Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-30 / 39. szám

lást, melylyel Lang H. magyarra fordított művei találkoztak a magyar orthodox egyh. irodalom részéről. De hát végtére is bármit kövessenek el a rövidlátásu emberek, Galilei dobbant, s „a föld mégis csak mozog!" és én örömmel ismétlem e mondat igazságát, midőn tisztelt pályatársaim előtt Lang H. válogatott egyházi munkáinak igénytelen ismertetésére vállalkozom! Lángot ismertetvén : előre is be kell vallanom , hogy ismertetésem hiányos és hézagos leend; itt egy lángészszel állunk szemben, kinek mélységét és magasságát kellőleg megmérni kevés a középszerűség mér-ónja, s ismertetésem hatásköre alig fog tul menni azon, minthogy elragadó műveinek tündöklő szépségeire oda matatok, s leginkább őt magát beszéltetem. A kezünk alatti vallásos beszédek egyáltalában nem a mi értelmünkben vett predikatiók, hanem majd egytől-egyig mély theologiai, vagy inkább vallás bölcseimi értekezések, szószéki előadásra szánva, mivelt, tudományokban jártas közönség számára. Azért ő nem őrködik professori pedanteriával a felett, hogy a részek szorosan arányosak legyenek, s részeket, felosztást ritkán lát szükségesnek kitűzni, hanem inkább a beszédben előforduló főbb eszmék domborítják ki s választják külön a szorosabban egymáshoz illő eszméket. Egy lángész alkothat igy is szabályosan, mondjuk inkább: a lángész mindent szabályosan alkot, ő utat tör magának tetszése szerint, s én azt hiszem, hogy a homiletikai szabályok nem is a lángész, hanem a középszerű tehetségek számára vannak felállítva, hogy a készen adott formákba kényelemmel bele Önthessék eszméiket. Lang beszédeiben a legtermészetesebb szárnyalást találjuk, mely minden erőlködés nélkül következetesen simul, majd emelkedik gyors röpülésben magasra a végtelenségbe, a nélkül, hogy lehullatná szárnyairól az értelem és győző erő hímporát. Erős logikájában eszme eszméhez forr mint a láncszem; azért volt ő oly erős ellenfél a más nézeten levőknek. Termékeny lelke ujabbnál ujabb, s értékesnél értékesebb eszme gyöngyöket buzogtat fel, ugy hogy mintegy édesen ki csordul képzeletünk korlátain a gazdag tartalom, hogy szinte el se birná lelkünk az édes mámort, ha lelke forrása oly tiszta nem volna mint a kristály. Irálya a legnehezebb eszméket és gondolatokat a legszebb, legérthetőbb és kedvesebb alakban nyújtja felénk ; bátran merjük állítani, hogy ő a prédikáció irodalomban a nyelv és irály mesterei között első helyen áll. Igazán találólag alkalmazhatjuk Heine szavait, melyekkel ő Luthert következőleg jellemezte: „gondolatai nem csak szárnyakkal, de kezekkel is birtak .... lelkesült, istenittas látnók vala;" s ha ugyancsak Heine Luther stylusát csodálatos „szikla stylusnak" nevezheti, s ha hasonlíthatja őt valami „hegyszónok"-hoz ki magaslatáról csak ugy szórja a szó tuskókat elleneinek fejére, akkor Lang valóságos „viharszónok" (mint maga is mondja) de szó viharának emésztő hatalma és zuzó villáma, soha se az ellen fejének van intézve. Csak annak megtisztítására, s a keresztül zugó vihar elhaló morajába már bele csendül az édes madárdal, mely felüdít, s mint az égbe fúródó pacsirta üdvözli a napot, s hirdeti az uj élet tavaszát; a gyakori költői lendület, a legmélyebb kedély gazdagsággal párosulva a lyra báját, az óda fenségét, itt ott a dráma magasztosságát kölcsönözvén műveinek; azok nem csak a legvonzóbb, érdekesebb olvasmányokká lesznek előttünk, hanem játszva és gyönyörködtetve oly mélységekbe és magasságokba engednek tekinteni, hova önerőnkből hatni képtelenek volnánk. Különös győző erőt ad okoskodásának az igazság és a meggyőződés félre ismerhetetlen hangja. 0 lelke mélyén szűrte át hitét, meggyőződését, vallásos eszméit, s műveiben nincs ennélfogva semmi habozás, ingadozás ! Tétova nélkül mutat igazságára, s hol oly helyek felé jut, melyeket még emberi elme meg nem járt, sejtelmei vágyai ott is oly forrók, lángolók, emelkedettek, hogy azok egy hitbölcs apostoli lelkére engednek következtetést vonni. Őszintesége és bátorsága, melylyel felismert •igazait hirdetni törekszik még „a háztetőkről" is, a nemes hév, melyről a legnagyobb szerénységgel beköszönő beszédében is nyilatkozik, törhetlen apostoli lélekről tesz. bizonyságot. Igen mert ő ismeri az életet, ismeri az emberi lelket; és ha a közvélemény a ma fellobogó, holnap szalmalángként elenyésző lelkesedés „feszítsd meg" el zúgnak körülte, ő átható lelkével a történet logikájára és felismert hivatására tekint, s ezekből vigasztalást merítve (mint a többek közt nagyszerű nagypénteki beszédében) bátran lép előre, magát elfelejti s csak a nagy cél lebeg előtte : megmenteni a vallást a megtisztított keresztyénséget az emberiség számára, hitet teremteni, mely nem csügged a viharban, s felemelt fővel állhat meg a tudománynyal szemben. Különösen megragadó és uj felfogása van az élet azon szenvedéseire, viharaira vonatkozólag, melyek a gyönge lelkeket kétségbe ejtik, és nem ritkán az Istentől, s isteni gondviseléstől való elfordulásra késztik. Az ő keresztyén hitében »a világ bajai egészen uj világításban tűnnek fel, többénem a haragvó Isten büntetései, hanem egy szerető kéz fegyelmezése, mely a benső v égetlenség aknáját, kemény kalapácscsal nyitja fel, mely az ellenséges törekvésű világ kemény kőszikláján a sziv hullámait megtöri és megtisztítja."* Ilyen világításban állván előtte az élet szenvedései, megmagyarázható előttünk azon odaadó hit és bizalom Isten iránt, mely majdnem minden egyházi beszédén a legolvadozóbb és gyöngédebb gyermeki bizodalom hangján végig vonul. De ha ismeri 6 az embert s a világot, amott a kedélynek, itt a folytonos zsibongásban és ingadozásban * Lang H. dogm. 140. 1.