Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-09 / 36. szám

RÉGISÉGEK. J" eltelen síró Is­in. Kulifay Zsigmond, 1796—1868. (Folytatás.) Munkássága nem volt egyoldalú. A költészet oltá­rán ís gyakorta áldozott. Egyházi beszédeinek egyik fő­jellemvonása ugyan a szoros logikai rend, melynélfogva gondolatai oly egymásból folyó sorba következnek egy­más után, mint a láncszemek, megszakitás és ugrás nélkül annyira, hogy ha valaki a szokott 2—3 levélnél jóval terjedelmesebb, 4—6 nyomtatott levelű beszédeit megrö­viditeni akarná : fenakad s nem kis munkájába kerül, mig valamikép rést törhet az erős logika hatalmas bástyáin. Ezen szoros logikai következetesség ugyan egyik főjellem­vonása ; másik az oktatás, tévfogalmak cáfolása, felvi­lágosítás, ismeretterjesztés, azaz tudományos kérdéseknek népszerű, vonzó és templomba illő nyelven tárgyalása (üstökös csillagokról, földindulás, égi jegyek, a szivárvány, asztal mozgatás stb.), de mindegyik beszédéből kiragyog a költészet s épen ez egyh. beszédeinek harmadik jel­lemző sajátsága. Keble sugallatát követve, a komolyabb költészettel is foglalkozék. Neve ugyan aligha fog a költők közt említtetni; de fönt maradt e nembeli néhány mun­kája megérdemli, hogy legalább itt megemlékezzünk rólok. Saját életrajzát kötött alakban is megirá. Legyen szabad néhány sort idézni belőle. Gyermek éveiről s Lo­soncról emlékezik s igy sóhajt fel: Oh te Losonc kies vidéke, — Ti lombos erdők, kanyargó patak Balzsam-illatot lehelő virágok ! Mikor homlokom búfelleg borítja, És szemeimbe könyek árja tolul : Ezen távolból felém mosolygó Idylli kép az, mi megvidámít . . . Váljon fognak-e még jőni napok, Mikor titeket szinről szinre látlak ! ? — —• Viruljatok illatos mezők, Csergedezz tisztán üde kis patak, Zöldeljetek ti susogó lombok . . . x / Kezébe akad Lafontain egy könyve német fordí­tásban „Schmerzen Amors" s az apróbb elbeszélésekből egyet „Belfegor és Honesta" cím alatt szabadon lefordít. Az egész mű 2, tizenhatodrét ív. Azt adja ebben elő, hogy a sátán egy Belfegor nevű ördögöt felküld a vi­lágra, hogy a házasok életét vizsgálja meg s maga is megházasodván, neki hírt vigyen. Belfegor ugy tesz, mint ura parancsolja. Egy Honesta nevű, nagy családból való, szegény, de kevély kisasszonyt elvesz. És felesége zsémbes voltát nem állhatván ki, megszökik tőle s referál a sátánnak, gyalázván a páros életet. Ez tartalma Lafon­tain költeményének, melyet Kulifay szabadon fordít s megbővíti és kiegészíti saját eszméjével „Honesta ment­sége" címen, melyben Honestát Belfegor vádjai alól tisz­tázza s mutogatja, hogy ha Honesta olyan dölyfös, fény­űző, házsártos lett volna is, a milyennek őt Belfegor ál­lítja, azért nem Honestát lehet kárhoztatni, hanem a benne levő ördögöt és igy Belfegor ostoba, mert maga alatt vágja a fát. Hogy némi fogalma legyen róla az olvasónak ide írunk néhány sort mind a kettőből: Belfegorból: »Sátán úr egyszer nagy szemlét tarta Kéntenyerének egész terjedelmén. Ott heverének tarka zűrzavarban Fejedelmi nép és pórcsőcselék. Es mindannyi sírt és mindannyi ordított! Belé még az ördög füle is megcsendült. Ekkor a sátán sorban kérdezé A lelkeket, ki lökte oda őket. Ah ! mondja egyik, férjem tette ezt. Amaz rögtönzi; a nőm dolga ez* . .. stb. S végződik igy : No, most már halljad, nyájas olvasó A tanulságot! Első leszen ez : Mind bolond, a ki saját házából Tömlöcöt készit. Második pedig : A ki oly nagyon házasodhatnék — Ám vegyen nőül, csak ne Honesztát. Pedig ennél még rosszabbak is vannak.( < (Ezt Be'fegor mondja.) Belfegor e vádjait cáfolja aztán Kulifay a „ment­ségben", azzal fejezvén be művét, hogy kéri a nőket : a gőg, fényűzés és viszály ördögét ne ereszszék kebelökbe • vagy ha már benn volna, füstöljék ki az imádság, szor­galom és szerénység tömjén illatával ; mert csak igy nyerik meg férjeik szeretetét s csak igy lesznek boldo­gok mind itt, mind a más világon. Névtelenül adta ki e kis művét Kecskeméten, Szilágyinál, 1865-ben. Feltűnő, hogy mig a költészet múzsája, választottait rendszerint az ifjú években keresi föl, a meglett korban pedig elhagyja, a komoly tudományoknak engedve tért: addig Kulifay ifjú korában prédikációkat ír, nyelvtani buvárlatokkal foglalkozik, 70 éves agg korában pedig versel, ,.Én nem tudom, hol veszi magát bennem — mondja ő maga — elég az, hogy mióta Belfegort írtam, föltámadt bennem a verselési vágy." Igy irt még azon évben „A nyelvek eredetéről," melyet Varró Sámuel országos képviselő ad ki Pesten, 1866. Szintén kötött, verses alakban szépen s költői fel­fogással szól a nyelvek származásáról. Majd „rövid tan­költeményeket néhány érdekes tárgyról" akar kiadni, de vállalkozót nem kap rájok. Volney „Ruináit" ís for­dítja „Romok, azaz : elmélkedés a birodalmak átalakulása felett?" Popé Sándor „Az emberről" irt négy levelének elsejét, Fördős közbenjárása mellett szinte kiadja, magya­rítva, 1867. Széchenyi „Blick"-jét is lefordítja, igen jó [ magyarsággal, de ebben megelőztetvén, kéziratban maradj 71*

Next

/
Thumbnails
Contents