Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-10-07 / 40. szám

Azonban fájdalommal kell kimondanom, hogy e l remek művek nálunk még ugy amint vannak, nem használhatók szószéken. Nincs megérve hozzá még -a mi közönségünk. Ha valamely hitszónok abban a sze- f rencsés helyzetben volna, hogy tisztán professorok, tudó- " sok, irók előtt prédikálhatna; annak igenis nagy siker- j rel lehetne használni a szószéken is Lang beszédeit; de próbálná csak valamely értelmileg kevésbé fejlett gyüle- ? kezetben elmondani valaki p. o. az „imádságról" irt be- ? szódét, különösen a hol a bibliai hely te'en felfogást ost- f romolja, vagy Luther idézett, következő imádságát, melyben a következőleg inti, az Istent idézi: „Már oly gyakran kértünk és oly gyakran imádkoztunk ; ha meg nem hallgatsz minket, azt fogják az istentelenek mondani, hogy szent fiad hazudott, midőn azt mondá: „a mit az én nevemben kértek az Atyától, mind megadatik tinektek." ' Megbüntetnek téged és fiadat, a hazugság miatt!" sat. meglátná, hogy felháborodnának ellene hivei! Mindamellett én a legmelegebben ajánlom e művet minden lelkész társamnak, nem szószéki használat, hanem tanulmányozás és okulás végett. Hányszor vagyunk oly helyzetben, hogy eszméink mintegy teljesen kifogyni látszanak, s arra gondolunk, hogy már magunkat kimerítettük; az eszmék, e csillogó meteorok kivül keringenek szellemünk gyúpontján, ettől nem ment a legtermékenyebb elme sem; ilyenkor Lang vallásos beszédei valóban egy bűvös talizmán varázs erejével bírnak, gyakran egyetlen sor elolvasásánál az eszmék egész raja susog lelkünk körül, s eszme eszmét ébresztvén lelkesülve és sikerrel végezhetjük teendőinket. Vegye, szerezze meg és tanulmányozza e könyvet az, kinek lelkében nem tud összeférni a kor tudományos felvilágosodása eddigi hitével, s ezért hivatalát puszta szakmánynak, meddő kenyér keresetnek tekinti, s hite kikél az anyagiság kopár sirhalmai közül, hova vonaglani feküdt, s fenséges hivatala iránt a legnagyobb lelkesültség ragadja meg. Szerezze meg s tanulmányozza e könyvet az, ki a világ ellentétes érdekei között, s háborgó zajában elveszti tisztán látását, a szenvedés és nyomor szakadatlan láncolatán tagadja sőt átkozza az isteni gondviselést; s megtalálja azt itt oly eleven fényben és megnyugtató világításban, hogy soha sem fog többé attól elszakadni! Tanulmányozza a ki tanulni, tanulmányozza a ki igazán hinni és szeretni akar. L a n g prédikátorrá, a lelkészek prédikátorává emelkedik fel. Vajha ne lenne közöttünk senki, a ki e könyvet nélkülözné. Nem szükséges, hogy őt valaki vakon kövesse, olvassa, elmélkedjék, gondolkodjék ; hiszen ő maga se kivánja ezt. Hiszen ő ki a csalhatatlanság ellen küzd, nem követelhet, de nem is követel csalhatatlanságot! Valóban sze: énysége-e nagyobb, vagy szellemének sasröptű szárnyalása: nehéz meghatározni ! Dogmatikájának előszavában mondja: Becsülettel akart szolgálni Krisztus egyházának, a/on adománynyal, melyet Isleut'51 vett; örömmel adott volna többet, de senki sem ugorhatja át saját árnyékát. A mi ezen könyvben hamis, s a tiszta egészséges ker. igazsággal ellenkezik, azt a szellem, a mely minden igazságra vezérel, kifogja javitani. Bizzunk ebben" . . . sat. Hátra van még, hogy a fordítónak érdemeit méltányoljam. Mitrovics Gyula ép oly ifjúi lánggal, mint alapos készültséggel nyúlt be hazai protestáns irodalmunkba.' Napvilágot látott művei a legnagyobb érdekeltséggel fogadtatlak és méltán! Azonban a gyakorlati theologiának, — mert e térre irányul gondos és szorgalmas működésének súlypontja, — aligha tett nagyobb szolgálatot eddigelé a nyilvánosság terén, mint Lang válogatott vallásos beszédeinek egyházi irodalmunkba lett átültetése által. Erdeme nem csak abban határozódik, hogy egy könyvet ajándékozott nekünk, melyből hitünknek szélesebb lát— kört, magasabb nézpontot menthetünk, melyből eszméket, életrevalóságot, tömött egyszerűségében és kimondhatlan szinpompával ékeskedő irályt tanulhatunk, hanem abban is, hogy fordítása méltó a nagy mesterhez Lánghoz. E mellett tősgyökeresen magyar, élvezetes és zamatos. Ez állításunk igazolására csak azért nem hozunk fel ujabb példákat, mivel az eddigi idézetekből meggyőződhetett a felől a figyelmes olvasó. Hogy pedig ez nem csekély érdem, azt megtanulhatjuk a régi jó Baesáuyi következő soraiból: „a fordítás nem oly könnyű, nem oly csekély dolog, mint némelyek vélik. Nincs ennél nehezebb a nyelvekre nézve, valamint szintén hogy a jó fordításnak haszna is megbecsülhetetlen. Azt is bátran el lehet mondani, hogy egy fordítónak, bár nem annyi értelemmel is, legalább annyi jó Ízléssel kell bírni, valamint a munka szerzőjének. Sőt még olyan tulajdonságok is megkívántatnak amattól, melyek nélkül ez el lehet. A munkának elintézete, a gondolatoknak kifejezése, a beszédnek módjaiban való rándulások (ma talán „lendiilet"-ek ?) minden tetszésében áll a szerzőnek, a fordítónak ellenben semmi sincs hatalmában; a gondolatokban, a gondolatoknak rendében, a szókban, a szóknak összealkotásában, mindenütt az eredeti irást kell követnie, a könyvszerzőt épen ugy kell neki ezen az idegen nyelven beszéltetni, a miként beszél vala, ha maga benne irt volna: az eredetiséget mindenben ki kell pótolni. Ha tehát az író az első rendű nagy elmék közül való, nagy igazságtalanság lenne, fordítójának legalább utána az első helyet nem engedni." sat. t Mitrovics jelen fordításban Bacsányi iménti szavainak remekül eleget tett. Adja Isten ! hogy a kelendőség a többi beszédek lefordítására is alkalmat nyújtson minél elébb. Befejezem már hosszura nyúlt ismertetésemet. Becses türelmöket melegen megköszönvén, az ismertetésem alatti beszédeket melegen ajánlom figyelműkbe. LUKÁCS ÖDÖN.