Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-30 / 39. szám

levő életnek legtitkosabb gyökérszáláig; nem kevésbé bámulatra ragadó az írásban való jártassága, s ama mélyre ható szellem, melylyel az általunk annyiszor keresztül olvasott sz.-írásbeli helyekből is előttünk teljesen uj és gazdag tartalmat képes meríteni; általában majdnem egyezőleg elkárhoztatják a homileták a rövid szövegeket, mint melyekből tartalmat meríteni nem is lehet; igy nem tehet eleget az iró ama (szerintök) lényeges homiletikai szabálynak a szövegszer üségnek. S ime Lang nem ritkán ily rövid textusokat választ: „Aztán magába tért." »Elég neked az én kegyelmem." „Hittem és azért szólottam" sat. S mégis mily híven a szöveg mellett marad és mily elragadóan találók bibliai idézetei!... Ennyit e halhatatlan művek általános jellemzéséül. Azonban, hogy Lang H. vallásos beszédeit teljesen felfoghassuk, hogy világosan álljon előttünk a cél, melyet maga elé tűzött, szükséges felemelkednünk az ő hitrendszeréhez és vallásos eszméi körébe; tudnunk kell, hogy az ő lángszelleme, tudományos képzettségének magaslatán a vallásra vonatkozó nézeteit egy teljes egészet képező hitrendszerré építette. A természettudományok positiv vívmányait, s a Krisztus hit és erkölcs tudományát eredeti tiszta mivoltában, a hitbölcsészet magaslatán ugy egyesitette s békítette ki egymással, hogy az nem csak nála a legtisztább és melegebb hitet eredményezte, de képes meggyőzni álláspontja igazságáról másokat is. Neki az Istenről, világról, rnegigazulásr ól, halhatatl an ságról stb. egészen más nézete van, mint a mi az egyház régi tanában foglaltatik ; mindamellett ő távolról se a negatív theologiai irány embere, mint azt feltűnése idejében az orthodoxia képviselői ráfogták, s váltig hangoztatják ma is az álmos szeműek, kik őt Strausszal állították egy sorba. E tekintetben minden kétségünket eloszlatja beköszönő beszéde, melyben a többek közt igy nyilatkozik: „ha vallásos birtok állapotomat e pontról tekintettem át, csak azért, mert a hit régi formáit szétszórva heverni láttam lábaim előtt, nem találtam magamat szegényebbnek, sőt inkább gazdagabbnak. A mi eddig lelkesített, avagy nem lelkesitett-e ezután is ? csak hogy természetesen tisztább, szellemibb alakban. Ami a korábbi hitben csak szép és szent vala, a mi valaha csak az emberi sziv teljességéből származhatott, én mind megmentettem azt újvilágom számára. Ez nem a félelem és kényszer vallása volt többé, mely keserű arccal, kificamodott tagokkal tért meg az Istennel való minden érülközésből, a miért erőszakot tett saját értelmén és a kor legjobb ismeretein, a szabadság és öröm oly vallása volt ez, mely frissen fakadt a lélekből és mint egészséges fán a virág, szabad termő képességből nőtte ki magát. Oly gazdagabb és mélyebb erkölcsiség volt ez, mely nem félt attól, hogy minden lépéssel, melyet csak az élet megáradt folyamában tesz előre, elveszti Istenét és a mely minden szegletre odaállítja a határfát, ez itt lelki, ez csak világi, ez itt szent, e meg szentségtelen határ; a mely sokkal inkább igy beszélt: „minden a mienk, mi pedig a Krisztusé vagyunk, a Krisztus pedig az Istené;" a mely mindazt a mit csak érintett a szentlélek lehelletével ihlette át, és a látható világ isteni rendének szentül tartásában kereste Istennek országát." Lang Istenről alkotott fogalmát majdnem e pár szóban fejezi ki: „0 mindenütt jelen való szellem." Kimutatja hatalmas logikával és a bölcsészetben való rendkívüli jártassággal dogmatikájában a világtól külön vált istenfogalom ; a deismus képtelenségét. Szerinte Isten ép oly kevéssé abstract szellem vagy abstraet gondolat, mint anyag, hanem ő működő szellem, teremtő gondolat, mely látható alakban jelenti ki magát.* E felfogását megragadó találékonysággal igazolja az írásból: „En benned, te bennem" (Ján. X. 38.; XVIII. 22—23) „A mit teszek nem az én akaratom, a mit tanítok nem az én tanom" (Ján. VI. 38.) „Nem én, hanem Istennek kegyelme bennem" (I. Kor. XV. 10.) „Mindent tehetek az által a ki engemet megerősít" (Phil. IV. 13 ) (Folytatása következik.) LUKÁCS ÖDÖN. ' * L. (1. 50. 1. BELFÖLD. Pár szó „A hallgatás nem némaság, nem tétlenség jele" cimü cikkhez. Idéztem cikkben, mely e lapok 37. és 38. számaiban jelent meg, egy oly állítás foglaltatik, a melylyel hogy nem értünk mindnyájan egyet, szükségesnek vélem jelezni. , Mindenben híven referál, csak ez egyben téved Rákosi. Abban a hiszemben él ugyanis, mintha Margócsy zsinati munkálata illetékes határozat nélkül hagyatott volna s következőleg csodálkozik azon, hogy a conferentia jegyzőkönyve mégis azt mondja, hogy M. véleménye elfogadtatott egy bizottság által eszközlendő módosítás alapjául. En is jelen voltam a conferentián és jelen voltunk mindazok, kik a zsinati előmunkálatokra adandó esperességi vélemény kidolgozására bizottsági tagokul kiküldettünk ; de mi a conferentia határozata szerint valamennyien egyhangúlag M. munkálatát vettük dolgozandott véleményünk alapjául. S az egy R. ellenében már többünk egyező véleménye mégis csak a conferentia jegyzőkönyvének hitelessége mellett látszik bizonyítani. Hanem az igaz, hogy R. véleményével majdnem megakasztott bennünket. M. ugyanis R. cikke után sehogy se akarta dolgozatát átengedni ; mi pedig a conferentia határozatának tudatában előbb rá se gondoltunk arra, hogy egy más alapot teremtsünk. S csak miután a conferentia jegyzőköyvének hitelessége mellett R. véleménye