Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-10-07 / 40. szám

de végre nyugodtan, megerősödve és megvigasztalva állott fel és így szólott tanítványához : „Keljetek fel, az ellenség megérkezett, menjünk eleibe !" Igy csöndesül le az ima által a hánykódó szív; így tölti be a kedélyt erővel, odaadással, csöndességgel! Az isteni akarat örök, az emberi akarat pedig emez örök akarathoz alkalmazkodik. Aztán kimutatva, hogy ezen uj felfogás által nem hogy vesztettünk volna, sőt inkább sokat nyertünk, áttér a 3-dik rész tárgyalására. Itt szinte igen mély lélekismerettel, eszméit bájos költői rajzokba öntve, bizonyítja be, hogy imádkozni lehet anélkül, hogy Istennek szokásos megszólítását használnék; anélkül hogy könyvet vennénk kezünkbe, a nélkül, hogy a szívből hallható hangok jönnének elő. Térjünk most át, eredetében szöveg nélkül álló, következő cimű beszédére : „A vallás iránti idegenkedés okai." Lelketemelő és tanúságos bevezetés után, a vallástól való idegenkedésnek következő három okát mutatja ki: I. Az egyháznak a vallással való össze tévesztését. II. Oly gondolkodást, mely fél uton állapodott meg. III. 01 y szívet, melynek megvan a maga oka arra, hogy Istentől távol tartsa magát. Ugy egyik, mint másik tételt a legszerencsésebben indokolja s bizonyítja be; minden szavából a vallás nagy érdekeiért égő, munkálkodó lélek gyújtó szikrái sugárzanak felénk. Már maga a felosztás érdeket költ az egész beszéd iránt, előre sejtjük, hogy itt nem köznapi eszmékkel és gondolatokkal fogunk találkozni, s íme a beszéd olvasása és tanulmányozása várakozásunkat fényesen felülmúlja. Bonckés alá veszi itt, s a legkisebb alkatrészeire bontja fel a tudákosok, féltudósok hit és vallás elleni érveléseit, s midőn eképen szélyel szedte lángeszének egy lehclletével halomba dönti ama védvárat, melyből a hitetlenség intézi a vallás ellen támadásait; s megmutatja nekünk az érzék- és természetfelettit, a virágban, az emberi lélekben és az ember élettüneményeiben. Nem egyszerűen csak állit ő; felkeresi bátran a legnyomatékosabb kételyek ingoványos helyeit, az eddig megfejthetetleneknek látszó kérdések leghomályosabb oldalát s hitrendszerének álláspontjáról a legmeggyőzőbben fejti meg azokat. Ritkán lehet találni oly mély bölcsészi felfogást, annyi könnyed és játszi költői bájjal párositva, mint a következő passusban, mely a féltudákosok meggyőzésére van szánva : „ . . .. De hát igaza van-e e gondolkodásnak (a féltudósokénak) ama természet feletti ellenében is, mely mint törvény, mint képző erő, mint alakító szellem uralkodik a természetben ? Én csodálva állok meg a virág előtt, mely kertemben a lanyha tavaszi éjszakán nyílott ki ? Honnan van e természeti alkotás, a melynek szemléletéből meríti az emberi művész a szépség eszményét, s a mely után képezi ő is alakjait? Hát nem oly természet és érzék feletti műküdik-e itt az anyagban is, melyet nem lehet megmérni és fontra vetni ?" sat. Mily fenséges, mintha a bölcseség Istennője mosolyogna felénk virágfűzérrel homlokán! Egy beszédét mutatom még be ez alkalommal Langnak a „Keresztyén ember képe" ciműt. E beszéd már egészen a mi modorunkban van készitve, alakját illetőleg. Van szövege (Máté V. 13. 16.) melynek alapján a következő főtételt állitja fel: „M ilyennek kell lenni a keresztyénnek?" Felel a legnagyobb szövegszerüséggel ekként : „I.) világosnak, II.) melegnek, minő a nap ; III.) elevennek, IV.) erősnek, mint a só." Mesteri felosztás és mesteri kivitel jellemzi az egész művet. Az első részben tömören és érdekesen emlékezik ama világosságról, mely a keresztyénségben virradt fel aztán áttér a katholicismus erőfeszítéseire, küzdelmeire, melyeken keresztül ment, mig merészen tervelt épületében megnyughatott; „mily alaposan felelt meg aztán® —• mondja — „a reformatio a tisztább ker. ismeret szükségeinek, midőn a túláradt lélek nem érzi jól többé magát a készen levő házban !!! Es most ne kételkedjetek, ha szokatlanul hangzik a világosság után való kiáltás/' Kimondja, hogy a keresztyénnek világosság után kell minden áron törekedni, „a mi eddig világosság vala, elhomályosulhat, a mi egykor találó kifejezése volt az igazságnak, semmit mondó formává, kivájt héjjá lehet, ha egyszer már nincs többé benne a szellem, mely folyvást előre halad. Az írásmagyarázó, mondja Krisztus szavaival: „hasonló a gazdához, ki alkalmas időben ót és ujat hoz elő az ő éléstárából." Nem csak egyéb tudomány halad elő tisztaság és világosság tekintetében ; a theologiának is, mely Isten országáról tanít, eme jelszót kell irni zászlójára : „még több világosságot!" Mily szépen megy által a Il-ik részre : „Világosság a fejben, ez illik a keresztyénhez. De természetesen oly világosság is van a fejben, melyből hiányzik a sziv melegsége," a másik rész alapgondolatául tehát ezt teszi : „A ker. embernek fejében világosnak, szivében melegnek kell lenni." Mily fenséggel kezeli tárgyát itt is, arra nézve álljon itt a Ill-ik részből bizonyítékul e rövid mutatvány : „Mily reggeli frisseséggel állott Jézus az akkori tespedtséggel elnyomott világ elé! Hogyan lát munkájához, mintegy vihar — lépéseket téve ! Hogyan járja be a tartományokat tanitva, gyógyítva mindenütt ? ! Példázatai, hasonlatai, jelmondatai hasonlítanak a virághoz, midőn a harmatos éj után ismét kék ég borul a megitatott virány felett. Két ezredév alatt sem vesztettek azok semmit sem frissességükből ; szeretete, hite és reménye miként a hegyi forrás, a melynél megujulnak a nemzedékek a pusztában tett sikkasztó vándorlásuk után" sat. íme ezekben igyekeztem bevezetni hallgatóimat Lang ragyogó eszme világába ! Nagyon hosszúra nyúlna igénytelen ismertetésem, ha valamennyi beszédét tüzetesen akarnám bemutatni; annyival is inkább, mivel szebbnél szebb helyei közül oly nehéz válogatni, az egészet szeretné az ember leírni és felolvasni!