Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-30 / 39. szám

már rendszerint műveltnek nevezett XIX. század utófelének; különösen nem eszményiség, szabadság tekintetében. Az emberiség — mintha megerőltette volna magát a 40-es évek nagy lépéseiben, — megállott ; pihenni e, hogy uj erőt gyűjtsön egy másik nagy lépésre. Vagy azért-e, mert gondolkodik, hogy ne menjen-e vissza ? Nehéz meghatározni ! A valószínűség azonban azt látszik bizonyítani, hogy az emberiség szellemén olyan Sehelling-féle hűtlenség és letörpülés mutatkozik, mely örömmel keresi fel lehorgasztott fejével a barátok zárdáját.* Nem lehet ez úttal célom a politikai élet nagy és sok tekintetben elszomorító alakulásaival foglalkozni ; tárgyamhoz képest a vallásos mozgalmaknál akarok maradni. Ha már a vallásos élet küzdelmeire tekintünk : lehetetlen be nem látnunk, hogy retrográd irány mutatkozik itt is. A prot. szabadvizsgálódás ujabbkori vívmányaira a clerus a csalhatatlansági dogmával felelt; másrészről majdnem egyidejűleg, magában a prot. egyház kebelében is a symbolumok, confessiók, merev dogmai tételek állittatnak ellenébe ama nemes harcnak, mely az időben forr, mely megnyugtató hitét az irás szelleme (nem betűi) s a tudományos vizsgálódás alapján akarja szilárddá tenni! s hova fog ez vezetni, ha az igazság hősei leszoríttatnak, vagy agyon hallgattatnak?! Vájjon nem-e vissza az egyedül idvezitő (?) akolba ? ! Megdöbbentő kérdés ez, kivált ha megfigyeljük az idők jeleit. íme az angol püspöki egyházban jelentékeny mozgalom mutatkozik a fülbe gyónás és mise visszaállítására ; Poroszországban mind merevebb alakot ölt a confessionalismus, és ez a kisértő szellem a türelmetlenség „hosszú kabátjában" már nálunk is jelentkezik. Nem régiben történt a testvér ev. felekezet egyik kerületi gyűlésén, hogy maga a püspök megnyitó szózatában óva intette paptársait a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" olvasásától. A szabad vélemény nyilvánítás ellen Debrecen fenyegető állást foglal el. Az ott megjelenő „Prot. Lap* a pesti ifjúsági dalkört, mert az, az unitáriusok pesti nyilvános isteni tisztelete alkalmával atyafiságosan közreműködött, gyermekes gunynyal az unitáriusok minisztránsának nevezte el ; ugyan ez a lap Lang Henriknek, e korszakot alkotó, lánglelkű, nemes érzésű férfiúnak haláláról minden kegyeletet megbotránkoztató durvasággal emlékezik, noha ellennézetű honfitársai is kénytelenek valának megvallani koporsója felett: „bizony ez ember igaz vala!" S műveiről (ám mutatnák ki hát elvök szerinti tévedéseit, de ismernék el nagy lelke fényét) mily pöffeszkedő kicsiny léssel nyilatkoznak, és óva intik az ifjúságot azok olvasásától. Eszembe jut itt a következő pikáns történet, melyet Heine „Vallás bölcsészet történet" cimű könyvében olvastam. „Az 1433ik évben — mond a történet — több papok és tudósok, szerzetesek mindenféle * Tudomás szerint Schelling merészen felállított bölcsészi rendszerétől eltért s vezekleni Münchenbe vonult. L. Ö. rendből, épen a zsinat idejében, sétáltak együtt a Basel melletti árnyas ligetben, mindenféle elvont hittani kérdések felett vitatkozván és civódván. Rögtön azonban megállapodtak egy szép hársfa alatt, melyen fülemüle fészkelt, mely a leggyöngébb és gyöngédebb zengzetekben rivalgva ujongott és zokogott. E hangokon a tudós urak szivében bámulatos érzelmek keletkeztek, a meleg tavaszi hangok beférkeztek szivök scholasztikus elzárkozottságába, érzelmeik ébredeztek hosszas téli álmukból, s bámulva tekintettek egymásra. Azonban csak hamar megirigyelték maguktól a természet nyújtotta eme fenséges isteni gyönyört, s elhatározták, hogy ez édes hangokban bizonyosan a sátán szól feléjök, ki őket kéjre s egyéb édes bűnökre akarja csábitaní." Lang Ileurik a fülemilénél édesebb zengzetekbeu lopja be az uj kornak meleg tavaszi hangjait a szivbe, s az orthodoxiát képes felrázni hosszas téli álmából ! „Tudós urak!*' talán ti is a sátán munkájának tartjátok e műveket, mint ama baseli szerzetesek a fülemile hangjait? Azért féltek, azért idegenkedtek annyi szükkebiűséggel tőle?! Azért féltitek tőle az ifjúságot? Higyjétek el, hogy valamint ama fülemile zengzeteiben nem a sátán, de a teremtő szellem bájos gondolata szólt; ugy Lang is az Isten hivatott embere, ki a roskadozó hit megtört oszlopai felett, a protestantismus biztos és szilárd épületét megfundálni hivatott! Az az ifjúság nem sokára megneveti lázas rettegésteket! És óh mily gyarló hit az, mely a napfény és világosság előtt v ászként olvadoz ! Nem kell-e mondani : „mindezeket megpróbáljátok"!?!... Oh mikor fog már bekövetkezni a felvilágosodás hőseinek igaz méltatása ? Ezelőtt a protestántismus elől járt ebben, mert hiszen ösztönszerűleg, vagy ha ugy tetszik : öntudatosan érezte, hogy ez valódi eleme, ebben áll erejének valódi forrása. S valóban pirulnunk kell, ha látjuk, hogy midőn a történelem, bölcsészet, természettudományok terén a tárgyilagosság lett uralkodóvá, addig a Krisztus, a türelem vallásának némely hangadói elfogult szenvedélyben, még a politikai pártokon is túl tesznek! Igen, nyomatékkal kérdezem: mikor fogjuk az ellennézetüekben is becsülni a jót, tisztelni a nemest és szeretni a szépet. Meddig fognak még a protestantismus terén az elvi kérdések személyi tekinteteknek s érdekeknek rendeltetni alá? Meddig lesznek még apró emberek, kik az idők nagyjaival szemben birálókul lépnek fel? Meddig lesz még a szellemi ék értelmi felsőség arra kárhoztatva, hogy emberek, kik gondolataikkal a kunyhó tetejéig sem érnek, gúnyolódva ignorálva, jó ha nem gyűlölködve akarjanak elszárnyalni felettök, tehetetlenerő 1-k ödésben?! ? . .. Bocsánat e rövid kitérésért és borús kifakadásért, de nem hallgathattam el azon lenézést és kicsinylő ócsár-