csak az egyházi elemet, hanem egyszersmind és főképen a világi elemet művelik, a világi elemben terjesztik a protestantismusnak eszméit, a vallási és politikai szabadság elveit. Ha figyelemmel olvasta cikkemet, kivehette abból, hogy én épen abban látom a jogakadémia káros voltát, mert megakadályoz bennünket oly eselekvényekben, melyek által a protestáns szellemet valóban terjeszthetnénk. És most legyen szabad még hozzá tennem, sohase volt nagyobb szükség reá, hogy igazán talpra álljunk, mi protestánsok, mint most, midőn nem csak délnyugatról, hanem egyszersmind északkeletről is fenyeget bennünket a babonával párosult orthodoíc sötétség és absolutismus. Ha valamikor, ugy most kell gondolkodnunk a felett, hogyan fegyverkezzünk a hatalmas támadó fél ellen; ha valamikor, ugy épen most nem kellene ilynemű véleményeket — bárkitől származzanak is azok — egyszerűen elitélni, rosz indulatúaknak nyilvánítani s félremagyarázások alapján gyerekeseknek, nevetségeseknek tartani. Még egy állítást tulajdonit nekem a cikkíró, melyet én sohase mondtam és sohase fogok mondani. Cikkemben mintegy ellenvetésül hoztam fel azt, hogy nekünk szaktudósokra nincs szükségünk. Igen, azt mondám, ne igyekezzünk oly szakokat előbbre vinni, melyeknek mivelése nem a mi hivatásunk. Azt értettem alatta, ne kutassuk mi azt például, kik voltak a pelasgok, kiktől származnak a dryopi építmények, mit jelent tulaj donképen /Ultr/a-ban a reduplicatió, milyen nyelvük volt a keltáknak, mi célra szolgált a tholos ? stb. ; hagyjuk a kutatást ezeken a téreken más népeknek, kiknek több tehetségük s talán több képességük is van hozzá, mi pedig tőlök tanuljuk meg az ő kutatásaik eredményeit. Ezzel talán nincs kimondva az, hogy a régi classicus miveltséget nem szükséges ismernünk, sőt ellenkezőleg én azt hiszem, nem csak hogy soká lesz — O. Végh Dániel vélemenye szerint — mig nemzeti műveltségűnk Perikies népének ismeretét feleslegessé teszi, de sohase lesz felesleges, soha se nélkülözhetjük azt ; mert a miveltség minden mozzanatának gyökerei az ókorban ágaznak el. Hogy mondhatja tehát collega azt, hogy én „classicai műveltség alapján nyugvó, általános, önálló nemzeti művelődésről nem is álmodom, még csak mint ideális célról sem holott világosan van mondva cikkemben, miszerint ezen szakokban is alapos szakképzett tanárokra van szükség? íme mi módon keres ő cikkemből olyan tételeket, melyeknél fogva állításaimat nevetségessé tegye, hogyan keres vádakat, hogy cikkemnek rosz indulatot tulajdonítson. De én a mondottaknál fogva ezen vádakat, miszerint véleményemmel egyes-egyedül állok, miszerint én a jogakadémia felállítását célzó törekvést hiúságnak neveztem, a protestáns szabad szellem terjesztésének s a világi elem nevelésének szükségét figyelembe nem vettem, s a classicai műveltség ismeretét szükségtelennek tartom, e vádakat alaptalanoknak nyilvánítom, el nem fogadom, határozottan visszautasítom. A mi már magukat az elvi kérdéseket illeti, azt hiszem magára az ügyre nézve üdvösebb lesz, ha véleményemnek s az ellenvéleménynek méltatását egyszerűen az elfogulatlan olvasó ítéletére bizom. Sokkal inkább tisztelem magát az ügyet, tisztelem a jogakadémia felállítását célzó törekvést, habár nem vagyok vele egy véleményen, tisztelem mert arról meg vagyok győződve, hogy e törekvés szemei előtt ugyanazon magas és nemes cél lebeg, mely felé én más utat, szerény véleményem szerint több sikerrel biztatót javasoltam; hogy sem azt arra a térre vinni akarhatnám, melyre O. Végh Dániel collega állt. Mennyi méregbe mártja tollát, mily keserű gúnynyal tárgyalja cikkemet, mennyi rosz indulatot olvas ki abból gondolataimnak elferdítése, sophistikus félremagyarázása s alaptalan ráfogások folytán. Pedig, ha nem a collega személye, de maga a tárgy iránti kíméletből lehetett volna még akkor is, ha állításai egytől-egyig rendithetlen alapon állanának, más, a nevelési tekinteteknek megfelelőbb fegyvereket választani. De ha collegámnak tetszésére van ez a hang, ha azt hiszi, hogy igy lehet és kell építeni, ha meg van győződve, hogy ilyen támadással az ügyet népszerűvé teszi, intézetünk jó hirét emeli, önmagunkat a világ előtt vonzó világításban jellemez, nekem nincs kifogásom ellene, mert nem akarhatom sem őt, sem mást, egyéni szabadságában sérteni. Hogy célszerű lesz e protestáns és helyi tekintetekből a jogakadémia felállítása, elérjük-e vele azt a célt, mely felé törekedni vélemény kölönbség nélkül mindnyájan szükségesnek tartjuk : vagy uj terheket rakunk ez intézettel collegiumunknak amúgy is görnyedező vállaira ; azt ítélje meg a jövő. Adja Isten, hogy be ne teljesedjék az, mitől félek, hogy t. i. a jogakadémia nem fog támaszunkra szolgálni, de bilincs lesz, mely bennünket a haladásban gátol. Adja Isten, hogy a jogakadémia valóban hasznos szolgálatokat tegyen vidékünkben a politikai s lelkiismereti szabadság, függetlenség terjesztésében, én csak hódoló tisztelettel viseltethetem majd oly intézet iránt, mely által az a cél lesz elérve, melynek elérésére más eszközt indítványba hozni bátorkodtam. SAS JÁNOS. A sályii ref. egyház örömnapja. Október 28-án szatmáregyházmegyei Sályi református anyaegyházközségben nevezetes egyházi ünnepély történt. Az egyház 1835-ben önerővel építeni kezdett, a negyvenes években jelenlegi magasságára felvitt, s azóta elhagyva, sőt romladozó félben levő nagyszabású góth tornyára, az ötvenes években ideiglenesen tett deszka tető lerothadván, újonnan állandó góthízlésű tetőzet állíttatott: s egyházunk jelvényei a díszes gömb és csillag e napon tétettek arra fel, a vidékről is ez alkalomból összeser e