Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-09 / 36. szám

ezen kivül, valami tudományos és hasznos eredményhez jutni, teljes lehetetlenség, és ha minden szavainknak olyan eredetiséget akarunk tulajdonítani, a milyennel azok nem bírnak, abból a külföld nyelvtudósai előtt nem tiszteletet és becsülést; hanem csak gúnyt és kinevettetést fogunk aratni. Midőn meghallotta, hogy Cucor a m. akadémia megbízásából hozzá fogott a magyar nyelv nagy szótárának szerkesztéséhez, nem nyughatott. „Szeretnék ha csak egy óráig is szembe lenni vele, jegyzeteimet óhajtanám vele közleni, annyival inkább, mivel ugy veszem észre, hogy valamint néhai Kiss Bálint úr, ugy ő is magyaromániában szenved/ Fel is rándult Pestre ; de Cucorral nem beszélhetett. Később a 60-as években, a m. tud. akadémia egyik ülésén Dr. Ballagi ismertette Kulifay nyelvtani munkálatát, ugy gondolom minden viszhang nélkül. Irt bírálatokat a Papidolgozatok mellett megjelent „Prot. e. irodalmi ismertetőbe. Ugyanez időtájt az Ujtestamentomot is forditá, melyből a mutatvány (Máté V. VII. része) a Papidolgozatok mellett jelent meg. Nem a szószerintiséget, hanem az érthetőséget, tiszta jó magyarságot tűzte ki itt főcélul; elve lévén, hogy ide nem anynyira az eredeti nyelv szoros ismerete, mint inkább a szent íróknak, kölönösen Jézusnak szellemébe való behatás és józan el nem fogúit ész kívántatik. Művét a nép kezébe szánta, „annak van — u. m. — legnagyobb szüksége minél érthetőbb forditmányra.* Azok számára, kik a papi dolgozatok e füzetét, melyben a mutatvány van, nem birják, legyen szabad ide irnom Kulifay fordításából néhány sort. „Vll-ik rész: (1-2. vers.) Ne Ítéljetek mások felől kíméletlenül, nehogy titeket ís kíméletlenül megrostáljanak mások. Mert a mily szigorún ti ítéltek meg másokat, titeket is oly szigorúan fognak megitélni mások ; és aminémü mértékkel ti mértek másoknak, nektek is olyannal fognak visszamérni." (6-ik vers.) „A vallás szentséges tanait ne emlegessétek megátalkodott hitetlenek előtt, kik oly szemtelenek mint az ebek; se a drága gyöngyhöz hasonló erkölcsi igazságokat ne hányjátok mintegy a fertelmes életűek eleibe, kik hasonlók a sertésekhez ; mert megeshetik nem csak az, hogy ezeket kigúnyolván, mintegy lábbal tapossák, hanem még az is, hogy ellenetek támadván, összemarnak benneteket." Bod Péter a bibliának, illetőleg a biblia egyes részeinek 22 különböző magyar kiadását említi, ide járul még a Kámori s Dr. Ballagi, s végül — noha ebből csak mutatvány jelent meg, de kéziratban az egész újszövetség megvan, vagy legalább megvolt — a Kulifay-féle — mely mivel legkevésbé tartá szem előtt ama orthodox sérthetlen elvet, melyet Tóthfalusi a bibliafordítók sine qua nonjaául harsogtat: „semmit ahoz ne tégy !" egyike a legkárhozatosabb fordításoknak. De már azért mégis oda kell őt írni a bibliafordítók sorába. . . O a 25-dik ! Vén ember volt, meg keli neki bocsátani azt a gyarlóságot, hogy az érthetőséget tartotta legfőbb elvnek, nem pedig a jottát. Ez volt neki az egyházi téren utolsó munkássága. A nagy idő egész súlyával nehezült vállaira. Az 1866-diki járvány, ha bár kis mérvben, őt is megrohanta. Kilábolt belőle, de nagyon elgyengült, hangja ereje többé vissza nem tért, segédet kellett tartania, s még azon év decemberében hivataláról végleg lemond, Székely Károly szeretett segédje javára, 365 forint nyugdíj és a parochián holtig való lakhatás feltétele mellett. A 72 éves agg, sirja szélén fájdalmasan sóhajt: „negyvenkét évi papi szolgálatom után, a helyett, hogy valamit kerestem volna, hagyok magam után 2 ezer forint adósságot." Kunhegyes büszke volt arra, hogy kebelében két pap nyomorog s egyik, a nagy Kulifay, két gyermekét nem birta kitaníttatni papi jövedelméből, hanem adósságot kellett csinálnia, nem kellett ugyan nyomortól aggódnia; mert gyermekei, kik miatt az adósságot tette, a sokkal szerencsésebb pályán lévő Pál testvére után 14 ezer forintot örököltek s magának is volt 40 hold földecskéje „de ezt — mondja ő — nem papi hivatalomból kerestem." Tehát, ha a jó szerencsének e különös kedvezése nincs, meghal nyomorban azon pályán, melynek utolsó pillanatig, minden tehetségét szentelé, nyomorban a ref. e. beszédirodalom egyik legzseniálisabb bajnoka! Kulifay egyházi-beszédeiről mindig önérzettel emlékezik, tudván, hogy azoknak van becsök, nem múlékony, hanem hosszú nagy időkre kiható; mégis szerény férfiú volt. Egy részt őt, másrészt Fördőst igen szépen jellemzi a következő eset. Midőn 1856-ban Kecskeméten theol. intézetbe tanárt kellett választani, Fördős, már ekkor kecskeméti lelkész, az egyháztanácsnak Kulifayt ajánlá igazgató-tanárúl. A szeretett lelkész ez ajánlata egyhangúlag el lőn fogadva, s Kulifay meghivatott. Az önmagát jól ismerő Kulifay e meghívást visszautasítja „érzem erőmnek naprólnapra hanyatlását s tudom, hogy oly fontos állomást saját óhajtásomnak, önök bizalmának s az oskola közjavának megfelelőleg be nem tölthetnék." Maradt mindvégig Kunhegyesen. Dolgozott zajtalan s csöndesen az utolsó percig. Egyébiránt, hogy élete teljesen csendes és nyugodt volt-e, nem bizonyos ; inkább hihető az ellenkező. Két kard egy hüvelyben, két pásztor egy nyáj élén ritka esetben férhet meg együtt békésen. Valószínűleg ily feszült viszony lehetett Kulifay és collegája között; erről ugyan leveleiben nem beszél; de kötött verses alakú önéletrajzában aligha csak költői szólam a következő felsóhajtás : s Hányszor törtek rám dühös ellenségim I Hányszor álltak fel rút s liamis vádakkal ! En itt vagyok — és ők elmenének, Vagy fognak menni, hová Júdás elment. Családi életére vonatkozólag szintén ő maga mondja : Mint férj Szokrates, mint apa Dávid S Eli sorsával vigasztalám magam. Tűzben edődzik a lágy vas acéllá,