Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-10-14 / 41. szám

Czeldernek a csodákról irt cikkeit s Szász Gerőnek „a titkok szükségét a vallásban" tárgyazó beszédét példakép érintém S most itt a helye, hogy mérlegelje az olvasó is, liogy esp. bizottságunk módosítása s kihagyása tulajdoniépen mit és mennyit mond ? Az én nézetem szerint elsőben is annyit, a mennyit én, csakhogy világosabban s műszavakkal fejezte ki azt, a mit én is céloztam kifejezni, de a mi az általam használt szavakban s szófüzésben gyarlón ütött ki; másodszor majdnem többet is mond, mint én, midőn bátor volt a modernizálás kifejezését használni s végre nem sokkal kevesebbet mond nálamnál abban, midőn a dogmai fogalom változatlanságát hangsúlyozta. Mind ebből kétségtelenül világos azonban, hogy én is, a bizottság is óhajt valamit, óhajtja a javítást, reformot s óhajtja azért, mert rothadást észlel Dániában. Én az élet-tapasztalatok által taníttatva irtam azt, a mit megirtam. Eszmélni kezdő koromban s ifjúságom idején saját füleimmel hallottam, a mire céloztam. A tanitói, tanári s papi pályámon felette sok alkalmam volt megfordulni oly körökben, a melyekben a vallás tárgyai jöttek szóba. Hiven emlékszem a nyilatkozatokra, a támadásokra, melyeket egyházunk saját fiai intéztek, ennek némely elavult s testi jelentésű szavakba foglalt tanai ellen Megdöbbentem, mikor láttam, hogy tisztes férfiak elménckedés, élcelés tárgyává teszik a szent dolgokat gyarló kifejefcések miatt. Pirultam, mikor később védelemre kelve, a szavak mezetlen értelmére voltam utasitva, mint a melyekben a támadók szerint képtelenségek rejlenek. Hiába való volt a magyarázat, a felelet az volt: így van megírva, mért nem változtattok rajtok helyes értelemben. miért hangoztatjátok itt-ott predikatiótokban is stb. Meg is fogadtam, hogy minden kínálkozó alkalmat és tért meg fogok ragadni a félreértések eloszlatására. És mert az egyház iránti hidegség és közöny forrásának épen az ily dolgokat tapasztaltam, nem szűnöm hirdetni a javitás szükségét. Ez elhatározásom mellett azonban halálra szomorodott vallásom szentségének megőrzéséért, de egyszersmind tiszta fénybe helyezéséért hevülő lelkem, midőn látnom kelle támadni a harcot, mely az előretörekvés megakadályozása tekintetéből „nihilismus! rombolás!" harci riadó szavakkal lett az egyház dicstelenitésére szítva. S itt nem azon tisztességes fegyverekkel küzdő s a mérséklet határai közt mozgó ügybarátokat értem, kik tartózkodva, lassan, vigyázva akarnak haladni, hanem azokat, a kiknek szájában a hitvédelem szava csak pengő érc és csengő cimbalom, undokság és piszok s a kikről megvagyok győződve, hogy nem az ügyszeretet őszinte, tiszta buzgalma ragadja, hanem csak a hősködés, a szerepelhetnémség vágya, vagy pedig elmebeli korlátoltság, de mindenesetre hitetlenséggel karöltve járó vad indulat s a kik nem is tudják mit cselekesznek s hasonlók a „Neue Evang. Kirchenzeitung" ama cikkírójához, a ki f. é. jul. 7. és 27-ik zámban „Der Ernát unserer kirchlichen Lage" éktelenül s azt kiabálja : „wenn es erlaubt ist in einer und der selben Kirche Gott zu bekennen, der Wunder thut und — diesen Gott zu leugntm ; Christum zu bekennen, der von Hiúiméi gekommen, von der Jungfrau Maria geboren, vom Tode auferstanden und gen Himmel gefahren ist — und diesen Christum zu leugnen ; das Evangélium, als die geoffenbarte Wahrheit zu bekennen und — dies Evangelium zu bestreiten : dann ist die Kirche keine Grundfeste der Wahrheit, sondern Disputirsaal, dann ist sie überflüssig;" mintha bizony azok a kik a javitást óhajtjuk, sürgetik vagy épen követelik, már azért Isten-Krisztus tagadók, Evangyeliom megvetők volnának; holott igazhivőségöket épen az bizonyítja, hogy hivek mind halálig ahoz, a ki fiát küldé, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök életet nyerjen s csak az az óhajtásuk, hogy ne kelljen kerülgetniük oly kifejezéseket, mint a minőket gonosz módon a zajt ütő, a ki szól ugyan a szűz Máriától született Krisztusról, de annak szentlélektől való fogantatását mintegy szégyenli pengetni, hanem a világért sem javasolná, hogy ugyan próbáljuk meg e kifejezést modernizálás által mindenkire nézve elfogadhatóvá tenni s vegyük elejét, hogy Németországban ugyancsak a „Kirchenzeitung" állítása szerint a „Hiszek egyet" tehát az apostoli hitvallást olvasó papra ne lövöldözzenek. A háborgó tenger azonban legalább nálunk csendesedik s habár dult, — megtermett, megteremtett mégis egyet — egy gyöngyöt, minkét részen a javitás szükségének beismerését. Nem vagyunk sem elfogultak, sem látva nem látók, hogy ki ne jelentsük, miszerint a debreceni egyházi szakközlönyök nem egy cikkírójában felismerjük a nemes indulatot, a reformok utáni hő vágyódást, óh igen, azok közül nem egy adott kifejezést lelke világosság után sóvárgó törekvésének. Ha elegendő idővel és az illető közlönyök minden számával rendelkezném, sorba szedném az azokban rejlő adatokat, bebizonyítására annak, hogy azokban is él a reform utáni nemes ösztön. Hogy többet ne mondjak álljon itt e két adat : A „Figyelmező" 1873 ik évfolyamának Vl-ik füzete, juniusi száma 268-ik lapján ez olvasható : „óhajtandó volna, ha symbolikus könyveink szövege érthetőbbé tétetnék, a mai irály szabályai szerint uj alakba öntetnék s kellő magyarázattal elláttatnék. Ha nem csalódom, e tárgyban tétetett ugyan némi intézkedés s némelyek felszóllittattak e korszerű, csaknem halaszthatlanná vált (lám!) munkára. Hol késnek az éji homályban? Az egyházkerületi gyűlés által sürgetnünk kellene őket Az „Evangyeliomi Protestáns Lap" f. évi 27-ik számában pedig az áll : „A beidelbergi káté sem maradhat meg már tovább jelenlegi fordításában. Valóban a szó teljes értelmében szégyen reánk nézve, hogy az még mindig azon érthetetlen magyar stylusban van kezeink között, melyre az évtizedekkel ezelőtt lefordíttatott. Ha egyesek e tekintetben nem intézkedhetnek, az egyházkerületeknek egyetértőleg kellene uj fordítást eszközöltetni Az is kívánatos volna, hogy az újonnan lefordított káté 81*